Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. október 22. 11:52 Adat, Közélet

Akkor is nőne az Airbnb-adó Budapest belső kerületeiben, ha önálló városok lennének

Hétfő este megjelent annak a jogszabály-módosításnak a tervezete, amellyel jelentősen növelné a budapesti magánszálláshelyek adóterhét a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárcát vezető Nagy Márton már múlt héten jelezte, hogy megemelik a budapesti airbnb-zés adóját.

  • A tételes átalányadó évi összege a fővárosban közel négyszeresére, lakószobánként 150 ezer forintra emelkedik a korábbi 38400 forintról. A jogszabálytervezetet jövő hétfőig lehet véleményezni.
  • A módosítást egy idegenforgalmi mutatószámmal szabta Budapestre a minisztérium. Az adó ugyanis csak azokon a településeken emelkedik, ahol a vendégéjszakák száma meghaladja az évi 2 milliót*Egész pontosan azokon a településeken, ahol a tárgyi adóévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót.. Ilyen város azonban csak egy van Magyarországon: Budapest. (pdf)

Számokban: tavaly Budapesten több mint 14 millió vendégéjszakát töltöttek el hazai és külföldi turisták. A főváros pesti belvárosi kerületei külön-külön is átlépték a jogszabályban rögzített kétmilliós számot.

  • A fővároson kívül a legtöbb vendégéjszakával Siófok büszkélkedhet. A Balaton fővárosa, Hajdúszoboszló és Hévíz az a három település, amelyek miatt nem lehetett egymillió éjszakában meghatározni az adóemelés határát.

Felülnézet: az adóemelést nem véletlenül szabta a fővárosra a kormányzat. Miközben Budapesten az airbnb-zés fokozza a lakhatási problémákat, a kisebb vidéki településeken nincs is alternatívája a magánszálláshelyeknek.

  • Tavaly több mint ötszáz olyan településen regisztrált vendégéjszakákat a statisztikai hivatal, ahol az adataik szerint nincsenek kereskedelmi szálláshelyek*Több mint ezer településen egyáltalán nem regisztrált vendégéjszakát a KSH.. Így ezeken a helyeken a magántulajdonban lévő házak-lakások kiadása biztosíthatja csak a turizmust.
  • Budapesten ezzel párhuzamosan úgy emelkedik rohamosan a magánszálláshelyek forgalma, hogy máshol is megszállhatnának a turisták. A rövidtávú lakáskiadás viszont szűkíti az albérleti piacon a kínálatot, felhajtva ezzel az árakat.
  • A fővárosban vannak olyan kerületek, ahol a covid-zuhanás ellenére is több mint tízszeresére nőtt a magánszálláshelyek forgalma az elmúlt tíz évben. Erzsébetvárosban már minden második vendégéjszakát magáningatlanokban töltik a turisták.

Mi várható? Az adóemelés önmagában nem fogja megoldani a budapesti lakhatási helyzetet, ennél komplexebb intézkedésekre lenne szükség. Nem véletlen, hogy téma a főpolgármester-választási kampányban is nagy hangsúlyt kapott.

  • A jogszabálytervezet szerint 2025-26-ban nem lehet majd nyilvántartásba vetetni új magánszálláshelyet Budapesten, jelentős engedmény viszont az a kitétel, hogy ez nem vonatkozik az idén év végéig kezdeményezett eljárásokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA VI. kerületi tiltás után a kormány is ráfordulna az Airbnb-szabályozás szigorításáraOrszágosan is szigorítás jöhet, a nemzetgazdasági miniszter szerint az Airbnb nem turisztikai, hanem lakhatási kérdés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkkor is drágítja a lakásokat és albérleteket az Airbnb, ha a lobbi az ellenkezőjét mondjaA rövidtávú lakáskiadás tiltása kis mértékben csökkentheti a lakbéreket és az ingatlanárakat, de az igaz, hogy a lakhatási válságot sehol nem ez oldja meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözép-európai rekorder lett Budapest, de már láthatáron az Airbnb-szigorításLakosságarányos szálláshelyek száma alapján és forgalomban is régiós vezető lett Budapest, ahol a járvány után nem lett semmi az Airbnb szigorításából. Most újra nekifutnának.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet adózás airbnb Budapest lakás kiadás adózás lakhatás lakhatási válság Terézváros Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence Bucsky Péter
2024. október 21. 10:52 Adat, Élet

Visszaszorulóban van Magyarországon az éjszakai munka

A 2019-es 11,2 százalékról az idei év közepéig 8,8 százalékra csökkent az éjjel vagy este rendszeresen dolgozók aránya itthon.

Torontáli Zoltán
2024. október 16. 10:50 Adat, Világ

Az e-autósok harmada visszatért a benzines vagy dízelautóhoz Németországban

Legalábbis azok közül, akik az idei első kilenc hónapban cserélték le a kocsijukat. A hosszabb távú kilátások ugyanakkor így sem rosszak.

Jandó Zoltán
2024. október 15. 13:36 Adat, Élet

Nagyon látványosan felülteljesít a magyar futballválogatott

A keret értékéhez képest rendkívül jó eredményeket ér el a magyar csapat, így sok erősebbnek tartott válogatottat előz meg a világranglistán.

Fontos

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2024. október 21. 05:40 Élet, Vállalat

Miért nem kerülnek utcára azok a magyar dolgozók, akiknek a munkáját átveszik a robotok?

Csökken a munkaerőhiány, de még mindig megvédi a dolgozókat az elbocsátástól. Sok cég akkor sem épít le, ha automatizál vagy romlanak a kilátásai.

Vermes Nikolett
2024. október 20. 05:27 Élet, Vállalat

A magyar piactér, amely nem akar versenyezni a Temuval, mégis sikeres

A Meska kézműves-design online piactér is érzi az óriások nyomását, de az alapító bízik abban, hogy az egyedi termékekre megmarad a kereslet.

Holtzer Péter
2024. október 19. 06:04 Podcast

Már azt sem tudjuk pontosan, hogy hány gyerek jár a magyar iskolákba

Egyre kevesebbet tudunk a közoktatásról, pedig szakpolitikai elemzések nélkül át sem lehet gondolni, hogy mit kellene hosszú távon csinálni.