Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. október 30. 10:54 Adat, Közélet

Olyan ütést kapott a magyar gazdaság, hogy a kormány szerint csak egy év múlva áll talpra

Az elemzői várakozásokat is alulmúlóan, 0,7 százalékkal esett vissza Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene az idei év harmadik negyedévében a tavalyi év hasonló időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal szerdán publikált adatai alapján.

  • Az előző negyedévhez képest is 0,7 százalékkal esett vissza a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat alapján a magyar gazdaság teljesítménye.
  • Az első három negyedévben így összesen 0,7 százalékkal volt erősebb a gazdasági teljesítmény, mint a tavalyi első három negyedévben.

Alulnézet: a statisztikai hivatal első adatközlése még nem ad nagyon részletes képet arról, hogy milyen tényezők alakították a GDP változását, de az kiderült, hogy a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar hozzájárult, a szolgáltatások pedig fékezték a visszaesést.

Felülnézet: mivel az előző negyedévben is csökkent a GDP, a magyar gazdaság újra technikai recesszióba került. Az elmúlt kilenc negyedévből összesen háromban javult a gazdasági teljesítmény, a többiben stagnált vagy romlott. A magyar gazdaság így lényegében két éve stagnál.

 
  • A harmadik negyedéves visszaesés mértéke az elemzőket is meglepte, a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők átlagosan 0,2 százalékos visszaesésre számítottak.

Mit mondanak ők? A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint elsősorban az ipari teljesítmény romlása áll a rossz adat mögött, a német autóipar tragikus állapota továbbra is negatív hatást gyakorol a hazai jármű- és akkumulátoriparra.

  • 2025 harmadik negyedévétől nagy ugrásra számít a minisztérium. Ez azért is érdekes, mert eddig – az elmúlt hetekben – ezt az ugrást még 2025 elejére várták. („Lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek” – mondta Orbán Viktor október 18-án.)
  • Nem erős növekedési előrejelzésekben a kormány az elmúlt években – írtuk nemrég az előrejelzések és a valódi növekedési adatok összevetése alapján. A kormány az év elején az idei évre 4 százalékos növekedési célt lőtt be.

Reakció: abban nincs meglepetés, hogy a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar összesen 2 százalékponttal járult hozzá a visszaeséshez.

  • Az viszont meglepő, és alulmúlta várakozásokat, hogy a szolgáltatások növekedési hozzájárulása csak 1,2 százalékpont volt Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint, aki előzetesen 0,4 százalékos visszaesésre számított.

Mi várható? Az idei évre a frissebb előrejelzések 1,5 százalékos növekedést vártak, de a friss adat fényében ez már aligha fog össszejönni. „Már nem arról kell beszélnünk, hogy miként érhető el a 1,5 százalékos növekedés, hanem annak kell szurkolni, hogy elérhető legyen a 0,5 százalék” – írta erről Virovácz Péter.

  • A gyengébb áthúzódó hatás miatt már az is kétségessé vált, hogy jövőre a kormány által megcélzott 3-6 százalékos növekedési sáv alja elérhető legyen, az ING Bank jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzése 2,9 százalékra módosult a korábbi 3 százalékról.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegfeleződött a kormányzati optimizmus, csak az önfényezés töretlenMegfeleződött az idei gazdasági növekedésre vonatkozó kormányzati várakozás. Nagy Márton minisztériuma szerint ugyanakkor így is sikeres a gazdaságpolitika.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gödör aljára ért a magyar gazdaság, és nem lesz könnyű kigördülnie onnanHárom éven belül a második technikai recessziójába szaladt bele valószínűleg Magyarország, ami a jövő évi kilátásokat is beárnyékolja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet gdp GDP-növekedés növekedés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Vámosi Ágoston
2025. március 28. 11:29 Adat, Közélet

Megint kényszerhitelezik a nyugdíjasok a magyar államot, de nem ez a legrosszabb hír

Elismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.

Stubnya Bence
2025. március 26. 13:11 Adat, Vállalat

Új Samsung-üzem épül Gödön, felpörgött az év elején az európai villanyautó-piac

A villanyautók forgalma csaknem 30 százalékkal nőtt az EU-ban, a hibridek népszerűsége továbbra is kitart, ami segíthet a szenvedő magyar gyáraknak.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 15:55 Adat, Világ

Konganak a gáztárolók, több uniós ország lazítana a szabályokon

Az uniós gáztárolók feltöltésére vonatkozó szigorú szabályok lazításáról egyeztetnek a közösség tagállamai. Sokan a spekulánsoktól félnek.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.