• Az Egyesült Államokban az utóbbi években nagyon megugrott a két nagy politikai párt szavazói közötti ellenségeskedés 
• Mi a baj a polarizációval, gond-e a jelenléte?
• Elsősorban nem a közösségi média a felelős a polarizációért, a tévépiacon bekövetkezett változások annál inkább előmozdítják a társadalmi megosztottságot
• Az álhírek terjedése sem a közösségi hálózatokban a legveszélyesebb, hanem ha egy közszereplő, akiben egyébként bíznak az emberek, felkarolja azt
• A tradicionális média vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen a közvélemény formálásában
• A közösségi média képes radikalizálni kisebb csoportokat, ilyen emberek lövöldöztek Buffalóban^*2022 május 14-én egy fehér felsőbbrendűségi elméleteket valló fiatal lövöldözött Buffalo város egyik szupermarketében. 10 embert ölt meg, 3-at megsebesített. Áldozatai között 11 fekete és 2 fehér volt. és Pittsburgh-ben^*A pittsburghi zsinagóga mellett 2018 október 27-én lövöldözött egy fehér felsőbbrendűséget hirdető, antiszemita férfi. 11 embert ölt meg, 6-ot megsebesített. Az elkövető az ámokfutás előtt azt írta egy internetes posztjában, hogy egy amerikai zsidó szervezet betelepít “megszállókat”, akik az övéit mészárolják. is
• Interjú Matthew Gentzkow-val, a Stanford Egyetem kutatójával, aki a BCE Rajk Szakkollégium Neumann János-díját vette át Budapesten

Prof. Matthew Gentzkow kutatási és oktatási területei a médiapiac, a média közgazdaságtana és a polarizáció. 2014-ben nyerte el a John Bates Clark-medált, mely a 40 év alatti közgazdaságtankutatók egyik legmagasabb elismerése. Idén felvették az USA Tudományos Akadémiájába rendes tagként. Legtöbbet hivatkozott cikkei az álhírek terjedéséről, a média ideológiai szegregációjáról és arról szólnak, hogy mi határozza meg egyes médiumok pártos hangvételét. 

Hogyan mérhető egy társadalomban a polarizáció, és önök milyen trendeket mértek az elmúlt 10-15 évben?  Milyen trendekről beszélhetünk hosszabb távon?

A társadalom polarizációja túl elvont fogalom ahhoz, hogy mérni lehessen. Első körben meg kell határozzuk, hogy pontosan kiknek a polarizáltságára vagyunk kiváncsiak. Egyrészről mérhetjük azt hogy a politikusok vagy a kormány tagjai milyen mértékben megosztottak; az általuk képviselt politikák mennyire állnak messze egymástól. Másrészről, hogy az átlagemberek, választópolgárok mennyire megosztottak. Az érdekesebb inkább a második. Sokaig az volt a legfontosabb kérdés ezen a területen, hogy valahogy megmérjük, hogy a választópolgárok mennyire értenek egyet bizonyos politikákkal. A polarizáció olyan helyzetre utalhat, amikor polgárok ahelyett, hogy hasonló nézetekkel rendelkeznek, megosztottak. Kevesen akarnak közepes adókulcsokat, mérsékelt bevándorlási politikát és kontrollált abortusz lehetőségeket. Az emberek fele olyan politikát akar, amely az egyik irányba nagyon szélsőséges, a másik fele pedig a másik irányba lenne szélsőséges.

Ebben a tekintetben sokat változtak az USA választópolgárai az elmúlt évetizedben?

Érdekes módon nem igazán látunk hatalmas változásokat az idő múlásával. Sok kérdéssel kapcsolatos nézet meglehetősen stabil. De teljesen más képek kapunk, ha azt mérjük, hogy az emberek hogyan vélekednek egymásról. Tehát, ha elfelejtjük a politikai kérdéseket és csak azt kérdezzük a jobboldaliaktól, hogy hogyan vélekednek a baloldaliakról, és a baloldaliaktól azt, hogy a jobboldaliakról. Ebben az elmúlt 40 évben drámai változásokat látunk. A másik párt szavazóival szemben érzett ellenségesség az Egyesült Államokban hosszú időn keresztül, és különösen az utóbbi években nagyon megnőtt. 

Ha az utóbbi negyven évben általában nőttek ezek a negatív érzelmek az ellentétes szavazótábor felé, volt-e olyan hosszabb időszak, amikor csökkentek? 

