Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2025. április 14. 10:20 Közélet, Pénz

Eladták Esztergom egykori első kórházépületét

Sikerrel zárult az az árverés, amelyet Esztergom első kórházának értékesítésére írt ki a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).

  • Az ingatlanért nem volt túl nagy verseny, mindössze egyetlen jelentkező akadt, aki a kikiáltási áron vihette el. Az eladásba azonban a helyi önkormányzat még beleszólhat.

Előzmények: a kórház 1885-ben Simor János érsek adományából épült fel és kezdte meg működését azzal a céllal, hogy háború esetén a Vöröskereszt használhassa. Az épület ennek megfelelően az első világháború alatt hadikórházként funkcionált.

  • A világháború után nevezték el alapítójáról Simor kórháznak. Az intézmény történetéről az Esztergom Anno Facebook-oldal írt részletesen a közelmúltban. Ebből kiderül, hogy egy időben tüdőgondozó volt, majd ideg- és elmeosztály működött az épületben.
  • Az ingatlan jelenleg a helyi Vaszary Kolos Kórház vagyonkezelésében áll, de jó ideje nem használják semmire.

Számokban: a hirdetmény szerint az közel 9000 négyzetméteres telken egy, az alagsorral együtt háromszintes épület található, amelynek hasznos alapterülete közel 1100 négyzetméter.

  • Az ingatlant 396,2 millió forintért hirdette meg a MNV, és mivel csak egyetlen ajánlat érkezett rá, ennyiért is kelt el. A vevő kilétére majd csak akkor derül fény, ha – várhatóan néhány hónapon belül  bejegyzik.
  • Az ár alapján a tranzakció még úgy sem tűnik rossz vételnek, hogy „a telek rendezetlen, gazos”, és az épület erősen felújítandó.
  • Elvileg többletköltséget jelenthetne, hogy az ingatlan tele van lommal, ám a kiírás szerint ezek elszállítása a Vaszary Kolos Kórház feladata, amennyiben pedig az intézmény nem tudja megtenni, az MNV gondoskodik az épület kiürítéséről.

Mi várható? A kórház most már szinte biztos, hogy tulajdonost vált, de az is elképzelhető, hogy végül nem az aukció győztese szerezheti meg. Az önkormányzatnak ugyanis elővásárlási joga van az ingatlanra.

  • Az Esztergom Anno Facebook-oldal felvetette, hogy amennyiben az önkormányzat él a joggal, akkor az épületben könyvtár vagy kulturális központ is működhetne.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Esztergom kórház MNV Simor kórház Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Mészáros R. Tamás
2025. április 14. 06:00 Közélet, Világ

Magyarország után Amerikába is megérkezett a személyelvű gazdaságpolitika

Szűk hatalmi érdekek mentén próbálják alakítani az üzleti viszonyokat, ami gazdaságilag több problémát okoz, mint amennyi politikai hasznot hajt.

Török Zoltán
2025. április 12. 06:09 Közélet, Pénz

Hat lépés, amely válságállóvá tenné a magyar gazdaságot

Gyengülő forint, gyors infláció és stagnáló gazdaság jelezték a problémákat az utóbbi években, de van kiút ebből a helyzetből, csak el kellene indulni rajta.

Jandó Zoltán
2025. április 11. 06:01 Közélet, Vállalat

Ugyanúgy égette a közpénzt a kormány, mint a jegybanki alapítvány, csak más gazdagodott

Az MNB-s alapítvány botránya kísértetiesen emlékeztet arra, ahogyan az állam Tiborcz István környezetéből vásárolt ingatlanokat százmilliárdokért.

Fontos

Gajda Mihály
2025. április 14. 15:30 Világ

Türkmenisztán a világ egyik leggazdagabb országa lehetne, de csapdába került

Rengeteg földgáz van az országban, de geopolitikai okok miatt nem tudják elszállítani a vevőkhöz.

Vámosi Ágoston
2025. április 13. 13:21 Vállalat

„Általános az elkeseredettség” – legalább 800 ember maradhat munka nélkül Dunaújvárosban

Több mint 70 milliárdot költött az állam a megmentésére, mégis kétséges a Dunai Vasmű jövője. A cseh és román testvércégek helyzete sem biztatóbb.

Bukovszki András
2025. április 13. 06:07 Pénz

Olyan sokba kerül az államadósság-törlesztés, hogy kódolva van Magyarország lemaradása

Az EU-n belül hazánk költötte GDP-jéhez viszonyítva a legtöbbet kamatfizetésre az utóbbi években, ami aggasztó a növekedési kilátások szempontjából.