Néhány hónapja még úgy tűnt, hogy Adam Neumann^*Ejtsd: ‘nyúman’ (nem ‘nojmann’). lesz a legújabb karizmatikus milliárdos, akit kitermel magából a Szilícium-völgy. Közösségi irodákban utazó cége, a WeWork (újabban simán csak „We”, de erről később) 47 milliárd dollárra értékelve galoppozott volna be a tőzsdére. Aztán eltelt néhány nap, és az érték szinte teljes egészében elolvadt, Neumannt eltávolították a cége éléről, és lassan úgy tűnik, hogy milliárdos sem lesz, sőt, személyesen akár csődbe is mehet.

Elsőre nehezen érthető, hogy hogyan omolhatott össze a terv egyik pillanatról a másikra. Végső soron a legnagyobb amerikai és japán kockázati tőkések, és a legfontosabb Wall Street-i finanszírozók is jóváhagyták ezt a hatalmas cégértéket – sőt, egyik-másik maga is ilyen nagy értéken vásárolt részt a cégben, összesen 10 milliárd dollárt pumpálva bele.

Valójában csak annyi történt, hogy kiderült pár dolog a vállalatról és a róla készült fényképek túlnyomó többségén szélesen vigyorgó fiatal alapítójáról.

Az egyik legjobb történet, amit előástak Neumannról, és sok mindent megmagyaráz, a következő. Tavaly nyáron barátaival marihuánafüstbe burkolózva utaztak egy bérelt magánrepülővel az USA-ból Izraelbe. Amikor megérkeztek, a repülő fedélzetén hagytak egy fűvel teletömött zabpelyhes dobozt. Ezt szerencsére időben észlelte a repülő személyzete, még mielőtt az amerikai határőrök és a rendőrség felelősségre vonhatták volna a hazafelé tartó repülő tulajdonosát. (Később az amúgy a fenntarthatóságért aggódó vállalata vett a vezérigazgatónak egy 60 millió dolláros magánrepülőt.)

Neumann bulis természete korábban is ismert volt, és többé-kevésbé hozzátartozott az elkönyvelt karizmatikus-startupper imázsához. Több befektető is arról beszélt a Wall Street Journalnak, hogy Neumann olyan lelkesedéssel tudott beszélni a cége növekedési lehetőségeiről, hogy pillanatokon belül meg tudott győzni bárkit. Olyan embereket is meg tudott nyerni magának, mint a JP Morgan nagyhatalmú vezérigazgatója, Jamie Dimon, akire egyszerűen „személyes bankáraként” hivatkozott.

A nagy meggyőző erő miatt nem hatottak idegennek azok a nyilatkozatok sem, amikor arról beszélt, hogy örökké szeretne élni, ő akar lenni az első ember a világon, akinek ezermilliárd dollár a vagyona, és hogy a „világ elnöke” kíván lenni. Munkatársai szerint gyakran dobott be teljesen elborult ötleteket, néha élesben: egyszer például bejelentette, hogy mostantól nem lehet a közösségi irodáiban húst enni – amivel teljesen felkészületlenül érte cégének kommunikációs csapatát, akik csak lassan tudtak ebből visszatáncolni (egyébként Neumann húsevő). De feltűnőek Neumann WeWork alapítása előtti cégötletei is: először egy lecsukható magassarkú cipő ötletével indult volna, aztán egy földön kúszó babáknak készített könyök- és térdvédős ruhára épített volna üzletet, sikertelenül. Ezután vágott bele – 2010 körül – a közösségi irodás üzletbe.

Ez már bejött, Neumann tökéletesítette az egyedül, laptoppal dolgozó programozók, dizájnerek, projektmenedzserek és nagyobb cégek körében is egyre népszerűbb coworking irodák modelljét, és folyamatosan behozott pénzzel megtámogatva kirobbanó ütemben nőttek a WeWork bevételei. Ma már 4,3 millió négyzetméter irodát kezelnek 86 város 280 helyszínén. Valahogyan arról is sikerült meggyőzni a befektetőit, hogy idővel majd nyereséges lesz a vállalat, ezért idén megnyerte a támogatásukat, hogy a tőzsdére vigye a céget.

Csak ekkor tudhatták meg a befektetők, hogy Neumann milyen elképesztően korrupt módon vezeti a vállalatát.

A tőzsdei tájékoztatóból kiderült, hogy Neumann nagyon kreatív módokat talált arra, hogy pénzt vegyen ki a saját vállalatából. De nem úgy, mint  a normális vállalatvezetők, tehát bérért és ösztönzőkért-prémiumokért, hanem olyan formában, ami gyakorlatilag összeférhetetlenné teszi a cégvezetői munkáját. Ezek közé tartozik, hogy a WeWork olyan irodákat bérel, amelyek közvetlenül Neumann tulajdonában állnak. A cég alapítója rendszeresen adott el részvényeket a saját többségi tulajdonrészéből, de sokkal jobb áron, mint amennyiért az alkalmazottak értékesíthették a jutalomként kapott részvényeiket.

De a legsúlyosabb talán az, hogy Neumann magánemberként levédette cégének új nevét (ami elképesztően kreatív módon „We” lett), és ezért is pénzeket vett fel a saját maga által vezetett cégtől.

