(A szerző a GKI vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A költségvetés fő bizonytalansági tényezője az infláció, az EU-transzferek megérkezése és az alultervezett kiadások kezelése. S nem utolsó sorban a voluntarista gazdaságpolitikához való ragaszkodás.

„Magyarország érdeke, hogy jöjjön valaki, aki elég bátor, és kimondja: ezt elszúrtuk, és ezt hagyjuk abba, mert ebből baj lesz…” jelentette ki a kormányfő egyik idei, szokásos pénteki rádiónyilatkozatában. Ezzel csak egyetérteni lehet. A probléma az, hogy mindezt nem a magyar politikával, hanem az EU „szankciós politikájával” kapcsolatban mondta. 

A kormány láthatóan nem hajlandó tudomásul venni, hogy

a magyar gazdaság 2022-ben súlyos egyensúlyi válságba került.

A hazai infláció 2022 végére a legmagasabb lett az EU-ban, a folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiánya az EU prognózisa szerint a harmadik legmagasabb lehetett (-7,6 százalék, miközben az EU átlaga +1,1 százalék). A forint euróhoz képest bekövetkezett tavalyi leértékelődése és az irányadó kamat szintje kiugróan a legnagyobb a régióban. S bár növekedési szempontból Magyarország a gyorsak között szerepelhetett, ennek értékét megkérdőjelezi az egyensúlyi gondok okozta fenntarthatatlanság. Ezt jól mutatja, hogy a harmadik negyedévben már az EU-tagországok recesszió kapujába került harmadához tartoztunk (a GDP csökkent az előző negyedévhez képest).

A kozmetikázást jól mutatja a 2022 évi államháztartási hiány kommunikálása. A Pénzügyminisztérium közleménye már címében is azt jelzi, hogy „teljesült a költségvetési hiánycél, amely egyébként az európai módszertan szerint számolva 4,9 százalék volt. Csakhogy a közleményből az derül ki, hogy „a különleges földgázkészlet-felhalmozást is számítva … a hiány 6,1%-on teljesülhetett”. A baj az, hogy az EU módszertana szerint ez utóbbit is az államháztartáson belül kell elszámolni. Márpedig – bármilyen meglepő – az európai módszertan szerinti deficitet az európai módszertan szerint kell számolni. A 4,9 százalék kommunikálásához való ragaszkodást feltehetőleg annak tervezettel egyező volta magyarázza. Bár van valami ironikus tervszerűségről beszélni akkor, amikor a 2022. évi költségvetési törvényben nem szerepelt a 2022 eleji választási költekezés, majd a második félévi megszorítás egyaránt jóval ezer milliárd forint feletti összege, az előirányzott pénzforgalmi deficit pedig 50 százalékkal „túlteljesült”. Az államháztartás 6,1 százalékos deficitje egyébként a harmadik legnagyobb lehet az EU-ban, melynek átlaga csak 3,4 százalék. (A 4,9 százalékos deficit is a hatodik legmagasabb lenne az EU-ban.)

A kormányzat a letagadhatatlan válságjelenségeket külső tényezőknek, a háborúnak és főként a szankcióknak tulajdonítja. Valójában azonban az egyensúlyromlás nem tavaly, hanem még a Covid-járvány előtt kezdődött. Majd hatalmas lökést adott a folyamatnak a 2021-ben kezdett szélsőséges választási költekezés. Az infláció nyártól robbanásszerű emelkedésében pedig nagy szerepe van annak, hogy egymás után tarthatatlanná váltak és válnak az elmúlt évtized különböző, politikai motivációjú, adminisztratív árlenyomó lépései, a rezsicsökkentéstől az ársapkákig. Mindennek kimondása az egész eddigi gazdaságpolitika megkérdőjelezését jelentené. A jelek szerint azonban erre nemcsak propagandisztikus okokból nem került sor, hanem azért sem, mert a kormányfő valóban hisz az eddigi irányvonal helyességében. 

Mindez jól tükröződik a 2023. évi költségvetésben. A kormány 2022-ben immár nyolcadszor fogadtatta el december helyett még nyáron a következő évi költségvetést. Mivel az előirányzatok tarthatatlansága a „szokásos” mértéket is meghaladta, ez télen a költségvetés nem egyszerűen kormányzaton belüli toldozás-foltozásához, hanem hivatalos módosításhoz vezetett. Ez először rendeleti úton, rohammunkában egy furcsa, törvénymódosítást eredményezett, majd január közepén került sor az országgyűlés elé terjesztésre. A szakmai szempontok pedig szokás szerint a politika alá rendelődtek. A folyamat kapkodó jellegét jól mutatja, hogy a Költségvetési Tanácsnak a három karácsonyi nap alatt kellett áttekintette a költségvetést. A politikai felülbírálatot pedig az, hogy a Pénzügyminisztérium az utolsó pillanatig a nyáron elfogadott 3,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány tartásról beszélt, ám a végső anyagban már 3,9 százalék szerepelt. Egyébként ez is optimistább az EU prognózisában szereplő 4,4 százaléknál, ezzel a 3,6%-os EU-átlagnál, s a negyedik-ötödik legmagasabb a 11 országot magában foglaló régióban.

