A Daimler AG és a Mercedes-Benz AG (vagyis gyakorlatilag a Mercedes németországi érdekeltségei) minden munkavállalónak 6000 euró, azaz jelenlegi árfolyamon 2,2 millió forint éves prémiumot fizetnek. A Süddeutsche Zeitung azt írja, hogy a cég vezetése és a munkások érdekvédelmi szervezetei megállapodtak az összegről, ami rekordnak számít.
Az egyezség még azelőtt jött létre, hogy a Mercedes közölte volna az éves eredményeit, de a felek azt hangsúlyozzák, hogy pénzügyileg kiváló évet zártak a cégek, és mivel ez közös erőfeszítés eredménye, a profitból mindenki részesedhet. Ez a gyakorlatban azonban körülbelül 100 ezer Németországban dolgozó alkalmazottat jelent, arról nem szólnak a hírek, hogy például a kecskeméti gyár dolgozói mekkora prémiumban részesülhetnek majd.
A cégcsoporton belül nemrég önálló egységbe szervezett teherautó részleg dolgozói is megkapják az összeget. A Daimler Truck eredményei egyébként a várakozások szerint javultak a kiszervezés hatására.
Németországban mindenesetre a februárban érkező fizetésekhez csapják majd hozzá automatikusan az éves prémiumot.
Vállalat
Fontos