Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. július 9. 06:25 Közélet

Tizenkét milliárdot hozott a hagyaték, amit már az USA-ból birtokolhat Vajna Tímea

Május közepe óta már nem közvetlenül Vajna Tímea a tulajdonosa annak a több tízmilliárd forintnyi cégvagyonnal rendelkező AV Perfect Kft-nek, amit férjétől, a néhai Andy Vajnától örökölt. A társaság egy frissen alapított Las Vegas-i céghez került, amely azonban nem független Vajna Tímeától, illetve a férjének korábbi üzlettársától, Samuel Russell Falconellótól sem.

Bonyolult cégstruktúra

Az AV Perfect Kft. jelentőségét az adja, hogy ez az a vállalat, amelybe Andy Vajna lényegében bepakolta a vállalati érdekeltségeit hosszú évek óta összefogó AV Investments Kft-t, amikor halála előtt néhány héttel átszervezte a cégbirodalmát. Éppen ezért azt követően, hogy az egykori filmmogul tavaly januárban elhunyt, az örökléssel kapcsolatban a legfontosabb kérdés az volt, hogy ez a cég kihez kerül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz öröklésre is gondolt Andy Vajna, amikor nem sokkal halála előtt átszervezte cégbirodalmátVajna hatalmas céges manővereket csinált a közelmúltban. Közel hárommilliárd forintnak viszont nyoma veszett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAndy Vajna örököse Vajna Tímea a hivatalos iratok szerintEgy dokumentumból kiderül, hogy Vajnáné a januárban meghalt filmproducer és kaszinómogul egyszemélyes örököse, vagyonának haszonélvezője. Már csak az a kérdés, hogy kiürítették-e a vagyonkezelőt alóla.

Maga a struktúra eddig sem volt egyszerű. A Vajna-birodalom központi vállalata Magyarországon a már említett AV Investments Kft. volt, ez fogta össze mások mellett a kormánybiztosként is ténykedő Andy Vajna kaszinóit, ingatlancégeit és médiaérdekeltségeit, köztük a TV2-t is. A vállalat sokáig offshore cégek tulajdonában állt, egy idő után azonban Andy Vajna – akit sokat támadtak offshore érdekeltségei miatt – végül a nevére vette. Ezért is volt furcsa, hogy másfél évvel ezelőtt, mindössze egy hónappal a halálát megelőzően egy sor ügylettel úgy alakította, hogy az AV Investments ismét egy amerikai vállalathoz került. Az új tulajdonos a Cinergi Pictures Entertainment Inc. lett, az AV Perfect Kft. pedig ez utóbbi cégnek a többségi részesedését szerezte meg.

A tranzakció során

a Vajna-cégbirodalmat 155 millió dollárra értékelték fel, és a cégiratok alapján most is nagyságrendileg ennyit érhet,

legalábbis az AV Perfect a saját részesedését a Cinergiben 130,5 millió dolláros, azaz jelenlegi árfolyamon közel 41 milliárd forintos értéken tartja nyilván. Ezt a céges vagyont örökölte meg az itthoni hagyatéki eljárás lezárása után Vajna Tímea, akit tavaly októberben be is jegyeztek az AV Perfect Kft. egyedüli tulajdonosaként.

Ismét az USA-ba költöztek

Sokáig azonban nem maradt így, az idén májusban ugyanis a tízmilliárdokat érő vállalat ismét tulajdonost váltott, és egy márciusban alapított Las Vegas-i céghez, a VMT Holdings LLC-hez került. A társaságról túl sokat nem lehet tudni, mindössze annyit, hogy a két vezetője Vajna Tímea és az a Samuel Russell Falconello, aki korábban Andy Vajna amerikai üzlettársa volt, és a filmmogul halála óta az itteni céges ügyeiben is elég aktív szerepet vállalt. 

 

Emellett a magyar cégbírósághoz leadott iratokból az is kiderül, hogy a VMT Holdings nem adásvétellel szerezte meg az AV Perfectet, hanem Vajna Tímea nem vagyoni hozzájárulásként adta a cégnek. Ez arra utal, hogy legalább részben ő lehet az új Las Vegas-i társaságnak is a tulajdonosa, és ahogy korábban Andy Vajna esetében, ezúttal is csak cégjogi, esetleg adózási okok állhatnak a tranzakció mögött. Ez azonban teljesen nem egyértelmű. Éppen ezért emailben megkerestük Vajna Tímeát, és megkérdeztük, hogy miért adott túl az örökségén, illetve, hogy kié a WMT Holdings, válaszokat azonban nem kaptunk*A Vajna Tímea-Falconello kettős vezetésével ráadásul egy másik céget is alapítottak a tavasszal a tengerentúlon, amely szinte biztosan kapcsolódik a csoporthoz, hiszen a Cinergi Entertrainment LLC nevet kapta. A végső magánszemély tulajdonos kiléte azonban itt sem derül ki..

Mindenesetre a Vajna-hagyaték 2019-ben is jelentős pénzt hozott új tulajdonosának, az AV Investments ugyanis nagyon masszív nyereséget termelt, és ezt teljes egészében ki is fizette osztalékként. A pár napja leadott éves beszámoló szerint a tulajdonos*a Cinergi Pictures Entertainment Inc. több mint 37 millió dollárt, azaz nagyjából 11,6 milliárd forintot vett ki a vállalatból, igaz ennek egy jelentős részét már korábban osztalékelőlegként, a közelmúltban csak a maradék 4,5 millió dollárt fizette ki a holdingcég.

Szétkapkodják a hagyatékot

Más kérdés, hogy Andy Vajna holdingcégét az üzletember halála óta gyakorlatilag kiürítették. A TV2 – amit valójában már életében sem a filmmogul birtokolt – papíron is egy olyan bizalmi vagyonkezelőhöz került, amelynek tulajdonosai Vida József és Gál Miklós, akik egyaránt Mészáros Lőrinc bevált emberei. A valószínűleg legtöbbet érő kaszinóbizniszt pedig az idén májusban szerezte meg Garancsi István, illetve Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Mindketten fontos intézői a Fidesz körüli üzleti világnak, előbbit Orbán Viktor túratársaként is emlegetik, míg utóbbi saját állítása szerint Habony Árpád bajtársa.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAndy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnekEgy 20 milliárdos előleg miatt teljesen másképp néztek ki a kereskedelmi tévé tulajdonosi viszonyai az utóbbi években, mint ahogy eddig tudtuk. A TV2 legutóbbi eladásának igazi története.

Az AV Investmentsnek 2019 végére az egy évvel korábbi 17 céges érdekeltségéből csak 10 maradt, és ebben még a kaszinók is benne voltak. A tavalyi nyereség nem független ezektől a vállalati tranzakcióktól, ugyanis a részesedésekből származó bevételek, árfolyamnyereségek a teljes profit nagyjából felét adták.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Andy Vajna AV Investments AV Perfect Vajna Tímea Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. március 28. 16:02 Adat, Közélet

Jobban nőhetnek a bérek idén az előrejelzéseknél

A fogyasztás felpörgésére számító kormánynak és a felpörgetést megvalósító fizetésből élőknek is jó hír lehet, ha trenddé válik az év eleji adat.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.