A választópolgárok köreiből származó mérések csak az 1970-es évek közeptől érhetőek el,  előtte nem voltak ilyenek. A régebbi történelmi polarizációt úgy mérjük, hogy a politikusokat vizsgálunk. A törvényhozásban dolgozó politkusok beszédeiről és szavazatairól például egészen az 1800-as évekig visszamenőleg vannak adataink. Ha azt vizsgáljunk, hogy mennyire tértek el egymástól a különböző pártok képviselőinek szavazatai azt látjuk, hogy ez az elmúlt 40-50 évben egyre kevesebb az átjárás a pártok között.  A 20. század közepén, a második világháború után volt a legalacsonyabb a polarizáció, akkor nem feltétlenül pártok szerint, hanem ügyek mentén szavaztak a képviselők. Előtte és utána is magasabb volt; egyfajta fordított U alakú görbét kell elképzelni az elmúlt 100-120 évben. 

A polarizáció mértéke az USA-ban az századforduló időszakában nagyon magas volt. Az utána következő 10 évben az USA két világháborút megnyert. A világ katonailag és gazdaságilag legerősebb államává vált. Mi a probléma a polarizációval?

Valóban nem egyértelmű, hogy a polarizáció rossz dolog. Nézzük az érem másik oldalát, az alacsony polarizációt! A második világháború után, amikor a politikusok, a pártok közötti polarizáció nagyon alacsony volt, sokak szerint nagyobb megosztottságra lett volna szükség. Az Amerikai Politikatudományi Társaság kiadott több jelentést is, amiben arra panaszkodtak, hogy nagyon nagy baj, hogy a két párt alapvetően azonos. Nem kínálnak választási lehetőséget a választóknak. Ugyanazt a platformot kínálják, apró különbségekkel a széleken. Ez sem nem tesz jót a demokráciának. Másrészről azt is gondolom, hogy ha az emberek egyszerűen nem figyelnek a politikára – meghagyják azt a politikai elitnek – az is alacsony polarizációt okoz, de ez sem jelenti azt, hogy egy demokrácia egészséges. Sőt! 

Mi a baj a magas polarizációval?

A magas polarizációval két probléma van. Egyrészről nagyon nehézzé válik a kormányzat hatékony működése. A kormányok a kompromisszumoktól függnek, attól, hogy a vezetők képesek-e kompromisszumokat kötni, együtt dolgozni, és olyan politikákat folytatni, amelyek mindenki számára elfogadható. Ha mindkét oldal meg akarja akadályozni a másikat abban, hogy bármit is tegyen, akkor a végén nem csinálunk semmit. Másrészről a polarizáció veszélyezteti az egységes nemzeti identitás kialakulását, ami ösztönzi a polgárokat, hogy hajlandóak legyenek hozzájárulni az ország egészéhez. A történelem tele van olyan történetekkel, amikor mély – vallási, faji, ethnikai vagy más- törésvonalak erőszakos cselekményekhez vezettek.  

Mik lehetnek a polarizáció forrásai? A médiakörnyezet vagy a külső fenyegetések?

Vannak a polarizációt növelő és csökkentő erők. A külső fenyegetettség egy csökkentő erő. Ezt láthattuk a második világháborúban, nemrégiben pedig az első Öböl-háborúban, amikor Irak lerohanta Kuvaitot, és az USA beavatkozott. 2001 szeptember 11-e után, legalábbis rövid időre összefogás és csökkenő polarizáció volt érezhető. A járvány kezdetén is csökkent egy kicsikét a megosztottság. Az utolsó kettő példa egy-egy pár hónapos időszakot jelent.

És milyen platformok erősíthetik fel? Nekem az lenne az első gondolatom, hogy a közösségi média növeli a polarizációt.

A média és bizonyára a közösségi média, a digitális média is szerepet játszik a polarizáció növekedésében. Bizonyítékunk van arra, hogy ezek az új technológiák bizonyos mértékben növelhetik a polarizációt. De úgy gondolom, hogy az Egyesült Államokban a média szempontjából

a legfontosabbak a televíziós piacokon bekövetkezett változások voltak: a 90-es évektől kezdve sokkal inkább a pártosabb, szélsőséges politikai kábelhálózatok felé mozdult el a média és a médiafogyasztók.

