Érzékeny téma, és első hallásra elképzelhetetlennek tűnik, hogy bármilyen pénzbeli árat is adjunk az életünknek, de távolabbról nézve valóban fontos, hogy statisztikai szempontból tudjunk mondani valamit arról, hogy mennyit ér egy átlagos ember életének meghosszabbítása. Bár még korántsem egységes az álláspont, de van kiindulási pont, és a jogalkotók is fontosnak tartják egy reális és magas érték megállapítását.

Megéri-e megvenni egy nagyon drága kórházi készüléket, ha csak évente egy embert mentünk meg vele? Megvesszük-e a kicsit drágább biciklis sisakot, ha egy ezrelékkel javítja a túlélési esélyünket? Ezekre a kérdésekre csak úgy lehet választ kapni, ha árcédulát ragasztunk egy megmentett emberi életre. Mint sok kutatási kérdésben, itt sincs pontos válasz, több megközelítés is létezik.

Egyfelől megközelíthetjük a kérdést úgy, hogy egy ember élete annyit ér, amennyit ő gondol róla.

Ezzel nem arra utal a téma kutatója, Ike Brennon (pdf), hogy a beképzelt emberek többet érnek, hanem hogy a fogyasztók vásárlási szokásai segíthetnek pontosabb képet kapni arról, mennyit hajlandóak fizetni, hogy nagyobb eséllyel életben maradjanak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy megnézik, átlagosan mennyien veszik a drágább bukósisakot, mennyien költenek légzsákra vagy mennyivel kérnek több bért egy veszélyesebb munkáért. Bár utóbbi esetben nem fogyasztóként viselkedünk, ez mégis az egyik legjobb módszer, amivel lemérhetjük, hogy mennyit ér egy kicsivel nagyobb életveszély.^*Ha például egy állás 1 százalékkal nagyobb életveszélyt hordoz magában, mint a másik, és ezért 200 000 forint helyett 220 000 forint fizetést kérünk, akkor 20000x(1÷0,01) vagyis 2 millió forintra értékeljük az életünket eszerint a módszer szerint.

Egy másik megoldás, hogy megkérdezik az embereket. Persze nem úgy, hogy leszólítják őket az utcán, hogy mennyit fizetnének, hogy ne öljék meg őket. Ennél jobb módszer, ha megkérdezik, hogy egy picivel nagyobb életveszélyt mennyi pénzért hajlandóak elfogadni. Eldöntendő kérdések sorát teszik fel egyre magasabb összegekkel, míg azt nem mondja a kérdezett, hogy ennyiért már elfogadná a megnevezett veszélyt. Ezután az előzőhöz hasonlóan visszaszámolják belőle az egész életre vonatkoztatott értéket.

Ezekkel a módszerekkel egy közös probléma van: az emberek nem igazán jók a valószínűségek megértésében. Tudjuk-e például, hogy mekkora valószínűséggel halunk meg, ha átmegyünk a zebrán piros lámpánál? Nem. De ha megkérdeznék, hogy hajlandóan vagyunk-e ezer forintért bevállalni egy szituációt, amiben minimális eséllyel meghalunk, nemet mondanánk, pedig a zebrán átsietés általában még ennyi haszonnal se jár.

Végül úgy is megállapíthatjuk az élet értékét, hogy lebontjuk évekre. Így tehát nem azt határozzuk meg, hogy összességében egy élet mennyit ér, hanem azt, hogy mennyit ér, ha egy évvel meg tudjuk hosszabbítani valaki életét. