A XII. azon kevés budapesti kerület között volt, ahol nem csak a polgármester maradt fideszes, de az önkormányzati képviselő-testületben is jelentős többsége maradt a kormánypártoknak. Pokorni Zoltán magabiztos fölénnyel nyerte a polgármesteri választást, a tucatnyi egyéni választókörzetből pedig csak egyet tudott elhozni az ellenzék: a kvízműsorvezetőből politikussá lett Vágó István győzte le fideszes ellenfelét.
Ebben a kerületben azonban a képviselői helyekért az összefogás és kormánypárt jelöltjei mellett minden körzetben elindult a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) is, amely így a kompenzációs listáról szerzett is egy helyet a képviselő-testületben. Ez azért érdekes, mert amióta az ellenzék és a szavazók is ráébredtek, hogy a Fidesz által kialakított “centrális erőtér” ellen a magyar választási rendszerben csak úgy lehet küzdeni, ha együtt lépnek fel az ellenzéki pártok is,
visszatérő érv, hogy aki kimarad ebből az összefogásból, az a kormány malmára hajtja a vizet.
A tavalyi parlamenti választásokat követően ezért kapott hideget-meleget az LMP, és az érvrendszer pont a XII. kerület esetében most is előkerült.
Ha ugyanis a két ellenzéki csoportosulás (az MKKP és a közös jelöltek) szavazatait összeadjuk, akkor mindenhol magasabb számot kapunk, mint ahány szavazat az adott körzet fideszes jelöltjére érkezett. Azaz
elsőre adja magát a következtetés, hogy egy az egyben küzdelmek esetén akár a Hegyvidéken is többségbe kerülhettek volna az ellenzéki politikusok a képviselőtestületben.
Ha azonban jobban megnézzük az eredményeket, akkor a XII. kerületi eredmények pont azt mutatják meg, miért nincs feltétlenül igaza annak, aki azt gondolja, hogy hasonló esetekben automatikusan összeadhatóak az ellenzéki szavazatok. Hiszen ha elsőre ránézünk a számokra, akkor azt gondolhatnánk, hogy az MKKP-s jelöltek valójában a fideszes jelöltektől vettek el szavazatokat.
A Hegyvidék azért tökéletes kísérleti hely, mert a polgármesteri választáson csak ketten, a fideszes Pokorni Zoltán és az ellenzéki összefogás támogatását élvező DK-s Élő Norbert indultak el, az egyéni választókörzetekben pedig mindenhol három jelölt volt: egy kormánypárti, egy közös ellenzéki és egy kutyapártos. Azaz, ha eltekintünk az adott politikusok vonzerejétől, és csak a pártlogókra koncentrálunk (ami azért elég komoly egyszerűsítés, erre majd még külön visszatérünk), akkor láthatóvá válik hogyan szavaz ugyanaz az embercsoport, ha két, és ha három választási lehetőség van.
Nos, ha a teljes kerületet nézzük, akkor az látszik, hogy az ellenzéki képviselőjelöltek szinte hajszál pontosan ugyanannyi szavazatot kaptak, mint a közös polgármester jelölt Élő Norbert, miközben Pokorni Zoltánra épp annyival szavaztak többen a fideszes képviselőjelöltek együttes voksainál, mint ahány szavazatot az MKKP kapott. Tehát akár azt is lehetne gondolni, hogy a kutyapártra nem az ellenzéki Élő, hanem a fideszes Pokorni szavazói ixeltek.
Ezt persze nem lehet állítani ilyen nagy tömegnél, mert a szavazók nem egységes blokként viselkednek, sok variáció lehet az átszavazásra. (Például könnyen elképzelhető olyan Élő-szavazó, aki kutyapárti képviselőt választ, és fordítva, olyan is, aki ellenzéki képviselőre szavaz, viszont polgármesterként viszont elégedett volt Pokorni munkájával.)
Éppen ezért a kerület mind az 55 szavazókörében megvizsgáltuk, hogyan alakultak az eredmények. Némileg leegyszerűsítve két dolog rajzolódott ki:
A fideszes képviselőjelöltek minden szavazókörben sokkal kevesebb szavazatot kaptak, mint Pokorni Zoltán. A legkisebb eltérés is közel 15 százalék volt, de volt olyan környék, ahol a 40 százalékot közelítette. Ezzel szemben az ellenzéki voksok sokkal kiegyensúlyozottabban alakultak. A szavazókörök nagyjából felében több, felében kevesebb szavazatot kaptak a képviselőjelöltek, mint Élő Norbert, és a különbség a szavazókörök négyötödében 10 százalékon belül volt. A polgármester-választáson az 55 választókörből mindössze egyben nyert Élő Norbert, a képviselőválasztáson azonban 13 esetben is az ellenzék kapott több szavazatot. Mindezt úgy, hogy mindeközben szinte mindenhol 10 és 20 százalék közötti szavazatot hozott el az MKKP is.