 Ekkor a televízió volt a fő szolgáltatója a különböző politikai információknak. Sok másik hatásnak viszont semmi köze a médiához; a növekvő egyenlőtlenségek, a faji különbségek, Barack Obama megválasztása. Obama sok szempontból összehozta az amerikaiakat, de ha megnézzük az adatokat, akkor azt is láthatjuk, hogy egy fekete elnök az ország élén sok ember számára emészthetetlen volt, emiatt polarizáló elnökként is tekinthetünk rá. 

A médiánál maradva; az önök kutatásának egyik fő érve az, hogy a hírpiaci verseny jót tesz, mert csökkenti a polarizációt. Valóban így van? Van különbség verseny és versenyek között? Nem mindegy, hogy minőségben versenyezünk, vagy a közösségi hálózatokban, ahol leginkább az algoritmusba való bekerülés a cél a híroldalak számára. 

Sokat írtam a verseny fontosságáról. Nem csak a polarizációval kapcsolatban, hanem általánosságban is fontos a verseny, mert ösztönzi a minőségi hírszolgáltatást, hogy a választópolgárok kiegyensúlyozott, könnyen érthető és igaz tartalmakat fogyaszthassanak. Mind az elméleti, mind az empirikus bizonyítékok alátámasztják, hogy a “bizalom-verseny” jót tesz a minőségnek és csökkenti a polarizációt. Tehát mikor abban versenyeznek a médiumok, hogy hosszútávú bizalmat alakítsanak ki az olvasóval, hogy az minden este nézze a hírműsorát egy csatornának, minden héten megvegye a nyomtatott magazint, hallgassa a podcastot vagy rádióműsort. Ez igaz a hagyományos televízióra, igaz a hagyományos újságokra, igaz még az online forrásokra is, amelyek üzleti modellje főként az előfizetésekről vagy az olvasókkal való hosszú távú kapcsolatról szól, és alapvetően nem igaz a közösségi média nagy részére. 

Akkor jöjjön az egymillió dolláros kérdés: hogyan hozzuk rendbe a közösségi médiát? 

Nincs könnyű megoldás. A közösségi médiákat nem hírekre tervezték. Mark Zuckerberg nem úgy ébredt fel abban a híres kollégiumi szobában, hogy tervez egy híraggregátort. A közösségi média a nevében hordozza azt a tulajdonságát, hogy közösségi, emiatt sokkal kevésbé fog diverz véleményeket megmutatni mondjuk egy újsághoz képest. Szerintem van okunk az optimizmusra, mivel nem a közösségi médiás irányba halad a világ. Volt egy időszak, amikor úgy tűnt, hogy a közösségi média 2025-re, mindenki számára a fő hírforrássá fog alakulni. Ez nem fog megtörténni, ez már most elég egyértelmű. Az Egyesült Államokban a közösségi média bizalmi értékei nagyon-nagyon alacsonyak, tehát az emberek nem bíznak benne mint hír- és információforrás. Magas színvonalú, alternatív megoldásokra van szükség. Azonban

a polarizációs probléma elsősorban nem a médiával kapcsolatos, nem a közösségi média megjelenése okozza,  hanem sokkal mélyebb társadalmi folyamatok.

A politikai játéktérben, az interakciókban és a politika struktúrájában bekövetkezett változások okozzák, és a média radikális megváltoztatása sem fogja ezt megváltoztatni. 

De azt sem mondaná, hogy a 2016-es választásokra – amit Donald Trump elnök megnyert – volt hatása az álhírek terjedésének?

Ebben a témában publikáltunk egy anyagot közvetlenül a 2016-os választások után, mikor hirtelen sokaknak feltűnt, hogy szélsőséges álhírek terjedtek a választások alatt. Olyanok, hogy Hillary Clinton egy pizzériában pedofilhálózatot működtetett, vagy hogy a pápa támogatta Donald Trumpot. A kutatásunk eredménye az volt, hogy sok álhír terjedt a 2016-os választások előtt és többsége Donald Trumpnak kedvezett, de nem látták elég sokan ezeket a híreket, ahhoz hogy azt mondjuk hogy komoly hatásuk volt a választás kimenetelére. Az álhírek problémáját önmagában kissé túlértékeltnek tartom. Sokat foglalkoztunk vele, de valószínűleg nem volt olyan nagy hatásuk, mint gondoltuk. 

