Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. április 18. 16:14 Közélet

Hatvanmilliót költenek arra, hogy hirdessék, épül az új Puskás Stadion

Bár csak 2019 végére készül el, már az idén is 60 millió forintot költhet az állam az új Puskás stadion építésének kommunikációjára. Az erről szóló közbeszerzést április 6-án, azaz két nappal az országgyűlési választások előtt írták ki, mostanra pedig az eredmény is megvan.

A munkát az a New Land Media – Lounge Design kettős nyerte, amely a kormány brüsszelezős, sorosozós plakátkampányainak nagy részét is szervezhette. A Balásy Gyula érdekeltségbe tartozó cégek tavaly csak ilyen feladatokra több, mint 18 milliárd forintnyi megbízást kaptak a Rogán Antal vezette minisztériumtól. Mindez különösen annak fényében szép teljesítmény, hogy egy esztendővel korábban a két vállalat együttes éves árbevétele sem érte el a 2,3 milliárdot, 2015-ben pedig alig több, mint 500 millió volt a forgalmuk.

Az eredmény persze nem meglepő, hiszen a közbeszerzést a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKH) keresztül bonyolította le a stadion építésért felelős Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK). Márpedig az NKH tenderein csak az a három, kivétel nélkül kormányközeli cég kaphat megbízást, amelyekkel még 2016 augusztusában kötött keretszerződést a hivatal.

A New Land – Lounge Design duón kívül a vizes vb-vel (nem tudni pontosan milyen munkáértsokat hasító Kuna Tibor ügynökségei, illetve a Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba cégei futhatnának be. Utóbbiaknak azonban mostanában erre inkább csak elvi lehetősége van. Csetényinek ugyanis valamikor 2016 végén megromlott a kapcsolata a kormányzati szereplőkkel, így azóta csak alamizsna megbízásokat kap az államtól.

Nem teljesen egyértelmű, hogy a Puskás építésén mit kell hirdetni, de az eredményeket összesítő táblázat alapján úgy tűnik, elég komplex kommunikációt terveznek. Elvileg filmgyártásra, fotózásra, grafikai tervezésre illetve tévé- és egyéb hirdetésekre is adtak ajánlatot az induló cégek. A New Land – Lounge Design, két már bevált alvállalkozót is bevont a pályázati anyagába: a szintén Fidesz-közeli Századvéggel gyakran együttműködő Kód Piac-, és Véleménykutatót illetve a p2m Consulting Kft-t.

Az új Puskás egyébként az ország egyik legnagyobb építési projektje. A stadion felhúzásának költségeit korábban 90-100 milliárd forintra becsülték, végül azonban nettó 150 milliárdért kapta meg a munkát a Magyar Építő – Záév kettős. Előbbi cég a szerződés aláírásakor még Mészáros Lőrinc állandó üzlettársának, Szíjj Lászlónak a tulajdonában volt, azóta azonban a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila és a sajtóinformációk szerint a kormányfő vejével és lányával szintén összekapcsolható Szeivolt István érdekeltségébe került. A Záév Zrt. pedig a stadionépítési láz egyik nagy nyertese, korábban ők újíthatták fel a ZTE arénáját, és a szombathelyi Haladás bő 13 milliárd forintból épülő stadionján is dolgoztak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet hirdetés Lounge Design Magyar Építő New Land Media Puskás Ferenc stadion Záév Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.