Murat Bayram rendkívül szenvedélyes ember, ami kifejezetten jól jön, ha vitatkozni kezd egy olyan témáról rendezett konferencián, mint a hulladékok újrahasznosítása. Márpedig éppen ez történt nemrég Budapesten, a Bureau of International Recycling nevű brüsszeli székhelyű szakmai szervezet soros gigarendezvényén. Egy brit előadó hosszasan részletezte az angliai matrac- és ágybetét-feldolgozók szabályozási problémáit, a résztvevők már kezdtek elbóbiskolni, amikor szerencsére jött Bayram, és bevitt egy verbális ütést Angela Merkelnek.
„Egyszerűen vérlázító, hogy a német kormány elé tett pároldalas szakmai anyagban, amely a környezetvédelmi célokat foglalja össze, egyszer sem szerepel az újrahasznosítás szó” – mondta az egyébként német állampolgárságú, de egy londoni székhelyű cégnél dolgozó szakember, és végre mindenki felébredt. Kiderült, hogy a „hulladékosok” több szempontból is ki vannak akadva.
Nemcsak az fáj az iparágnak, hogy miközben a csapból is a környezetvédelem folyik, ők szinte alig érvényesülnek, hanem az is, hogy a laikusok fejében a hulladék szóhoz még mindig csupa negatív fogalom kapcsolódik. Koszos, lerobbant ipartelepek, hegyekben álló szemét és hasonlók. Pedig ez már rég nem igaz.
„Irtsuk már ki a hulladék szót a használatunkból, mert mi ipari nyersanyagokat állítunk elő, és ha valaki, akkor mi aztán tényleg csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást, nálunk zöldebb tevékenység nem sok van a Földön”
– jegyezte meg erélyesen egy hozzászóló.
Talán az elektronikai hulladékok kezelése mutatja meg igazán szemléletesen, hogy hol tart ma a technológia az újrahasznosításban, vagyis milyen nyersanyagot tudnak adni a feldolgozók az iparnak. Az elektronikai hulladékok nagyon összetett termékek, sok minden van bennük, amit nem akarunk a szeméttelepen látni, adott esetben még veszélyes anyagok is, amelyeket nem szeretnénk még elégetni sem.
Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy – meglehetősen bonyolult technikai folyamatokkal – milyen főbb összetevőket tud ma kinyerni az elektronikai hulladékból a Magyarországon is aktív osztrák cégcsoport, a Müller-Guttenbrunn Group (MGG).
Pirossal jelöltük azt a két komponenst, amelyből nem lesz közvetlenül újrahasznosítható anyag, a tömeg 4 százaléka ugyanis megy a hulladéklerakóba, 21 százalékából pedig (hő)energia lesz, azaz jellemzően az égetőbe kerül.
Tömegarányosan nézve azonban a hulladék 75 százalékából ipari alapanyag lehet. Chris Slijkhuis, az MGG közkapcsolati igazgatója azt mondja, az egyik legnagyobb problémát ma már a e-hulladékban is a műanyagok okozzák. Egyrészt azért, mert egyre sokfélébbek, és a szétválasztásuk feladja a technológiai leckét, másrészt azért, mert egyre szigorúbb szabályok szerint kell megtervezni a műveleteket. Mindez nagyon komoly és folyamatos befektetéseket igényel, amit Slijkhuis szerint elég nehéz kitermelni, és mivel a hasznosítást profitorientált cégek végzik, a helyzet romlik.
Mindenesetre a végleges szemét 4 százalékos aránya azt mutatja, hogy ha az újrahasznosító telepre eljut a hulladék, akkor környezetvédelmi szempontból ma már elég jó lesz a végeredmény. A probléma az, hogy sok esetben nem jut el oda. Egy pár éve készült nemzetközi felmérés szerint Európában csak az elektronikai hulladékok 34 százalékáról tudjuk biztosan, hogy megfelelően összegyűjtötték és újrahasznosították, ami nagyon kevés.
Magyarországon az Orbán-kormány 2011-től vonta állami kézbe a begyűjtést, amit ma az NHKV*Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., avagy közkeletű nevén kukaholding. szervez, a termékek forgalomba hozóinak termékdíjat kell fizetniük, a lakosság pedig a hulladékudvarokba vagy a kereskedőhöz viheti vissza a tönkrement berendezéseit. Európai összehasonlításban nem keletkezik nálunk rengeteg elektronikus hulladék:
Az alábbi ábráról viszont az is kiderül, hogy a legutóbbi, 2015-ös adatok szerint az elektronikai hulladékoknak a jelentős részét nem sikerült begyűjteni. Látszik, hogy ebben vannak nálunk sokkal rosszabbul teljesítő uniós államok is, de a hulladék közel fele Magyarországon sem jut el a megfelelő gyűjtőhelyekre.
Élet
Fontos