Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. június 5. 11:11 Közélet

A kormány olyat rejtett a salátatörvénybe, ami alapján fizetősek lesznek a cégadatok

Az üzleti transzparencia kevés magyarországi biztosítékainak egyike, hogy az országban működő gazdasági társaságok adatainak viszonylag széles körét lehet korlátlanul megismerni. Így bárki tájékozódhat üzleti partnereinek viszonyairól, megtudhatja, kik az adott cég ügyvezetői, tulajdonosai, milyen alaptőkével és mikor alapították a céget, és a többi, mindezt néhány nyilvános online felületen (cégközlöny, e-cégjegyzék, e-beszámoló).

Ez nem csak az üzletembereknek segítség, hanem a fogyasztóknak és az adatokat ellenőrizni kívánó, összefüggések után kutató újságíróknak is. Ezért a politikával összefonódott, vagy bármi más miatt problémás üzleti körök régóta morgolódtak a nagy átláthatóságot biztosító rendszer miatt. Bár a könnyen megszerezhető adatok eddig is korlátozottak voltak – többféle dokumentum megtekintéséhez eddig is be kellett menni a cégbíróságra, és többféle szervezet, például az ügyvédi irodák és az egyházak teljes mértékben mentesülnek az elvárások alól -, de több nyugati országgal összehasonlítva Magyarországon az üzleti átláthatóság viszonylag erős.

A kormány most változtatna ezen. A kedd este benyújtott költségvetési salátatörvény (hivatalos nevén “Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról”, itt lehet olvasni pdf-ben) a hagyományoknak megfelelően rengeteg kérdés szabályozását önti össze egy vályúba, és mint korábban, most is megbújik köztük néhány erős változtatás.

Az egyik rendelkezés

"újragondolja az állam által biztosított bárki számára elérhető ingyenes céginformációt",

 

mivel “a gyakorlati tapasztalatok szerint az ingyenes céginformációt biztosító állami szolgáltatást nem a szabályozási célnak megfelelően veszik igénybe”, egy későbbi utalás szerint “visszaélésszerűen” használják ezt valakik.

A javaslat szerint a jövőben nem lesz elérhető a tárolt elektronikus cégkivonat, hanem “online valósidejű céginformáció biztosítására kerül sor”. Az ingyenes cégadatok körét később fogják tételesen meghatározni, a megfogalmazásból úgy tűnik, hogy a jelenleginél szűkebb körben.*A törvényjavaslat szerint “Ingyenes céginformációként ismerhető meg a cég neve, székhelye, cégjegyzékszáma, esetleges EUID-ja, főtevékenysége, képviseletére jogosult személyek adatai, továbbá arra vonatkozó adatok, hogy a cég végelszámolás, felszámolás, kényszertörlés alatt áll.” Ezek jóval szűkebb adatok, mint a mostani e-cégkivonatban rendelkezésre álló információk.

De ezeket is csak úgy lehet majd megismerni, ha a felhasználó azonosítja magát, és így is csak havonta meghatározott alkalommal. Hogy hányszor, és mennyit kell majd fizetni ezen felül a cégadatok megismeréséért, azt egy, a törvény elfogadása után közzétett későbbi végrehajtási rendeletből ismerhetjük meg.

Indoklás? A törvényjavaslat nem tartalmaz érvelést arra vonatkozóan, hogy az adónkból fenntartott állami nyilvántartást miért nem lehet továbbra is korlátlanul ingyenesen használni. Az újságírói adatgyűjtést például ha nem is lehetetleníti el, de aránytalanul megnehezíti a változtatás.

A cégjegyzék adatai nyilvánosak, azonban elsődlegesen nem ingyenesen elérhető adatok, azok megismerésére – törvényben foglalt kivételekkel – ellenszolgáltatás mellett van lehetőség. Az ingyenes céginformáció az állam által biztosított olyan kedvezmény, amelyet korlátlanul nem lehet igénybe venni

– írja a törvényjavaslat, amit ugyan még módosíthatnak, de kevés kétség férhet hozzá, hogy el fogják fogadni. A törvényjavaslatból nem derül ki, hogy csak az e-cégjegyzéket fogják-e szigorítani, vagy ez kiterjed-e a többi online állami céges adatbázisra, vagy az adatokat megvásárló, azokból fizetős cégadatbázis szolgáltatásokat nyújtó cégekre is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet átláthatóság cégadat céginformáció transzperencia Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.