Mit lehet még javítani egy mosóporon, miután a reklámok évtizedek óta azt nyomják, hogy már mindenféle aktív elem, enzim, összetevő, szupermolekula és hiperanyag van benne? Nem egy humbug az egész a zoknival vagy pólóval, amelyik sokkal fehérebb lesz, mintha a másik mosóport használnánk?

Ennek kiderítése volt az egyik célunk, amikor bejutottunk a Procter & Gamble brüsszeli csúcslaborjába. Ez az a cég, amelynek a neve talán kevésbé ismert, mert a márkáit tolja előtérbe, de ha bemész egy drogériába vagy élelmiszerboltba, akkor nagy eséllyel nem tudsz úgy bevásárolni, hogy ne vegyél tőle valamit.

Egyik legfontosabb termékük az Ariel mosószer, amely kezdetben csak por formában létezett, aztán jött a folyékony verzió, a mai csúcsot pedig a kapszula jelenti. Ha azt gondolod, hogy ez nem más, mint a mosószer új megjelenési formája, azaz flakon helyett kis műanyag tokba van csomagolva, akkor tévedsz.

A kapszula kifejlesztésén 10 évig dolgoztak a mérnökök.

Nem olcsó mulatság vegyészmérnökök, formatervezők, parfümszakértők és marketingesek hadát Brüsszelben alkalmazni, ebből már sejthető, hogy elég súlyos tudományos háttér és üzleti elképzelés áll az elgondolás mögött.

A P&G-nél egyébként világszerte 6700-an dolgoznak k+f területen, és közülük több mint 900-nak PhD fokozata van. 2016-ban 1,9 milliárd dollár volt a cég kutatás-fejlesztési költségvetése, ez durván 490 milliárd forintnak felel meg. (A magyar állam k+f költése ugyanebben az évben mindössze 112 milliárd forint volt, de ha hozzáadjuk a magyarországi cégek költését is, akkor is kevesebbet, 427 milliárdot kapunk.)

P&G kutatók jelentős része dolgozik azon, hogy amikor kiveszed a ruhát a mosógépből, akkor a fehér fehér legyen, a színek ne fakuljanak meg, a foltok pedig eltűnjenek. Hogy miért kell állandóan új összetevőket keresniük, annak újabban elég egyszerű oka van: a ruhák anyaga is folyamatosan változik. Már jó ideje visszaszorulóban van a pamut, viszont a különféle műanyagok, illetve elasztikus anyagok használata egyre meghatározóbb.

A pamuttal az a baj, hogy elég könnyen összemegy a mosásban, és mikroszinten nézve az anyag sérül. De ezt már sikerült kontrollálni. A műanyagokkal viszont bejött a képbe egy eddig nem látott tényező: a zsírok/olajok vonzása. A vegyészmérnökök elsősorban már nem azzal küzdenek, hogy a ruhára rakódó külső szennyeződéseket el tudják távolítani, hanem a belső oldalról jövő támadásokat akarják kivédeni. Az ember ugyanis állandóan izzad, állandóan hámlik a bőre és állandóan zsírozza a ruháit, nem csak kánikulában, hanem mindig, mikroszinten még akkor is, ha nem kifejezetten érzékeli.

A ruhán a kosz 30 százalékban kívül van, 70 százalékban viszont belül, a ruha szövetében található – magyarázták nekünk a laborban. Ez utóbbi nem látható szennyeződés, mégis el kell távolítani, mert hosszabb távon ez a beragadt zsíros réteg okozza azt a sárgásbarna elszíneződést, amely a sokat használt világos színű ruhák jelentős részén megjelenik. Márpedig pont ez az, amit a ruha használója a legkevésbé sem szeret, és azt várja a mosószertől, hogy ennek kialakulását megakadályozza.

Míg azonban a pamut vizes környezetben meg tud válni a zsíroktól, a manapság használt anyagok úgy vonzzák a zsírokat és olajokat, mint a mágnes a vasport.

A képletet ráadásul végtelenül megbonyolítja a földrajz. Míg Japánban jellemzően lágy és hideg vízzel mosnak, addig Európában és Amerikában keményebb vízzel és magasabb hőmérsékleten, 30-50 fokon mennek a mosógépek. Sőt, az sem mindegy, hogy jellemzően mekkora és milyen a mosógépek kialakítása, illetve hány percig tart egy mosási ciklus. Ez is jelentősen eltérő az egyes égtájakon.

A kemény víz állítólag különösen azokat az új, műanyagokra is épülő ruhákat roncsolja, amelyek rugalmasak, elasztikusak, ha nem védekeznek ellene, akkor ezek kinyúlnak, és elvesztik a rugalmasságukat.

Ahhoz, hogy minden fontosabb piacra megfelelő mosószert tudjanak adni, 900 féle terméket kellene kifejleszteni. Ez üzletileg értelmezhetetlen vállalás, vagyis a mérnökök legfőbb feladata ma éppen az, hogy olyan elegyet hozzanak létre, ami mindenhol és minden ruhára működik.

Ennek sikerétől nagyban függ, hogy tényleg fehér lesz-e a zokni, de persze van pár trükk is a rendszerben, például az optikailag aktív anyagok használata. Maradva a fehérnél: az UV sugarakat visszaverő anyagok mosószerbe (és a mosással a ruhába való) adagolása azért jó, mert utána a diszkólámpa fényében úgy fog csillogni, hogy kiveri az ember szemét. De még jobb, hogy rendes napfényben is megteszi a hatását: fehérebbnek látszik az anyag tőle, pedig nincs közvetlen összefüggésben annak tisztaságával.