Van egy ésszerűtlen összeesküvés-elméletet arról, hogy háttérhatalmak a fehér emberek lecserélésére készülnek az USA-ban és a Nyugat-Európában. A buffalói és a pittsburghi lövöldözés elkövetőiről is azt tudhatjuk, hogy ez az elmélet része volt a hitvallásuknak. Ha közvetlen hatása nem is, de közvetett hatása nagyon is lehet a politikára az ilyen álhírek, összeesküvés elméletek terjedésének. Hogyan látja ezt a kérdést?

Azt gondolom, hogy kevés okunk van aggódni amiatt, hogy a közösségi média megváltoztatja a szavazók többségének preferenciát és önmagában polarizálja a társadalmat. A közösségi média igazi problémája, hogy szélsőséges vagy nagyon torz nézeteket valló embereket tovább radikalizál. Az USA-ban történt lövöldözések jó példák erre, de sok más esetet is láthatunk, például etnikai erőszakot Srí Lankán vagy Mianmarban. Ironikus módon pontosan azért a tulajdonságaiért szeretjük a közösségi médiát, ami a veszélyt is hordozza magába. Azok az emberek, akik valamilyen módon kisebbségben vannak, megtalálhatják a hozzájuk hasonló embereket. Például azok az anyák, akik gyermeke nagyon ritka betegségben szenved, megtalálhatják a közösségüket, akikből erőt meríthetnek. Ennek a sötét tükörképe az, hogy ha radikális nézetei vannak egy felhasználónak, akkor találhat olyan embereket, akik ezeket táplálják.

De akkor mégis milyen felelőssége van a közösségi médiának a különböző álhírek terjedésében és a gyűlölet motiválta bűntényekben?

Van egy nagyon fontos, az előző összeesküvés-elmélettel kapcsolatos megfigyelés. Az említett elmélet része, hogy a háttérhatalmak bevándorlók által szeretnék a fehér embereket kicserélni más bőrszínű emberekre. Ez az elképzelés a szélsőséges, fehér felsőbbrendűséget hirdető, neonáci csoportok retorikájából átkerült a közbeszédbe. Ennek nem a közösségi média az oka. Ez azért történt, mert a mainstream republikánus politikusok és a jobboldali média televíziós médiaszemélyiségei is elkezdtek beszélni ezekről az eszmékről. Szóval a közösségi médiával kapcsolatos adatokból azt láthatjuk, hogy

rengeteg összeesküvés-elmélet nem ér el túl nagy hatást, és a nagy hatást elérő összeesküvés-elméletek pedig azért lettek “sikeresek”, mert egy híres ember a közösségi médián kívül felkapta őket.

Tehát például a Fox News műsorvezetője elkezdett beszélni arról, hogy mégiscsak van abban valami, hogy kicserélik a fehér lakosságot valamilyen más lakosságra. Persze utána ez vissza tud hatni, és a közösségi médiában is nagyobb figyelmet kaphat egy ilyen téves elmélet, de tisztában kell lennünk azzal, hogy az ok, amiért összeesküvés-elméletek és álhírek gyorsan terjednek, nem a közösségi médiában keresendő, hanem azon kívüli emberek nyilatkozataiban, megnyílvánulásaiban. Ezek sokszor a tradicionális médiában; tévében rádióban és újságokban hangoznak el. 

Ha ilyen fontos a tradicionális média szerepe a közvélemény formálásban, akkor mégis hogyan biztosítsuk, hogy legyen jó minőségű média? Mik lehetnek a régi média fő bevételi forrásai?

Optimizmusra okot adó tendencia figyelhető meg, miszerint az USA-ban a fő hírcsatornák nagy része a hirdetésekre összpontosító üzleti modellről az előfizetésen alapuló üzleti modellre vált. Az előfozetéses modellben a médiacégeket ösztönző gazdasági érdek az, hogy hosszútávú bizalmat építsen az olvasóival. Kereslet is van erre, hiszen az emberek többsége nem akar olyan dolgokat elhinni, melyek hamisak. Szerintem az igazság, az igaz hírek iránti igény az emberi történelem során mindig is létezett. Vannak mindenféle más pszichológiai erők például az elfogultságok, a rajongási vágy, de úgy gondolom, hogy sokan hajlandóak lennének fizetni havi 5 dollárt azért, hogy hozzáférjenek a világ valós híreihez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ john von neumann közösségi média matthew gentzkow média polarizáció usa Olvasson tovább a kategóriában