Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. december 3. 13:28 Közélet, Pénz

Évekig dézsmálta az önkormányzat pénzét az abai polgármester

Felfüggesztett börtönbüntetést kért Kossa Lajos abai polgármesterre a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség – értesült a G7. A vád szerint a polgármester éveken keresztül dézsmálta az önkormányzat pénzét: fizetési és vásárlási előleg címszó alatt 2012 és 2016 között 83 alkalommal vett fel kisebb-nagyobb összeget, összesen több mint 10,7 millió forintot, a település pénztárából.

Először 2012 decemberében kérdezett rá a város pénzügyes munkatársánál, hogy van-e pénz a páncélszekrényben, és rögtön magához vett több mint 250 ezer forintot. Ezt a következő évben többször megismételte, olyannyira, hogy 2013-ban több mint hárommilliós mínusznál járt már.

A 2014-es és a 2016-os évben már rendszeresen rájárt a kasszára a polgármester, tucatnyi alkalommal vett ki a pénztárból 30 és 250 ezer forint közötti összegeket. A pénzfelvételről minden alkalommal készült pénzügyi bizonylat vagy kiadási pénztárbizonylat, amit a polgármester alá is írt. Ez azt jelenti, hogy

ez az egyik legjobban dokumentált sikkasztási ügy a magyar politikában.

Nem tudni, hogy mi járhatott a polgármester fejében, egyáltalán mire gondolhatott, amikor a város pénzét magához vette, mindezt úgy, hogy az aláírásával hivatalosan is elismerte.

Kerestük a polgármestert telefonon és e-mailen is, de nem válaszolt. A városvezető vagyonnyilatkozatára is kíváncsiak voltunk, de azt sem küldte el, a dokumentum a település honlapján sem található meg. Ez azért fontos, mert a polgármester, miután kipattant az ügy, egy összegben visszafizette a 10,7 millió forintot.

A sikkasztás tavaly februárban került napvilágra, miután a helyi jegyző felmondott, és az önkormányzat nem talált utódot. Ekkor a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességből küldött egy jegyzőt a településre. Az új jegyző megérkezésével derült ki, hogy a polgármester évekig dézsmálta a város pénzét.

Mivel Kossa Lajos nem állt velünk szóba, ezért egy, a tárgyaláson a hallgatóság tagjaként részt vevő fültanútól tudhatjuk, hogy a polgármester nem tartja magát bűnösnek. Sőt, szerinte 1990 óta, amióta a települést vezeti, nyolc milliárd forinttal gyarapodott Aba.

A védelmében még Orbán Viktor miniszterelnöktől is idézett,

miszerint „olyan Közép-Európát akarunk, ahol saját törvényeink szerint és igazságban élhetünk.”*Orbán Viktor 2018. április 6-án mondta ezt Budafokon, a „Mementó Szmolenszkért” emlékmű átadásán.

Érdekesség, hogy néhány hónappal a sikkasztási ügy kipattanását követően távozott az abai önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő Aba Invest Kft. ügyvezetői posztjáról Incze Zsolt. Róla a 444.hu írta meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évfolyamtársa volt a székesfehérvári Teleki Blanka gimnáziumban.

Amikor a Fidesz hatalomra került, akkor Incze Zsoltot is megtalálták a lehetőségek. Volt már a Millenáris ügyvezetője, a Mol és a Paksi Atomerőmű felügyelőbizottsági tagja, illetve a Magyar Villamosművek és az MFB-Ingatlanfejlesztő igazgatósági tagja, és éppen most távozott a Szerencsejáték Zrt. felügyelő bizottságából.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Aba Kossa Lajos sikkasztás ügyészség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.