A szerző a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese.

Nem mondhatni, hogy nagy képviselői érdeklődés övezte volna a 2018-as központi költségvetéséről szóló (zárszámadási) törvény végrehajtásáról szóló javaslat múlt hét végén megkezdett általános vitáját. Az MTI fotója szerint a csütörtöki plenáris ülésen mindössze nyolc képviselő hallgatta a Pénzügyminisztérium előterjesztését. A képviselők nyilván úgy gondolták, hogy bár a költségvetési folyamatok áttekintése elvileg alkalmas lehet a kormány egész gazdaságpolitikájának kritikai elemzésére, ez a múltról szóló beszámoló, különösen a kétharmados kormánypárti többség birtokában inkább csak formalitás.

Az MSZP azonban mégis módosító indítványt terjesztett be, azzal az indokkal, hogy a törvényjavaslat hamis számokat tartalmaz a GDP-arányos államadóssággal kapcsolatban.^*Arra hivatkozott, hogy a törvényjavaslat 3. paragrafusában szereplő 2017. és 2018. évi államadósság nem egyezik a KSH által most októberben közölt, és immár az Eurostat által is elfogadott adatokkal. Azoknál kisebb, mivel nem tartalmazza az államháztartás részeként például az MNB alapítványait, holott ezek átsorolásának szükségességét a kormány elfogadta.

A helyzet azonban megítélésem szerint ennél bonyolultabb.

Nem hamisításról van szó, hanem sokkal inkább egy közgazdaságilag értelmetlen törvényi szabályozásról, valamint sumákolásról.

A zárszámadási törvényben ugyanis az államadósság év végi összegét nem a tényleges, hanem a költségvetési törvényben előre meghatározott árfolyam alapján kell számolni. Ez azokban az években, amikor a forint árfolyama jelentősen változik – márpedig 2018 ilyen év volt -, jelentős eltérést, torzítást okoz. A költségvetési törvény 2018-ra 309,3 forintos euróval való számítást tartalmazott, miközben a 2018. végi tényleges árfolyam 321,5 forint volt, vagyis a forint jelentősen gyengébb lett. A törvényileg előírt, de fiktív (69 százalék); valamint a valós árfolyamot tükröző (70,2 százalék) adat közötti markáns különbség magyarázza tehát a zárszámadás és a KSH adata közötti eltérést. Vagyis ez a nemzetközileg alighanem egyedülálló számítási előírás közgazdaságilag ugyan értelmetlen, de törvényes.

Ugyanakkor az is tény, hogy a törvényjavaslat – igaz meglehetősen eldugva, a közel 110 oldalas általános indokolás legvégén – „kiemelt mutatószámok” címen közli a közgazdaságilag értelmes, az Eurostat és a KSH által hivatalosnak tekintett számokat is. A sumákolást mutatja, hogy bár ez a táblázat korrekten jelzi, hogy a hivatalos adatok a korábbi évekre vonatkozóan is megváltoztak, arról, hogy ez az Eurostat követeléseinek elfogadásából, a sokáig képviselt magyar álláspont feladásából, például az MNB-alapítványok államháztartáson belülre kerüléséből adódott, szót sem ejt. (Miként a Pénzügyminisztérium egy előző közleménye is csak azt emelte ki, hogy „az Eurostat a korábban megfogalmazott módszertani fenntartásait Magyarországgal szemben visszavonta”. Arról, hogy ez a magyar meghátrálás eredménye volt, már szót sem ejtett.)

A zárszámadási törvény átláthatatlansága szorosan összefügg a költségvetési tervezés és végrehajtás átláthatatlanságával, például a kormányzat szinte korlátlan évközi cselekvési szabadságával. Ugyanakkor, bár a zárszámadási törvény indokolása a sikereket állítja középpontba, a számok elemzése révén az ezek mögötti ellentmondások, negatív tendenciák is napvilágra kerülhetnek. Ezek közé tartozik számos egyensúlyi mutató romlása, a költségvetési folyamatok előirányzottól való lényeges eltérése, a bevételek és kiadások torz szerkezete, a magyar állam gazdasági fejlettségéhez viszonyított túlterjeszkedése.

