Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. december 4. 14:12 Adat, Vállalat

Leépítésekre számítanak az autóiparban, de az ipar egészében nem látszanak a sötét felhők

A jövő év első felétől négy nagy magyarországi autóipari beszállítónál is leépítések lesznek, de egy ideje már bújtatott létszámleépítés zajlik a magyar autóiparban – erről beszélt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a 24.hu-nak és az Inforádiónak.

  • A munkavállalók 7-8 százalékát érinthették ilyen lépések a szakszervezet becslése szerint. Például a korábbinál szigorúbb munkaalkalmassági vizsgálatot rendeltek el a cégek, és az ezen nem megfelelő alkalmazottakat elbocsátották, vagy olyan vétségekért rúgtak ki embereket, amiket korábban tolerált a cég.
  • A házon belüli munkanélküliség is egyre gyakoribb, az a jelenség, hogy a gyárak alacsony kapacitáson működnek, de annak ellenére is megtartják a létszámot, hogy nincs elég megrendelés.

Számokban: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján február és szeptember között nagyjából hat százalékponttal esett vissza itthon az ipari termelés, de 2022 szeptemberéhez képest már csaknem 15 százalékos a visszaesés.

  • A járműipar teljesítménye február és szeptember között és 2022 szeptemberéhez képest is kb. 8,5 százalékkal esett vissza (bár nagyon nagyok benne a kilengések).
  • A villamos berendezések gyártásának teljesítménye (amelynek alága az akkuipar) február óta 13,5 százalékkal nőtt, 2022 szeptemberéhez képest viszont hat százalékkal visszaesett a KSH adatai szerint.
  • A feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma 2023 első negyedéve óta kb. 9 ezer fővel csökkent (104,6 ezerről 95,7 ezerre) 2024 harmadik negyedévéig a KSH-adatok szerint
  • Ez 8,5 százalékos visszaesést jelent (de itt is nagyok a kilengések, 2022 harmadik negyedévéhez képest például csak 4,5 százalékos a visszaesés). 
  • A munkaerőhiány egyértelműen csökkent a feldolgozóiparban: az üres álláshelyek száma 21-ről 13 ezerre esett vissza 2022 és 2024 harmadik negyedéve között.

Alulnézet: ha a cégek arra számítanak, hogy krónikus a munkaerőhiány, ami miatt drágább leépíteni majd a fellendülés idején újratoborozni, mint megtartani a munkaerőt, akkor megjelenik a kapun belüli munkanélküliség, amit a szakszervezet is tapasztal. 

  • A cégek megkérdezése alapján közöl egy indikátort az Európai Bizottság, amely a jelenséget méri, és ez alapján látszik, hogy 2024-ben nőtt a munkaerőt „felhalmozó” magyar iparvállalatok aránya, novemberre pedig ebben jelentős ugrás is volt.

Mi várható? Az Európai Bizottság arról is rendszeresen megkérdezi a cégeket, hogy a létszámuk és a gazdasági helyzetük milyen irányú változására számítanak a következő három hónapban. 

  • A foglalkoztatási kilátások tavaly év vége óta romlottak, de novemberben épp pozitívak voltak, miközben az általános kilátások novemberben 12 hónapos mélypontra jutottak.
  • Ezt valamelyest árnyalja, hogy a június óta tartó csökkenést követően enyhén bővült novemberben az Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT)  feldolgozóipari vállalatok kilátásait mérő Beszerzési Menedzser Indexe.
 

Felülnézet: novemberben csak a német, osztrák, belga és lengyel iparcégek voltak pesszimistábbak a magyaroknál az EU-ban, a foglalkoztatási kilátások szempontjából viszont az EU-átlagnál jobbak a hazai kilátások. Utóbbi alapján a német, osztrák és cseh iparban vannak akkora bajok, hogy a cégek erre komoly leépítésekkel terveznek reagálni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk2008-hoz hasonló a visszaesés, még sincs tömeges leépítés - hogy lehet ez?A 2008-as válság kezdetén háromszor annyian vesztették el a munkájukat, mint az elmúlt évben. De csak látszólag paradox a helyzet a magyar munkaerőpiacon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem kerülnek utcára azok a magyar dolgozók, akiknek a munkáját átveszik a robotok?Csökken a munkaerőhiány, de még mindig megvédi a dolgozókat az elbocsátástól. Sok cég akkor sem épít le, ha automatizál vagy romlanak a kilátásai.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat feldolgozóipar foglalkoztatottság ipar munkahely Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2024. december 3. 12:36 Adat, Vállalat

Már nem a munkaerőhiány a magyar ipar legfőbb problémája, hanem a csökkenő kereslet

Sajnálatos módon az ipar visszaesése miatt oldódik az éveken keresztüli súlyos munkaerőhiány.

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 29. 11:11 Adat

Alaposan megtolják a novemberi forgalmat a fekete péntekek

Átlag fölött nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben, amióta Magyarországon is elkezdtek akciózni fekete pénteken az üzletek.

Fontos

Cser Tamás
2024. december 3. 16:18 Pénz

A klímaváltozást is beárazzák a biztosítók

A szeptemberi esőzések jelentős anyagi károkat okoztak, de ma már jól látszik, hogy a biztosítók nem voltak felkészületlenek.

Stubnya Bence
2024. december 3. 04:34 Közélet, Pénz

Debrecenben évek óta rosszabb a helyzet, mégis a fővárosi lakhatás miatt aggódik a kormány

Pont egy olyan ritka időszakban vették elő a lakhatás megfizethetőségének problémáját, amikor javulnak itthon a számok.

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.