A ragadozók és a zsákmányállatok száma közötti egyensúly évezredek óta foglalkoztatja az embereket, Hérodotosz és Darwin is vizsgálták a tápláléklánc csúcsán – vagy legalábbis annak közelében – lévő élőlények azon mértékletességét, ami a számukra élelmet jelentő fajok fennmaradásához, és ezáltal a saját túlélésükhöz szükséges. A „megfontolt” ragadozók (angol szakkifejezéssel prudent predators) fogalmát, illetve annak érvényét manapság is élénk tudományos vita övezi, ehhez csatlakoztak a londoni Queen Mary University kutatói egy friss tanulmányukkal, amelyben a kérdés társadalmi és gazdasági vonatkozásait is felvetik.

A megfontolt zsákmányolás tehát azt jelenti, hogy a ragadozó populációk az elérhető táplálék mennyiségéhez igazodva vadásznak, így idővel visszafogják magukat fajtársaik, valamint a jövő generációinak érdekében, mielőtt túl sok prédát ejtenének. Ez az egyébként tudatosnak egyáltalán nem mondható viselkedés a fajokra leginkább a természetes élőhelyeiken lehet jellemző, amit jól mutat a tűzhalak példája: az Indiai- és a Csendes-óceánban őshonos élőlények megjelentek a Mexikói-öbölben és a Földközi-tengerben, ahol eleinte aggasztó iramban kezdték gyéríteni a náluk kisebb halakat és kagylókat, és bár a tudósok súlyos ökológiai károkra számítottak,

végül csak a betolakodó tűzhalak szorultak vissza.

A megfogyatkozó tűzhal populáció mindeközben egyre mértéktartóbbá vált, és így egyrészt megmaradtak az addigi táplálékforrásaik, másrészt lehetővé vált újabbak felfedezése is. Sőt, a tűzhalak őshonos vetélytársai is fennmaradtak, hiába tűntek új kihívóik náluk sokkal ütőképesebbnek.

Mindez a modern társadalmak szempontjából azért érdekes, mert az ökológia és a piacgazdaság is alapvetően a legalkalmasabbak túlélését feltételezi: akár fajokról, akár üzletekről van szó, azok lesznek a sikeresek, amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni az aktuális körülményekhez, míg a többiek visszaszorulnak, idővel eltűnnek. Amennyiben viszont valóban létezik a megfontolt, vagy mértékletes zsákmányolás jelensége, a legrátermettebbek fennmaradásának záloga nem az utódok, hanem a kolóniák számának maximalizálása. A táplálékforrásaikat túlzottan kizsákmányoló fajkolóniák ugyanakkor még az előtt összeomlanak, hogy meg tudnának jelenni más helyeken.

Az emberi döntésekre is hasonló elvek vonatkoztak még a globalizáció előtt, az erőforrásaikat túlhasználó társadalmak rend szerint összeomlottak, átadva a teret a körültekintőbb társadalmi berendezkedésű népeknek. Mára viszont mindez megváltozott, mert a meggondolatlan cselekedetek nemcsak lokálisan, hanem világszerte, azaz globálisan éreztethetik a kedvezőtlen a hatásaikat. Egy rosszul szigetelt otthon fűtéséhez használt tüzelőanyag például nemcsak helyben, hanem a kitermelés következtében akár egy meglehetősen távoli helyszínen is környezetszennyezéssel járhat.

A természet és a társadalom működése közötti analógia ebben az értelemben tehát megszakadt, ami azt jelenti, hogy az egyéni haszonra való törekvés végső soron már nem vezet egyensúlyhoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet evolúció fajfenntartás kizsákmányolás ökológia Olvasson tovább a kategóriában