Régóta ismert probléma, hogy amit az autógyártók üzemanyag-fogyasztási adatként feltüntetnek a katalógusokban és a hirdetéseken, többnyire köszönőviszonyban sincs a valós felhasználás során mérhető értékkel. Az utóbbi 20 évben a gyárak egyre kifinomultabb módon készítették fel a gépkocsikat a hivatalos próbamérésekre, aminek köszönhetően a típusbizonyítványokban szereplő fogyasztási értékek folyamatosan csökkentek, a valóságtól pedig egyre inkább elmaradtak. Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) egy új tanulmányban foglalta össze, hogy a tulajdonképpen legális keretek között zajló átverés milyen károkat okozott 2000 óta a fogyasztóknak és a környezetnek.
Az elmúlt 18 év során az Európai Unióban 149,6 milliárd euróval kevesebbet hagytak volna az autósok a benzinkutak kasszáinál, ha az autóik hozták volna a katalógusadatok szerinti fogyasztást.
Magyarországon ez az érték 1 milliárd euróra tehető, ami forintra átszámolva legalább 250-300 milliárdnyi veszteséget jelent. Az alábbi térképen jól látszik, hogy az unión belül Németországot sújtja leginkább a probléma, ami a lakosság és autók számát tekintve persze nem meglepő.
A tanulmány szerint ráadásul a hivatalos mérések és a valós felhasználás során tapasztalt fogyasztási értékek közötti különbségek drámaian nőttek 2000 és 2017 között. Az ezredfordulón átlagosan még csak 9 százalék körüli többletet tapasztalhattak az autósok a katalógusadatokhoz képest. Ez az eltérés azonban 2008-ban már 17, tavaly pedig 42 százalék volt! Mindez arra utal, hogy a gyárak az évek során egyre jobban kiaknázták a próbamérésekre vonatkozó szabályok hiányosságait. Az elmúlt 18 évre kiszámított többletfogyasztás mintegy 16 százaléka ennek következtében tavaly keletkezett az unióban. Magyarországra 170 millió euró, azaz mintegy 55 milliárd forint jutott.
Az Európai Unió döntéshozói szerint a helyzeten pár év múlva javítani fog az egész világra kiterjedő új fogyasztásmérési rendszer (WLTP*Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) bevezetése, amitől a tesztek során sokkal valósághűbb méréseket várnak. Szeptembertől már csak a WLTP alapján kiállított fogyasztásmérési bizonyítvánnyal rendelkező új autókat lehet eladni az unióban, míg az új fejlesztésű modellek bevezetésének már tavaly szeptember óta ez a feltétele. Az átállás felforgatta az autógyárak életét, a Volkswagen például bizonyos típusait 2019 elejéig nem értékesíti, ugyanis nincs elég kapacitása az új típusengedélyek kiváltásához.
A fentebb idézett tanulmány szerint azonban a WLTP még mindig túl sok mozgásteret ad a félrevezető mérések lebonyolítására az autógyáraknak, amelyek egymással összefogva teszik ezt meg. A hamis adatokkal ráadásul nemcsak a vásárlóikat verik át, hanem a jogalkotókat is, akik a hivatalos fogyasztási adatok figyelembevételével szabják meg a környezetvédelmi határértékeket. Sőt, szakértők szerint az is elképzelhető, hogy a gyártók egymással összebeszélve a régi teszteken leszorították, majd a WLTP-méréskor megemelték a vizsgált gépkocsik fogyasztását. Így a későbbiekben, amikor már a WLTP-mérés alapján adják ki a típusbizonyítványt, technikai újítás nélkül tudnak majd csökkenteni autóik hivatalos fogyasztási adatain.
Számítások szerint az új mérési rendszer 2020-ban 23 százalékkal fogja alulbecsülni a valós fogyasztási adatokat, míg ugyanez az arány 49 százalék lenne, ha a régi eljárást alkalmazhatnák tovább a gyárak. A Peugeot-Citroen és a T&E együttműködésével lebonyolított kutatások pedig arra utalnak, hogy a WLTP kombinált mérési ciklusában*Ez adja az országúti, a városi és az autópályás közlekedésre vonatkozó összesített adatot. felülsúlyozták az országúti és az autópályás nagy sebességű tesztutakat a városi araszolás rovására. Várhatóan tehát az új tesztadatok közelebb lesznek a realitáshoz, de a fogyasztás iránt valóban érdeklődő autósoknak továbbra is érdemes lesz utánanézniük a valós tapasztalatoknak az olyan oldalakon, mint például a Spritmonitor.
Vállalat
Fontos