Kicsit hasonló a hatása az illatosításnak is. Ha belegondolsz, logikus, hogy nem feltétlenül kellene a tiszta ruhának illatosnak lennie, az iparnak azonban sikerült elérnie, hogy az illat legyen a tisztaság egyik jellemzője. Ha nem lenne semmilyen illata a mosott ruhának, akkor biztosan megfordulna a fejedben, hogy nem is tiszta, pedig nem az illatos parfüm adalékok távolítják el a koszt.

Így viszont fontos szerepben vannak az illatokat fejlesztő vegyészek, ez is egy olyan terület, amelyre a P&G és a hozzá hasonló cégek láthatóan óriási összegeket áldoznak, és nyilván nem véletlenül. Az illatanyagok fejlesztése elég bonyolult szakmai ismereteket igényel, ez is egy külön ága a vegyészetnek, hiszen azt te sem gondoltad, hogy a citrom illatú öblítőhöz a citromból nyerik az illatot, vagy a frissen vágott fű alapillatát tényleg frissen vágott fűből veszik. Ezek mind olyan összetett szintetikus anyagok, amelyeket laboratóriumban kísérleteznek ki, és vegyipari üzemekben gyártanak le nagyobb mennyiségben.

A készülő illatokat rengeteget kell tesztelni, mire megtalálják a megfelelő összetevőket, ehhez pedig egészen speciális helyiségeket kell kialakítani. Azért van erre szükség, hogy az új fejlesztéseket a valós felhasználási körülményeihez hasonló környezetben tudják vizsgálni: az illatanyagok használhatósága és érzékelése például alapvetően eltér száraz éghajlaton és magas páratartalom mellett, de még attól is függ, hogy milyen a termék színe. Ugyanakkor azt sem szeretnéd, hogy az öblítő illata azonnal elillanjon a ruhából. Általános elvárás, hogy az illat minél tovább tartson ki, és ez megint egy fejlesztést befolyásoló fontos tényező.

Már kis változtatások is komoly leckét adhatnak a fejlesztő csapatoknak. Amikor például rájöttek, hogy a mosogatószert jobban el lehet adni, ha színes a folyadék és átlátszó flakonban van (ahelyett, hogy az átlátszatlan flakonban lenne a színtelen folyadék), az ötlet után öt év kellett a megvalósításhoz. Ha ugyanis átlátszó egy flakon, akkor sokkal nagyobb mértékben engedi át a napfényt, amely meg tudja változtatni a folyadék tulajdonságait, vagyis változtatni kell az összetételén, hogy használható maradjon.

A P&G egyik régi mosogatószer reklámja.

Egy mosószer vagy öblítő több száz összetevőből is állhat, és csak az illatáért felelős molekulákból is rengeteg lehet. Amikor a P&G ultramodern analitikai laborjába bementünk, a vegyészek éppen a kész termékek illatainak elemzésével foglalkoztak. Kinyitottak például egy öblítős flakont, és a száján kiáramló levegőből mintát vettek, betették egy olyan berendezésbe, amely megmutatta, hogy pontosan milyen molekulák vannak benne.

A több száz beazonosított molekulát egy egyszerű módszerrel is megvizsgálják: megszagolják őket.

Az emberi orrnál jobb műszer nem kell

– mondták, hozzátéve, hogy legfeljebb a kutyáktól tudnánk még tanulni egy keveset. Ha nem érez az emberi orr illatot, amikor a műszer egy vegyületet beazonosít, akkor felmerül a kérdés, hogy ennek az összetevőnek mi a szerepe, miért kell egyáltalán ott lennie? Az intenzív illatoknál pedig azt vizsgálják, hogyan lehetne finomhangolni az összetételt.

Egy ilyen laboratóriumban számos meggyőző példát lehet mutatni arra, hogy a zokni tényleg kifehéredik a szertől, a pulcsi pedig tényleg nem megy össze a mosásban. A laborok egyébként nagy tételben vásárolnak mindenféle használt ruhát is, kettévágják őket, és elkezdik különféle módszerekkel és különféle szerekkel mosni, hogy olyan mintán is teszteljék a termékeiket, amelyek szennyezési előéletéről az égvilágon semmit sem tudnak.

Amikor beléptünk a P&G mosás-értékelési laborjába, eléggé meg is lepődtünk: körülbelül 200 mosógép látványa fogadott, és majdnem mindegyik ment. Nem gondoltuk volna, hogy tényleg létezik egy hely, ahol emberek egész nap tudományos alapon mosnak. A használt ruhák mellett mesterségesen előállított, összetevőiben pontosan ismert szabályos koszfoltos anyagokat tesznek japán, amerikai vagy európai rendszerű mosógépekbe, és a vízkeménység, a vízhőfok, illetve a mosási idő kombinálásával azt nézik, mikor mennyire tűnnek el bizonyos foltok.

Ha tökéletes a mosás, és eltűnik minden folt, az nagyon nem jó, mert két egymás melletti eltűnt foltot, vagyis két semmit nem tudunk egymással összehasonlítani. Ezért az a célunk, hogy olyan koszos legyen a minta, ami nem tüntethető el teljesen, így rájöhetünk, hogy mikor melyik szer tisztít jobban, mint a másik

– magyarázták.

A kutatóknak manapság egy minden eddiginél nagyobb veszéllyel kell szembenézniük: a fast fashionnel, vagyis a ruhatárak gyors cserélődésével.

Kezdünk elérni oda, hogy olyan jók a mosóporok és olyan gyorsan változik a fejlett világban a tömegesen megfizethető divat, hogy a ruhák nem tudnak tönkremenni a mosásban, mielőtt amúgy is kidobnák őket.

Az a célunk, hogy a kedvenc ruháidat legalább ne azért cseréld le, mert agyonmostad

– mondták erre a laborban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Tech brüsszel illat kutatás-fejlesztés laboratórium mosás mosópor parfüm Procter & Gamble Olvasson tovább a kategóriában