A képviselőjelöltek teljesítménye több esetben is egy irányba tért el a polgármesterre adott szavazatokétól, ami elég jól mutatja, hogy sokat számít a jelöltek személye, illetve a pártállásuk is. A momentumosok ugyanis rendre masszívan felülteljesítettek, ami nem meglepő, hiszen a kerületben a májusi Európai Parlamenti választásokon több mint 20 százalékot kapott a párt. A leglátványosabb különbségek Hajnal Miklós választóköreiben alakultak ki: ő három szavazókörben is 13-16 százalékkal kapott több szavazatot, mint Élő.
Ezzel szemben a DK-s Kardos Imre, a liberális Nádasi Tibor és a Jobbikos Martinez Gábor sehol nem tudta hozni Élő eredményeit, ami szintén nagyjából összecseng pártjaik májusi teljesítményével (itt a DK a kivétel, amely a harmadik erő volt akkor a kerületben, bár a budapesti átlaghoz képest gyenge eredménnyel).
Kifejezetten érdekesen alakult az egyetlen olyan egyéni svábhegyi választókerület is, amit végül az ellenzék húzott be Vágó Istvánnal. Itt az MKKP az egyik legerősebb arcát, a pártelnök Kovács Gergelyt indította, a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje pedig Tóth Dezső volt. Vágó 14 szavazattal kapott többet, mint Élő, azaz nagyjából ugyanazt hozta, mint a polgármesterjelölt, Tóth viszont 384 szavazatot vesztett Pokornihoz képest, miközben a kutyapárt elnökére 360-an szavaztak.
Ez alapján úgy tűnik, hogy ahol egy szélesebb körben elfogadott ellenzéki képviselőjelöltet kaptak a hegyvidékiek, ott a Pokorni Zoltánra adott szavazatok nagyjából negyedét megosztották az MKKP és az ellenzéki képviselőjelölt között, úgy, hogy azok nagyobb részét a kutyapárt kapta. Ahol viszont kevésbé volt szimpatikus az összellenzéki induló, ott az Élő Norbertre szavazók egy része is átszavazott a viccpárt jelöltjére. (Persze ez csak a legegyszerűbb matematikai levezetése az átszavazásoknak, könnyen lehet, hogy a fideszes polgármester és mondjuk a DK vagy a liberálisok jelöltjei között is nagyobb számban volt átjárás.)
Hosszútávú következtetéseket különösen az átszavazási trendekre persze egy kerület eredményeiből nem érdemes levonni, de az azért elég jól látszik, hogy az 1+1=2 nem igaz az ellenzéki szavazóknál. Az MKKP egyébként a Hegyvidék mellett még három másik kerületben is indított képviselőjelölteket, ezek közül azonban egyikben sem volt annyira vegytiszta a helyzet, mint a XII. kerületben. Zuglóban és Rákospalotán polgármester-jelöltből sem csak kettő volt, hanem öt, illetve négy, a képviselőjelöltek száma pedig választókörzetenként eltért. Így hasonló elemzést lehetetlen csinálni, mert túl sok kombinációs lehetőség van, képtelenség lenne bármilyen trendet felismerni.
A második kerületben kicsit egyszerűbb volt a helyzet, a két polgármester mellé az esetek nagy részében három képviselőjelölt indult, de itt is volt egy körzet, ahol az ellenzéki összefogásnak papíron nem volt támogatottja, illetve egy olyan, ahol egy negyedik független jelöltre is lehetett szavazni. Ha ezt a két körzetet kivesszük a képletből, akkor – szigorúan az összesített kerületi adatok alapján – az látszik, hogy a fideszes és az ellenzéki polgármesterjelölt szinte hajszál pontosan ugyanannyival több szavazatot kapott az azonos színekben induló képviselőjelölteknél. A két különbség összege pedig csak azért nem adja ki a kutyapárt támogatottságát, mert az képviselőjelöltekre rengeteg érvénytelen szavazat is érkezett.
Közélet
Fontos