A törvényjavaslat általános indokolása szerint a kormányzati intézkedések tartós növekedési pályára helyezték a magyar gazdaságot, miközben az egyensúlyi folyamatok is kedvező képet mutatnak. Kétségtelen, hogy a 2018. évi növekedés nagyon gyors volt, a régió 11 tagállama közül Magyarország a dinamika szerinti sorrendben a 2016. évi 10. helyről 2017-ben a 7., majd 2018-ban a 2. helyre került. (Idén akár az első is lehet, az EU nyári prognózisa szerint azonban 2020-ra az 5-6. hely környékére esik vissza.)

Ugyanakkor az egyensúlyi folyamatok már nem ilyen kedvezőek, 2018-ban az államháztartás GDP-arányos hiánya (2,3 százalék) az EU-ban az ötödik, a régióban (Románia után) a második legmagasabb volt. Ráadásul az EU-tagállamok felénél többletet mutatott az államháztartási egyenlege. Az infláció az EU-ban a második leggyorsabb volt, a folyó fizetési mérleg pedig 2009 óta először negatívvá vált (a GDP -0,5 százaléka). Emellett a laza monetáris politika nyomán a forint a régióra jellemzőnél jelentősebben gyengült.

Mindez szorosan összefüggött a gazdaság túlfűtöttségével, a választási megfontolások által is serkentett növekedéssel. Ebben nagy szerepet játszott az EU-támogatások felpörgetése és a bérmegállapodás hatása. Ezekre azonban tartósan nem lehet számítani, az EU-támogatások kifutnak (2021 után összességében is jelentősen csökkennek), a gyors béremelkedésnek pedig a gazdaság egyre nagyobb részében határt szab a versenyképesség. Az egyensúlyi adatok nem fenyegetően rosszak, de – különösen romló világgazdasági körülmények között – korrekciót követelnek. Egy kis ország számára a belföldi kereslet által hajtott növekedés nem jelent tartósan fenntartható pályát.

2018-ban az államháztartás pénzforgalmi bevételei és kiadása egyaránt mintegy 5,5 százalékkal haladták meg az előirányzottat. Ez mintegy 1200 milliárd forintos, a GDP mintegy 2,8 százalékát kitevő eltérés, ami lényegében megegyezik az éves pénzforgalmi deficittel. Az előirányzottól való eltérés részben a költségvetés indokolatlanul korai kidolgozása és elfogadása okozta hibákból adódik.

Az adócentralizáció (az adó- és járulékbevételek aránya a GDP-hez) 2018-ban 37,4 százalék volt, 0,8 százalékponttal kisebb, mint 2017-ben, és 1,7 százalékponttal kevesebb, mint 2016-ban (az volt az adócentralizáció csúcspontja). Ugyanakkor 2018-ban a régióban csak Horvátországban volt magasabb az adócentralizáció, és a magyar adat még mindig magasabb a 2010. évinél. A két éve tartó javulás örvendetes, de egyrészt viszonylagos, mivel sok éves emelkedést követően következett be, másrészt – bár rátája már csaknem egy évtizede kisebb az EU28 átlagánál (2018-ban 40,2 százalék) – magas aránya kedvezőtlen, mert jellemzően a gazdagabb országok engedhetik meg maguknak a nagyobb centralizációt. Nagy centralizáció akkor lenne indokolható, ha az strukturális átalakításokat finanszírozna, erről azonban nincs szó.

A bevételek gyors 2018. évi emelkedését elsősorban a tervezettnél dinamikusabban emelkedő foglalkoztatás, jövedelemkiáramlás és fogyasztás magyarázza. A pénzforgalmi hiány azonban a nagy bevételi többlet ellenére közel 50 milliárd forinttal magasabb lett az előirányzottnál, vagyis a többletbevételeket a kormány elköltötte. (Csak 2018 decemberében 184 milliárd forintos rendkívüli kiadásra került sor elsősorban nemzetpolitikai, sport- és egyház-támogatási célzattal.) Mivel a költségvetési kiadásokról a kormány év közben gyakorlatilag saját hatáskörében dönthet, ez lehetetlenné teszi az Országgyűlés való ellenőrzési funkcióját. A pénzforgalmi hiány végül a GDP 2,8 százaléka lett (kisebb az előirányzott 2,9 százaléknál), az eredményszemléletű, EU által kiemelten figyelt deficit pedig 2,3 százalék, ami ugyancsak kisebb az előirányzott 2,4 százaléknál.

