Ahelyett, hogy kitört volna a kereskedelmi háború, valójában több évnyi toporgás után újra lendületet vett a világkereskedelem 2017-ben. Ugyan alappal riogatott azzal sok megfigyelő, hogy az új amerikai elnök kereskedelem-ellenes nézetei miatt összezördülések és akár vámemelések lesznek, eddig ennek nem látni kézzelfogható jelét.

A 2008-as nagy válság utáni visszapattanás óta először lesz olyan idén, hogy kimutathatóan gyorsabban nő az országok között áramló áruk értéke (tehát mindené, a banántól a kőolajos hordón át az Iphone-ig), mint a világgazdaság teljesítménye – bár tény, hogy ez a különbség nem volt nagy, 4,2 százalék és 3,6 százalék az IMF becslése szerint, de mégis valami.

Azért látható, hogy a világkereskedelem most már nem az a húzóerő, mint korábban. A kilencvenes-kétezres években még jóval, kétszer-háromszor gyorsabban bővült, mint a globális GDP. Magyarul a globalizáció egyik legfontosabb folyamata, amiben az országok közötti kereskedelem mellett a határon átnyúló értékláncok és a beruházásokhoz szükséges gépek behozatala is nagy szerepet játszott, továbbra is stagnál.

2015-16-ben több okból is csúnyán belassult a világkereskedelem növekedése. A dollárban kifejezett érték azért zuhant 2014 végétől 2016 elejéig, mert ebben az időszakban a dollár rengeteget erősödött a világ többi devizájával szemben a Fed kamatemelés miatt (azóta megint gyengül a dollár, így az összes kereskedett áru értéke is nő; idén egyébként kb. 16-17 ezer milliárd dollárról van szó). A volumenen csak apróbb emelkedés látszódik, és az is csak egyszerűen azért, mert a világgazdaság most épp erősebb növekedésre kapcsolt – például a válság óta nem volt ilyen kevés ország recesszióban, mint most, gyakorlatilag az összes jelentős világgazdasági régió szinkronban emelkedik, a beszerzési menedzserindexek szerint a cégek úgy bővítenek, ahogy csak tudnak, és a többi.

A növekedést annak ellenére a feltörekvő országok, azon belül is Ázsia (mínusz Japán, Dél-Korea) okozzák, hogy a legnagyobb szereplő, Kína évek óta azzal kísérletezik, hogy átalakítsa gazdasági szerkezetét az exportszektor felől a belső szolgáltatások felé. Az utóbbi hónapokban a világszervezetek tanulmányai szerint főleg tőkejavakat (például gyártósorokat, gépeket) importáltak az ázsiai országok, az exportjukat pedig a fejlett országok éledező kereslete húzta.

Az amerikai export jelentős mértékben a palaolaj- és -gázexport miatt megnövekedett energiahordozók kivitele miatt ugrott meg, egyébként a nagy országok közül az USA továbbra is elég zárt. (Feltűnő, hogy a világ export és a világ import volumene nem ugyanolyan tempóban nő – a magyarázat nem az, hogy a Marsra exportálunk, hanem az, hogy a kínaiak trükköznek, és valójában több exportot könyvelnek el, mint amit valójában lebonyolítanak.)

Ez lehet, hogy mind távoli problémának tűnik, de Magyarország szempontjából nagyon fontos a világkereskedelem. Az utóbbi évtizedben annyira jól beágyazódtunk a német ellátási láncba, hogy a világ egyik kereskedelmileg legnyitottabb országa lettünk. Nem mellesleg azt is az export importot meghaladó bővülésének köszönhetjük, hogy az utóbbi években a magas államadósság mellett sem kellett pénzügyi válságtól tartani Magyarországon.

Ez viszont azt is jelenti, hogy Magyarország különösen ki van szolgáltatva a világgazdasági konjunktúrának és a világkereskedelem alakulásának.

