Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. január 16. 12:12 Élet

Kiderült, mikor érezzük magunkat legrosszabbul életünk során

Az emberek boldogságérzete 47-48 éves korukban éri el a mélypontját – állapította meg egy 132 ország felméréseit összegző brit kutatás.

David Blanchflower, a Dartmouth College professzora a jóllét és az életkor összefüggésére vonatkozó adatokat tanulmányozta. Ezekből azt állapította meg, hogy a boldogság, avagy az élettel való elégedettség mindenhol nagyjából U alakú, függetlenül a válaszadók végzettségétől, munkaerőpiaci helyzetétől és attól, hogy házasok-e.

Az eredmények szerint a mélypont a fejlett országokban – Magyarország is annak számít – 47,2 éves korban következik be, míg a fejlődőkben pontosan egy évvel később. Ez tehát arra utal, hogy nem csak legenda az életközépi válság létezése, legalábbis abban az értelemben, hogy általában nem érzik magukat annyira jól az emberek, mint az említett kor előtt és után.

„A görbe alakja független attól, hogy egy országban a medián jövedelem magas vagy alacsony, és attól is, hogy általában meddig élnek az emberek” – írta a szerző.

Ahogy a Bloomberg cikkében olvasható, az emberek szubjektív jóllétével kapcsolatos eredmények egyre fontosabbak gazdasági szempontból is.

„A globalizáció kedvezőtlen hatásai által sújtott közösségek alkalmazkodóképességét a válság megviselte, és különösen nehezen birkóznak meg egy sokkal azok, akik kevés tartalékkal rendelkeznek, és az életközépi válság miatt is sérülékenyek”

– írta egy másik, szintén a napokban megjelent tanulmányában a korábban az angol jegybanknál is dolgozó szerző.

Ez a leírás vonatkozhat például azokra az amerikai gyári munkásokra, akik a gyártás Kínába telepítése és/vagy az automatizáció miatt veszítették el az állásukat. Ha nincsenek pénzügyi tartalékaik, és az említett életkorban vannak, különösen nehezen birkóznak meg ezzel a helyzettel. De a rendszerváltás után idehaza is több ehhez hasonló időszak volt, elég a szocialista gyáripar összeomlására, majd a 2008-as válság okozta tömeges elbocsátásokra gondolni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi kellene ahhoz, hogy a magyarok kétszer boldogabbak legyenek?Matolcsy György kétszeresére emelné a boldogság indexünket, ami jól hangzik, de ha komolyan vesszük, akkor a lehetetlent súrolja. Kisebb korrupcióval mindenesetre boldogabbak lennénk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet boldogság életközépi válság válság Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2024. október 20. 05:27 Élet, Vállalat

A magyar piactér, amely nem akar versenyezni a Temuval, mégis sikeres

A Meska kézműves-design online piactér is érzi az óriások nyomását, de az alapító bízik abban, hogy az egyedi termékekre megmarad a kereslet.

Stubnya Bence
2024. október 16. 17:02 Élet, Közélet

A kormány szerint sokat drágultak a lakások, ezért intézkedik, hogy még többet dráguljanak

Lakásprogramot hirdet a fiataloknak a kormány, de félő, hogy ez ugyanúgy hozzájárul az ingatlanok drágulásához, mint korábban a csok és a babaváró.

Jandó Zoltán
2024. október 15. 13:36 Adat, Élet

Nagyon látványosan felülteljesít a magyar futballválogatott

A keret értékéhez képest rendkívül jó eredményeket ér el a magyar csapat, így sok erősebbnek tartott válogatottat előz meg a világranglistán.

Fontos

Holtzer Péter
2024. október 19. 06:04 Podcast

Már azt sem tudjuk pontosan, hogy hány gyerek jár a magyar iskolákba

Egyre kevesebbet tudunk a közoktatásról, pedig szakpolitikai elemzések nélkül át sem lehet gondolni, hogy mit kellene hosszú távon csinálni.

Váczi István
2024. október 18. 15:16 Pénz

Újabb álomhatárt tört át az arany, örülhet a nemrég bevásárló magyar jegybank

Idén már több mint 31 százalékkal drágult a nemesfém, és könnyen lehet, hogy még nincs vége az emelkedésnek.

Mészáros R. Tamás
2024. október 18. 05:14 Világ

Orbán azoktól várja a világrendszerváltást, akiknek ez nem áll érdekében

A feltörekvő országok üzleti elitje a gazdasági világrend leváltása helyett annak fenntartásán munkálkodik, és igazából így tesz a magyar kormány is.