Úgy megmentették a Dunaferrt, hogy egyre kevesebb marad belőle

Kilátástalan helyzetből sikerült a Dunaferrt kimenteni azzal, hogy az egymást kiszorítani próbáló orosz és ukrán tulajdonosok helyett kormányzati közvetítéssel az indiai Liberty Steel kezébe kerültek a felszámolás alatt álló vállalat eszközei és dolgozói. Azonban az új tulajdonos alatti működés első évéről szóló beszámoló megerősítette azokat a korábbi híreket, hogy

vas- és acélgyártás már nincs Dunaújvárosban.

Érdemes azzal kezdeni, hogy egyáltalán milyen nevű cégről, cégekről beszélünk. A dunaújvárosi kohászatot az utóbbi évtizedekben működtető ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. ma már felszámolás alatt áll, utolsó pénzügyi beszámolója 2019-es, akkor még 3356-an dolgoztak a gyárban, de bérelt munkavállalókkal együtt 4,5 ezer embert foglalkoztatott. Ezzel a 42 ezer fős Dunaújváros és vonzáskörzete egyik legnagyobb munkaadója volt.

Ehhez képest ma már jóval kisebb annak a két cégnek a szerepe, amely a Liberty Dunaújváros márkanév alatt átvette a Dunaferr eszközeit. A Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. tavaly átlagosan 599 embert foglalkoztatott, az egyebek mellett a hengerműveket működtető Dunarolling Dunai Vasmű Kft.-nek volt még további 943 munkavállalója, így összesen 1542-en dolgoztak a vasműnél – ez a 2019-es létszám 45 százaléka.

Frissítés 15:45: a Liberty Steel sajtókommunikációjától cikkünk megjelenése után az alábbi információkat kaptuk: „mivel a két vállalat 2023 közepén jött létre, így az éves statisztikai létszám félrevezető, hiszen az 12 havi átlagot mutat. A valóságban alig volt létszámcsökkenés: októberben zárult a tranzakció, az akkori, valamint a legfrissebb adatok a következők. Duna Furnace: 2023. október: 1293, 2024. május: 1224 fő; Duna Rolling: 2023. október: 2014, 2024. május: 1946 fő; összesen: 2023. október: 3307, 2024. május: 3170 fő. Ezt a teljes létszámot érdemes a 2019-es adattal összevetni, ami mutatja a Liberty elkötelezettségét a szakképzett munkaerő megtartására.”

A pénzügyi adatok alapján a mérlegfőösszeg, tehát a vállalatok tulajdonában álló eszközök értéke nagyot csökkent: a 2019-es 214 milliárd forint után 2023-ban már csak 156 milliárd forintot értek ezek. Az elmúlt évek magas inflációja miatt ez azt jelenti, hogy az új tulajdonos reál áron már csak fele akkora értékű eszközökkel gazdálkodhat.

Az árbevételt nehezebb összehasonlítani, a két mostani vállalat ugyanis egymástól is vásárol, a csoporton belüli forgalmat kiszűrő konszolidált beszámoló pedig egyelőre nem készült. De az összehasonlításnak most nincs is igazán értelme, ugyanis a Dunaferr-utódcégek tavaly június és év vége között a beszámolók szerint – ahogy már említettük – nem foglalkoztak a korábbi alaptevékenységgel, azaz vas- és acélgyártással.

A korábbi hírek alapján ez persze nem annyira meglepő, mivel tavaly augusztusban leállították a nagyolvasztókat, és arról is csak idén januárban számolt be a cég, hogy a hengerműveket és a galvanizáló sort újraindította. (És gyorsan kiderült, hogy ez egyáltalán nem jelent folyamatos működést.) De mit csinált akkor a cég, és hogyan nem lett gigantikus vesztesége ilyen létszám mellett?

Ennek legfontosabb oka az EU szén-dioxid-kvótakereskedelmi rendszere. Ez az éghajlatváltozás megfékezését szolgálja azzal, hogy a vállalatokat rákényszeríti a szennyezés csökkentésére az egyre kevesebb, ingyen kiosztott, kibocsátásra jogosító kvótával. Aki ennél többet szennyez, annak vásárolnia kell a piacon kvótákat, aki pedig kevesebbet, az eladhatja. Ezt a szennyezést csökkentő beruházások ösztönzésére találták ki, de akkor is megmarad, ha egy korábbi nagy kibocsátó éppen nem termel. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy

a Duna Furnace bevétele alapvetően egy tevékenységből jött tavaly: eladta a gyártás leállásának köszönhetően megmaradt szén-dioxid-kvótáját.

A kiegészítő melléklet szerint 2023-ban az ebből származó árbevétel 51,7 milliárd forint volt, a teljes 60,2 milliárd forintos árbevétel 85 százaléka. Emellett még az egyéb bevétel soron is szerepel több mint 133 milliárd forint kvótához kapcsolódó összeg. Ebből valószínűleg csak azért nem lett hatalmas nyereség, mert a vállalat tavaly nagy mennyiségű kvótát adott vissza a 2020-22-es felhasználási adatok alapján, és ez költségként jelentkezett.

Ami az ezen kívüli tevékenységet illeti, a 7,8 milliárd forintos belföldi árbevételből 6 milliárd jött a csoporton belüli kapcsolt vállalkozásoknak – alapvetően a Dunarollingnak – nyújtott energiaszolgáltatásból és bérmunkából. Az egyéb vállalkozásoktól kapott belföldi árbevétel is bérmunka volt túlnyomórészt.