Érdekes módon a költségvetés másik kulcsszáma, a tervezett GDP-arányos államadósság is napok alatt, a határozat törvényjavaslattá alakítása során változott meg: 0,5 százalékponttal, 69,7 százalékra csökkent. Ez feltehetőleg a 2022-re vonatkozó becslés időközben bekövetkezett, 0,5 százalékpontos csökkenésének átvezetéséből adódott. (Az, hogy a GDP-arányos államadósság 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest a magas államháztartási hiány ellenére több mint 3 százalékponttal csökkent, az infláció miatt megugrott nominális GDP – a tört nevezője – megugrásának a következménye.) 

Nagyon valószínű, hogy a költségvetés végrehajtása során folytatódni fognak a folyamatos kormányzati módosítgatások. A kérdés inkább csak az, hogy a folyamatok áttekinthetetlenné tétele, a propaganda szólamok ismételgetése vajon milyen mértékben befolyásolhatja magukat a döntéshozókat. Fel tudják-e mérni döntéseik valós, együttes, tartós hatását, például antiinflációs és növekedést segítő lépéseik eredőjét. S ebben a káoszban szerepe van-e a vezetés – így a kormányzat és az MNB – megosztottságának. 

Kérdés persze, hogy mennyire reális a költségvetés makrogazdasági pályája? A kormány 1,5 százalékos növekedési prognózisával szemben az előrejelzők idén jellemzően stagnálás körüli helyzetre számítanak. Az MNB 0,5-1,5 százalékos, az EU csak szimbolikus, 0,1 százalékos növekedést vár, a Consensus idén januárban mért előrejelzői átlaga -0,1 százalék. E sorok írója ennél is pesszimistább, 1-1,5 százalékos visszaesést is könnyen elképzelhetőnek tart. A 2022. évi fedezetlen – eladósodás terhére történt – fogyasztás és beruházásnövekedés után ugyanis elkerülhetetlennek látszik a korrekció, ha csak nem folytatódik vészes ütemben a külföldi hitelfelvétel. Az MNB a fogyasztási kiadás kb. 1,5-2 százalékos, az állóeszközfelhalmozás 2-4,5 százalékos visszaesésével számol. A kormány sokkal optimistább, az előbbinél egyenesen közel 1 százalékos növekedést, az utóbbinál csak 1 százalékos csökkenést vár. A statisztikai adatok és a gazdasági várakozások azonban a fogyasztási és beruházási kereslet 2023. évi várható visszaesésére utalnak.

Az államháztartás adóbevételeire azonban közvetlenül nem a GDP, hanem főleg a nominális bér- és fogyasztási adatok vannak hatással. Ezek nagyban függenek az inflációtól, miként a vállalati befizetések is. Nagyon fontosak az EU-transzferek is. 

A kormány a bruttó bér- és keresettömeg közel 16 százalékos, míg az MNB mindössze 10 százalék körüli emelkedésével számol. Ez nagy különbség, de figyelembe véve a 15 százalékos 2023. évi minimálbéremelést, valamint a bérkiáramlás (nyilván az inflációval is összefüggő, áprilishoz képest októberre már 3 százalékpontos) gyorsulását, és a foglalkoztatási helyzet egyelőre viszonylag kedvező alakulását, a kormány becslése látszik reálisnak. Ez megnyugtató a keresetekhez kapcsolódó adóbevételek szempontjából. Más a helyzet a lakosság várható fogyasztási kiadásaival. A lakosság változatlan áron mért vásárolt fogyasztásánál az MNB 1,5-2 százalékos csökkenéssel, a kormány viszont a már említett meglepő, 0,8 százalékos növekedéssel számol. Folyó áron azonban más a helyzet. A kormányzat feltehetőleg lényegesen alábecsüli az inflációt, amikor csak 15 százalékos áremelkedést vár, szemben az MNB 15-19,5 százalékos, alsó határán feltehetőleg inkább csak a kormány iránti gesztust kifejező, a felső határ közelében reálisnak látszó előrejelzésével szemben. Így például 19 százalék körüli infláció és könnyen bekövetkező, 3 százalék körüli fogyasztáscsökkenés esetén legalábbis megközelíthető a fogyasztáshoz kapcsolt adók költségvetésben tervezett 16,6 százalékos növekedése.