A kormányzati szektor GDP-arányos kiadásai 2018-ban 0,4 százalékponttal, 46,5 százalékra csökkentek, a csökkenő trend a korábbi 50 százalék körüli hullámzás után 2015 óta érvényesül. A magyar adat 2018-ban magasabb volt az EU28 átlagánál (45,6 százalék), a régióban pedig a legmagasabb. A bevételekhez hasonlóan ez is túl nagy arány a magyar fejlettséghez képest.

Az államháztartás GDP-arányos funkcionális kiadásai (konszolidált, pénzforgalmi szemléletű előirányzatok) szerkezete az elmúlt években kedvezőtlen irányban változott, államközpontú és nem tudásalapú gazdaságfejlesztési koncepciót tükrözött. Ebben tavaly sem következett be fordulat, ha vannak is pozitív változások, azok minimálisak. Ez azért is kedvezőtlen, mert

a gyors gazdasági növekedés körülményei között könnyebb lett volna szerkezeti változásokat végrehajtani, mint a következő években várható lassulás időszakában.

Különösen az oktatás és az egészségügy tartósan alacsony részesedése, reformálatlansága nagy probléma.

A jóléti funkciók részesedése a 2017. évi 23,9 százalékról 2018-ra 23,3 százalékra csökkent. Ez nagyrészt a nyugdíjkiadások részarány-csökkenésének következménye. Az oktatási kiadások aránya minimálisan emelkedett (4,5-ről 4,7 százalékra), az egészségügyi kiadások 4 százalékos aránya viszont nem változott. A sport részesedése megegyezik a középfokú oktatásra fordított kiadásokkal, és kétszerese a házi- és gyermekorvosi szolgáltatásra fordított összegeknek.

Az állam működtetésére fordított kiadások ugyan a 2017. évi 7,6 százalékról 7,3 százalékra csökkentek, de az előirányzott 7,1 százaléknál magasabbak lettek, ami főleg a rend- és közvédelem 2017. évinél és az előirányzottnál is nagyobb arányának következménye. A gazdasági funkciók részesedése a 2017. évi 7,3 százalékhoz és az előirányzott 7,6 százalékhoz képest is csökkent (6,7 százalékra). Ezen belül azonban sajnálatos a környezetvédelmi kiadások 0,6 százalékról 0,4 százalékra való csökkenése.

A GDP-arányos államadósság a KSH és az Eurostat (már említett módon csak a törvénytervezet indokolásában szerepelő) adatai szerint a 2017. évi 72,9 százalékról 2018-ra 70,2 százalékra csökkent. Ez kedvező, de anticiklikus gazdaságpolitika esetén a mérséklődés nagyobb is lehetett volna, csak a december végi költekezés elmaradása 70 százalék alá, csökkenthette volna az adósságot.

Bár az államháztartási hiány idén is az egyik legmagasabb az EU-ban, az államadósság csökkenése pedig a kívánatosnál lassúbb, a fő problémát a rossz bevételi és kiadási struktúra jelenti, ami akadályozza a piaci versenyt, növeli a társadalmi különbségeket, és súlyos működési zavarokat okoz a nagy állami rendszerekben. A bevételeken belül például kedvezőtlen az egykulcsos szja vagy a sokféle ágazati adó. A kiadási oldalon pedig ott erős az állam, ahol nem kellene (például a piac működését, az önkormányzati és intézményi autonómiát akadályozza a hierarchikus és terjeszkedő állami szervezeti rendszer), és ott gyenge (egészségügy, oktatás és a többi), ahol erősnek kellene lennie.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Olvasson tovább a kategóriában