A Dunarolling esetében a 27 milliárdos árbevételből 4,2 milliárd forint jött kvótaértékesítésből. A többi főként szintén energiaszolgáltatás, bérmunka és nem részletezett egyéb árbevétel. Ami látványosan hiányzik mindkét cégnél, az a termékértékesítés, ilyesmi nem is szerepel a beszámolóban, csak raktári anyageladás néhány százmilliós nagyságrendben. Igaz, az összesen 10,5 milliárdos bevételt hozó bérmunka lehetett az alaptevékenységet megtestesítő acélmegmunkálás is.

Ez persze adódhatna az egyebek mellett csehországi és romániai kohókat, acélműveket is magában foglaló Liberty-csoport felépítéséből – ha Dunaújváros köztes feldolgozóként nem az értékesítéssel foglalkozik -, de a 10,5 milliárdos összeg akkor is nagyon kevés. 2019-ben az akkor már erősen hanyatló ISD Dunaferrnek is még 331 milliárdos árbevétele volt.

A fentiek alapján nehéz megmondani, hogy ez mennyire tükrözi a cégek alapvető gazdasági teljesítményét, mindenesetre hiába volt szerényen nyereséges a Duna Furnace, a Dunarolling vesztesége több mint 14 milliárdos mínuszba vitte az összesített mérleget.

A veszteséget persze nem érdemes feltétlenül számon kérni egy ennyire új tulajdonoson, de vajon változhat-e ez a jövőben? Az acélgyártás alapvetően akkor lehet profitot termelő folyamat Európában, ha az import vasércből és szénből helyben gyártanak nyersvasat, és ebből készül az európai piacon értékesíthető késztermék – amire egyébként egyre jelentősebb az igény. Ehhez képest Dunaújvárosban az 1-es nagyolvasztót úgy állították le, hogy ezt már nem lehet a nekünk nyilatkozó szakemberek szerint újraindítani. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a 2-es számú esetében megoldható-e ez gazdaságosan, de ez valószínűbbnek tűnik.

De a hagyományos, kőszénből kokszot készítő, majd ezt felhasználó vasgyártás jó eséllyel már nem is fog újraindulni. Erről a Liberty Steel nem is kommunikált (frissítés 11 órakor: a Liberty Steel Central Europe Holdings ügyvezetője, Ajay Kumar Aggarwal két hónapja egy interjúban azt mondta, „szeretnénk újraindítani a kohót, ha a piaci feltételek ezt lehetővé teszik”), arról viszont igen, hogy kínai partnerével megállapodott arról, hogy elektromos nagyolvasztót építenek, aminek működése nem jár szén-dioxid-kibocsátással. Ez egyrészt csökkenti a költségeket – hiszen nem kell szén-dioxid-kibocsátási kvótát vásárolni a jövőben sem -, másrészt a zöld acélnak növekszik az európai piaca, és még nem sokan képesek ilyet előállítani.

Az egyelőre az év első két hónapjára elérhető külkereskedelmi adatok is alátámasztják, hogy a vasgyártás gyakorlatilag megszűnt Magyarországon. Ebben az időszakban már tavaly is csak elenyésző mennyiségű vasércet importált Magyarország: a 18 ezer tonna a korábbi évek mennyiségének alig tizede. Idén pedig már teljesen megszűnt a vasérc behozatala. Érdekes módon azonban az exportban feltűnt – feltehetően megmaradt készletek eladásáról lehet szó.

A késztermékek külkereskedelmében már látható a 2024-es élénkülés: az év első két hónapjában a 2023-as évet 20 százalékkal felülmúló exportvolument lehetett látni, ami talán az ózdi acélműnek köszönhető. Igaz, ez még mindig csupán a fele-harmada a korábbi évek mennyiségeinek.

Acélt tehát nem gyártanak Dunaújvárosban, alapvetően hengerelt termékek készítésére van még lehetőség félkész vasbugából. Az ukrán tulajdonos idején jelentős is volt a szomszédos országból érkező buga feldolgozása, és hozzájuk hasonlóan a Liberty számára is biztosíthatja a dunaújvárosi vasmű, hogy az uniós piacot vámmentesen érje el termékeivel – hiszen a félkész alapanyagot tovább feldolgozva elérhető, hogy európai legyen a termék, így vámmentessé válik. Mivel csak hengerlés, bérmunka zajlik, adódna a feltételezés, hogy Indiából megnőtt az import, ez azonban csak részlegesen igaz: 2022-ben több termék érkezett, mint tavaly vagy időarányosan idén.

Csak a hengerművet használva azonban még a mostani 1500 körüli létszám is sok (nem is beszélve a vállalat által cikkünk megjelenése után megadott 3170-től), főleg úgy, hogy forrásaink szerint nincs folyamatos termelés ezen a részen sem. A régi dolgozókat azonban nem érdemes elküldeni, az idősebbek több évtizednyi munkaidővel tetemes végkielégítésre lennének jogosultak. Ezért inkább hagyják, hogy folyamatosan apadjon a létszám a nyugdíjba menőkkel és a máshol elhelyezkedőkkel.

Ilyen körülmények között azonban nem világos, hogyan finanszírozza az üzemet a tulajdonos, amíg az új, immár a fenntarthatósági feltételeknek megfelelő nagyolvasztó elkészül. Egy új kohó felépítése elképesztően drága, ráadásul időigényes is. Svédországban a már kész tervek alapján 2028-ra fogja az SSAB csoport az évi 2,5 millió tonnás kapacitású zöldacél-gyárát megépíteni. Mindehhez 4,5 milliárd euró, azaz közel 1800 milliárd forint beruházására van szükség.