Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. november 23. 08:48 Vállalat

Másfél év csúszással, de végül csak Matolcsy Ádámé lett az Origo

Bár az érintettek már tavaly nyár elején bejelentették, hogy Matolcsy György jegybankelnök fia megvette az Origo kiadóját, a társaság végül csak két héttel ezelőtt került ténylegesen Matolcsy Ádám tulajdonába – derül ki a cégbírósági iratokból. Az eddigi tulajdonos, a szlovákiai bejegyzésű Bawaco Invest sro. november 7-én határozott úgy, hogy eladja teljes, 100 százalékos tulajdonhányadát Matolcsy Ádám cégének, a Magyar Stratégiai Zrt.-nek.

A tranzakció csúszása azért furcsa, mert az ország egyik legnagyobb elérésű hírportálját birtokló New Wave Media Group már 2017. júniusi közleményében múltidőben írt az adásvételről. Ehhez képest egy hónappal később Matolcsy Ádámot ugyan kinevezték a kiadó vezérigazgató-helyettesévé, majd újabb két hónap elteltével a vezérigazgatói pozíciót is átvette, tulajdonszerzését azonban csak nem jegyezték be.

Arra, hogy a tulajdonosi jogok is a jegybankelnök fiához kerüljenek, végül majdnem másfél évet kellett várni. Sőt, a céges iratokban hivatalosan egyelőre nem is látni a tulajdonosváltást, azt ugyanis még nem jegyezte be a cégbíróság, mivel hiánypótlásra volt szükség.

Az adásvétel elhúzódására az egyetlen logikus magyarázata az lehet, hogy időközben komoly szervezeti átalakulások voltak a csoportnál.

A New Wave három cégét tavaly év végén pakolták egybe, az idén szeptemberben pedig újabb két vállalat*A Globspot.hu Kft. és a Confhotel-Net Kft. olvadt be az így létrejött New Wave Media Group Kft.-be.

Érdekesség, hogy a Bawaco részesedésén két jelentős zálogjog is volt: a Mészáros Lőrinchez köthető MKB és a Matolcsy Ádámmal rokonságban lévő Szemerey Tamás érdekeltsége tartozó Növekedési Hitelbanknak is jelentős kölcsönnel segítette korábban a csoportot. Utóbbi, félmilliárd forintról szóló zálogszerződést a cégbírósági iratok szerint a közelmúltban kötötték újra, épp a szervezeti átalakításokra hivatkozva, de még a Bawaco Investtel.

Az Origo kiadójának egyébként elég jól megy azóta, hogy a Magyar Telekom közel három évvel ezelőtt eladta előző, szintén kormányközeli tulajdonosának. A csoport korábbi főcége, a New Wave Media Group Zrt. adózott eredménye a korábbi évekre jellemző veszteségből 2016-ban félmilliárdos nyereségbe fordult, tavaly pedig már több mint 900 millió forint volt a profit.

 

A sikerben komoly szerepe volt az állami hirdetések megugrásának. A Kantar Media adatai szerint az állami szféra listaáron 2016-ban 2,4, egy évvel később pedig már 3,2 milliárd forintot költött el a vállalatnál. Utóbbi a teljes (listaáras) bevétel több mint harmada volt*A listaáron számított költés jellemzően jelentősen eltér a ténylegestől, a kiadók ugyanis szinte mindig komoly kedvezményeket adnak ebből..

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Matolcsy Ádám New Wave Media Origo Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. március 28. 06:09 Közélet, Vállalat

A NER legpazarlóbb lopása lehet a jegybanki alapítványok botránya

Voltak már hasonló nagyságú korrupciógyanús ügyek, de olyan valószínűleg még nem, ahol ennyire hatékonytalanul forgatták át magánkezekbe a közvagyont.

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Stubnya Bence
2025. március 26. 16:21 Pénz, Vállalat

Máltai bankot venne az OTP a helyi sajtó értesülése szerint

Az értesülést az OTP nem kommentálja, de ha tényleg megvenné a HSBC helyi leányát, ez lehetne az első Kelet- és Közép-Európán kívüli leányvállalata.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 28. 11:29 Adat, Közélet

Megint kényszerhitelezik a nyugdíjasok a magyar államot, de nem ez a legrosszabb hír

Elismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.