Csakhogy a világkereskedelem fölött folyamatosan gyülekeznek a felhők. Egyrészt van egy csomó strukturális és technológiai változás, ami a cégeket arra készteti, hogy inkább egy helyre próbálják telepíteni az üzemeiket, és egyáltalán, a nehezebben mérhető és exportálható szolgáltatások felé terelődik a gazdaság súlypontja. Ennél közvetlenebb veszély, hogy a világ legnagyobb gazdaságának, az Egyesült Államoknak új kereskedelempolitikai irányvonala van idén január, azaz Donald Trump megválasztása óta, és egyelőre nem tudni, ez merre fog kifutni.

Trump egyik régi mániája, hogy az USA kereskedelmi partnerei lehúzzák országát, dömpingáruikkal letarolják piacát, miközben az amerikai árukat kiszorítják a saját piacaikról. Ezt a problémát viszont nem a most meglévő kereskedelmi intézményrendszerben – így például a Kereskedelmi Világszervezet döntőbírósága előtt – szeretné kezelni, hanem minden többoldalú szerződést kikerülve, kétoldalú tárgyalásokkal. De gyakrabban inkább csak egyoldalú, Twitteren kinyilvánított véleményeiben, vagy a német és koreai partnereivel való tárgyalásokon előadott panaszokban nyilvánul meg a véleménye, tettekben nem igazán. Hacsak az új, transzatlanti kereskedelmi egyezményekből való kibújást nem vesszük tettnek.

Ezért egyelőre legfeljebb trollkodásnak tűnik, amit művel. Az egyik jó példa erre az Obama-kormányzat egyik utolsó intézkedéseként a WTO elé vitt kínai alumíniumimport-ügy, amiben az előző elnök a meglévő rendszerben próbálta fegyelmezni Kínát a kereskedelmi visszaélései miatt. A Trump-kormányzat viszont semmi érdeklődést nem mutatott, hogy ezen a fórumon vigye a döntésig ezt az ügyet, ehelyett – egyelőre bármiféle eredmény nélkül – a kínaiakkal folytatott közvetlen tárgyalásokon próbál érvényt szerezni akaratának. Egy másik tipikus példa az észak-amerikai kereskedelmi szerződés, a NAFTA újratárgyalása, amit hiába kezdeményezett a Trump-kormányzat, valószínűleg nem lesz belőle semmi, mert sem Mexikó, sem Kanada, sem az egészből profitáló amerikai cégek nem akarnak változást.

Ez főleg azért furcsa, mert eddig az amerikaiak tolták a leginkább a WTO és a kereskedelmi liberalizáció ügyét. A közgazdászok egy része szerint a kereskedelmi akadályok további lebontása nélkül nem kaphat új lendületet a világkereskedelem, és ha ez nem történik meg, akkor az egész világgazdaság elveszíti az egyik legfontosabb motorját. A WTO egyébként már 2001 óta próbálja tető alá hozni a dohai forduló nevű egyezményt, a siker bármiféle reménye nélkül. A jelentőségéből rohamosan veszítő szervezet döntőbírósága sem működik olajozottan. Eközben nagy regionális kereskedelmi megállapodások vették át a WTO helyét, de az USA ezekből is kibújt.

Egyelőre nem kizárt, hogy az amerikai kereskedelempolitikai kavarásból akár egy komolyabb sokk is jöhet. Az aggódókhoz csatlakozott a Maersk Line nevű dán cég, a világ legnagyobb hajós konténerszállító vállalata, amelynek jelzéseit már csak azért is nagy figyelemmel követik a világkereskedelem szakértői, mert az árucsere 90 százalékát konténerhajókon utaztatják. Bár az ő problémáik oka nagyobb részben a hajózási túlkapacitás (néhány ország, főleg Kína és Dél-Korea állami támogatásokkal megtömött hajógyárai úgy ontják magukból a hajókat, mintha továbbra is úgy nőne rájuk az igény, mint tíz-húsz éve), de látnak olyan tényezőket is, ami a keresletet fenyegeti.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ kereskedelem világkereskedelem wto Olvasson tovább a kategóriában