Miközben az infláció a költségvetés bevételei szempontjából kedvező hatású, a kiadási oldalon pótlólagos kockázatok forrása. A Költségvetési Tanács megállapítása szerint „az energiaárak jelentős kompenzációján kívül a költségvetés a 2022. és 2023. évi magas infláció miatti többletkiadásokra nem biztosít többlettámogatást, ami jelentős teljesíthetőségi kockázatot hordoz”. Ehhez járulnak a tervezettnél is várhatóan lényegesen magasabb áremelkedés okozta feszültségek. Például a bruttó átlagkereset 2023-ra prognosztizált 15,8 százalékos növekedésén belül a kormányzati szektorban csak 11,9 százalékos béremelkedés várható. Ez 15 százalékos infláció esetén 2,7 százalékos, de 19 százalékos áremelkedés esetén már 6 százalékos reálkereset-csökkenést jelentene. Ráadásul az átlag mögött külön feszültséget indukál a bérfelzárkóztatási ígéretek értékvesztése, az ebben nem érintett rétegek említettnél is nagyobb reálbércsökkenése. Valószínű, hogy egyes területeken szükség lesz a korábban gondoltnál nagyobb béremelésre, amihez a fedezetet más területekről, például a beruházási kiadások csökkentésével kellene előteremteni. Bár politikai realitása alig van, de fontos lenne a társadalmilag továbbra is igazságtalan, egyben takarékosságra sem kellően ösztönző, a költségvetés közel 1500 milliárd forintjába kerülő lakossági rezsicsökkentés rendszerének totális újragondolása. 

A rezsicsökkentés azonban tabu. Az államháztartás beruházási kiadásairól pedig nincs érdemi információ. Nem tudni, hogy a korábban elhatározott visszafogás és átütemezés eddig milyen mértékben valósult meg, s miképpen tervezik folytatni. Az EU-ban kiugróan magas beruházási ráta, számos régóta vitatott cél – például Paks II, Budapest-Belgrád vasútvonal, Várnegyed rekonstrukciója – aktuális tartalmának újratervezése lehetőséget adna a költségvetés kiadási szerkezetének átalakítására. Például az oktatás és az egészségügy javára, beleértve ebbe a béremeléseket is. Ugyanakkor például a Vodafone megvásárlásában játszott kiterjedt állami szerepvállalás ismételten arra utal, hogy a kormányzatot még

a válság időszakában sem az egyensúly, hanem a hozzá lojális tulajdonosi csoportok terjeszkedési-növekedési lehetőségének megteremtése vezérli.

Ehhez képest eltörpül a turisztikai beruházási támogatások – amúgy teljesen indokolt – visszafogása. 

Ha a kormányzat nem lenne hajlandó az EU-val megegyezni, akkor az EU-transzferek költségvetésben előirányzott megelőlegezése – a pénz beérkezésének csúszása, esetleg elmaradása miatt – a hiány további emelkedéséhez vezethet.

A Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke a – kormányfő bizalmi embere – azonban már január első napjaiban a beruházások csökkenése miatt aggódott. A növekedés fő akadályát a szerinte egyre kevésbé indokolt magas alapkamatban látva olyan lépéseket sürgetett, amelyek elvezetnek a kiszámítható kamatcsökkentéshez. Természetesen az infláció csökkenése, az árfolyam érdemi stabilizálódása, az EU-transzferek beérkezéséről szóló konkrét megállapodás esetén teljesen indokolt lesz az irányadó kamat csökkentése. Azonban ennek idő előtti erőltetése – márpedig egyelőre az áremelkedés üteme várhatóan gyorsul – a tapasztalatok szerint súlyos hiba lenne. A magyar költségvetési és monetáris politika iránti általános bizalmatlanság miatt 2023-ban nagy óvatosságra lesz szükség. Jól látható az is, hogy a kormányzat – például a Széchenyi kártya és a Baross Gábor hitelprogramok segítségével – már most is a jegybanki szigor ellenében ható, 5-6 százalékos kamatokkal igyekszik élénkíteni a gazdaságot. Ez ellentétes az antiinflációs politikával.

A 2023. évi költségvetés tehát számos feszültséggel terhes. A bevételi előirányzat teljesítése a tervezettnél gyorsabb inflációt feltételez, ami a kiadási oldalon a már „betervezett” gondok vészes felerősödéséhez, kezelésük viszont elkerülhetetlen többlet-kifizetésekhez vezethet. Felettébb kérdéses, hogy a tartalékok és a kiadások átcsoportosítása erre elegendő lesz-e. Ezért a tervezettnél magasabb 2023. évi hiány valószínű. Az utolsó pillanatban megemelt hiánycéllal tehát nem az a baj, hogy ne lenne reálisabb a korábbinál, hanem az, hogy a deficitcsökkentési ambíció alábbhagyását jelzi. Holott a kiadási szerkezet – igaz nem fájdalommentes – átalakításával a jelenleginél sokkal ígéretesebb antiinflációs és fenntartható növekedést eredményező gazdaságpolitikát lehetne folytatni. Nagyon valószínű, hogy a miniszterelnök által felállított kettős követelmény – az év végére elérendő egyszámjegyű infláció és a GDP visszaesésének elkerülése – egyike sem lesz elérhető.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA megszorítások működnekHa a kormányzat nem akar eladósodási spirálba kerülni, túl kell lépnie a saját árnyékán.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar válságkezelésnek még neve sincs, nemhogy stratégiájaA nyílt beszédhez annak kormányzati kimondására lenne szükség, hogy a cserearányok drámai mértékű romlása, a folyó fizetési mérleg deficitje az idei fedezetlen, adósság terhére történő növekedés kényszerű kiigazítása miatt nem teszi lehetővé a gazdasági visszaesés elkerülését.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet ekonomi költségvetés vélemény Olvasson tovább a kategóriában