Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. július 4. 17:21 Közélet, Vállalat

Tovább erősíti a német és izraeli orientációt az új magyar fegyvergyár

Csak két nappal az alapkőletétel előtt értesült róla a helyi polgármester, hogy pár kilométerre a ferihegyi repülőtértől, Vecsés határában a német-izraeli hátterű Dynamite Nobel Defence (DND) fegyvergyárat épít – derül ki a HVG360 cikkéből.

  • A gyárban első körben többek között páncéltörő gránátvetők vetőcsövét fogják gyártani, de az alapkőletételen elhangzottak alapján a későbbiekben másfajta fegyverek is készülhetnek itt.
  • A DND kutatás-fejlesztést is hoz Magyarországra, a tervek szerint Kaposváron drónokat fejlesztenek majd.

Alulnézet: az eredeti tervek szerint a DND üzeme nem Vecsésen, hanem Kiskunfélegyházán épült volna fel. 

  • Sok helyi nem örül a beruházásnak a HVG cikke szerint, az ügyben az önkormányzat közleményt tett közzé, amelyben azt ígérik, tájékoztatást kérnek a cégtől, „hogy mielőbb tisztázni tudjuk a lakosság részéről felmerülő kérdéseket”.

Miért fontos ez? A helyi politikai vonatkozások mellett a vecsési beruházás azért is érdekes, mert a magyar haderőfejlesztésben a német és az izraeli együttműködések is fontosak. 

  • A német hadiipar legjelentősebb magyarországi szereplője a Rheinmetall, de szintén fontos partner az Airbus és a Krauss–Maffei Wegmann a 444.hu cikke szerint. Izraeltől pedig többek között digitális rádiókat, hírközlő rendszereket és páncéltörő rakétákat szerez be a magyar honvédség.

Felülnézet: a Magyar Honvédség fejlesztése az utóbbi években a kormány egyik kiemelt projektjévé vált. Magyarország 2018 óta növeli a hadi kiadásait, ebből a pénzből egyrészt jelentős fegyverbeszerzések valósulnak meg, másrészt a hazai hadiipar fejlesztésébe is sok közpénz áramlik.

  • A magyar hadi kiadások GDP-arányosan idén haladhatják meg először a NATO-kritériumnak számító két százalékot. Ez a növekedés ellenére valamivel a régiós átlag alatt van, mivel a környékbeli országok is növelik a hadi kiadásaikat.

Tágabb kontextus: a német Rheinmetal tavaly Zalaegerszegen nyitott üzemet, ahol Lynx típusú páncélozott harcjárműveket gyártanak majd; Kaposváron török licenc alapján Gidrán nevű páncélozott járműveket építenek; Nyírteleken radargyártó üzem, Várpalotán lőszergyár épül.

  • Emellett hazai vállalatok Kiskunfélegyházán kézi lőfegyvereket; Gyulán helikopter-alkatrészeket gyártanak az Airbusszal koprodukcióban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDübörög a magyar fegyverkezés, de mire elég ez Közép-Európában?A kiemelt régiós szerepről szóló elképzeléseket árnyalja, hogy a lengyel, a román és a cseh haderő még erősebb tempóban fejlődik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat dnd fegyvergyártás hadiipar Vecsés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 28. 14:40 Közélet

A Fidesz tanult a 2017-es bukásból, most máshogy futnak neki az olimpiai pályázatnak

A Nolimpia kampány és a 2024-es olimpiai pályázat bukásának legnagyobb tanulsága az volt a Fidesz számára, hogy mindenképpen el kell kerülni a téma átpolitizálását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.