Még a részvénykibocsátást is egészen trükkösre tervezték. Itt van például ez az elképesztően bonyolult tulajdonosi struktúra, amibe a részvényt jegyzők bevásárolták volna magukat. Ha az ember nagy nehezen értelmezi az ábrát, az derül ki belőle, hogy a tőzsdei befektetők nem is a WeWorkben szereztek volna tulajdonrészt, hanem az ernyővállalat egyik anyavállalatának egy apró részében.

Ha valaki tényleg őrült nagy növekedést vár a cégétől, akkor miért szorul rá arra, hogy ilyen sokféle módon szívjon ki belőle pénzeket? De a befektetők valószínűleg még ezt is elnézték volna neki, ha a WeWork nem veszteséges reménytelenül. A WeWork ugyanis óránként 220 ezer dollár veszteséget termelt tavaly, ez összeadva összesen 1,6 milliárd dolláros mínusz volt. És ez a megelőző években sem volt másképpen. Az pedig a tőzsdei tájékoztatóból sem derült ki, hogy hogyan fordítanák pluszba a céget: az elemzők körében közröhej tárgya lett, hogy milyen elnagyolt számításokkal próbálták igazolni a jövőbeli nyereségességet.

Az alapprobléma ugyanis az volt Neumann cégével, hogy hiába akarta eladni magát egy végtelen növekedési potenciállal bíró, skálázható platformot működtető techcégként, a WeWork valójában egy egyszerű ingatlankezelő vállalat maradt, kiegészítve néhány profilidegen tevékenységgel (például luxus jógaórák Manhattanben). A cég hosszú távra bérel ingatlanokat, amelyeket aztán rövidebb távra ad tovább, és ezért egyfajta közvetítőként szed sápot. Az értéknövelés, amit csinálnak közben, az a renoválás és a marketing: a kibérelt irodákat felújítják és néhány drága szolgáltatással teszik vonzóvá. A modellben egyszerűen nincs benne az a vastag profit, ami a különböző platformos techcégekben megvan.

Mostanra mindenesetre úgy tűnik, hogy végleg elfogyott a levegő Neumann körül, a tőzsdei bevezetés elhalasztása után a héten már a vezérigazgatói pozícióból is le kellett mondania, miután gyakorlatilag megpuccsolta a WeWork felügyelőbizottsága. Ebben van némi irónia, hiszen a WeWork tőzsdei prospektusa közel kétszázszor hivatkozik Neumannra, külön részben emelik ki kockázatként, hogy ha nem ő vezetné a céget, akkor víziója nélkül sokkal lassabb ütemben nőne csak a vállalat.

Mindenesetre Neumann-nak nem csak a világuralmi terveiről kell lemondania. A vállalat ebben a formában nemhogy 47 milliárd dolláros értéken, hanem 10 milliárdos értékeltségi szinten sem kell a befektetőknek, az alapító ráadásul legalább 740 millió dollár személyes hitelt vett fel saját részvényeire. Ezeket valószínűleg a cégtulajdona (tehát a fedezet) értékének összeesése miatt vissza kell majd fizetnie, ezért nem lenne meglepő, ha Neumann személyesen csődbe menne.

Ez az egész történet a vállalati innováció válságára mutat rá.

Adam Neumann és társai (az Ubert kitaláló Travis Kalanick, a Theranos-szal elbukó Elizabeth Holmes, de akár a jóval sikeresebb Elon Musk is) messze túl erős pozícióba kerültek a befektetőkkel szemben.

Kockázati tőkéből hihetetlenül sok van, jól hangzó – vagy pláne realisztikusnak eladható – forradalmi üzleti ötletből viszont sokkal kevesebb. Ezért azok az ötlet-vállalkozók, akik fel tudnak már mutatni valami sikert, és a személyiségükkel meg tudják győzni a befektetőket-finanszírozókat, gyakorlatilag korlátlan hatalomra és pénzre tesznek szert. Sokáig el lehet adni sikernek egyszerűen a bővülést vagy a felhasználógyűjtést is, a veszteséges működést pedig rá lehet fogni a terjeszkedésre. Ennek a modellnek a hátulütői jelennek meg egyre több tech-történetben.

A WeWork legnagyobb vesztese egyébként a legnagyobb kockázati befektető, a Softbank alapját vezető Masayoshi Son, aki dollármilliárdokat bukott ezen a befektetésén. És aggódhat, mert alapjának számos olyan cégben van még részesedése, amely csak annyit bizonyított, hogy tud nagy veszteségek mellett újabb felhasználókat gyűjteni, azt viszont még nem, hogy valaha nyereségessé tudna válni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA sértett programozó, akiből a világ legnagyobb maffiafőnöke lettA globális bűnözés Mark Zuckerberg-je tíz év alatt lett önzetlen szofterfejlesztőből zsoldosokat irányító nemzetközi hadúr. Paul Le Roux története megmutatja, hogy a globalizáció árnyékvilágában is van innováció.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz adam neumann startup szilícium-völgy wework Olvasson tovább a kategóriában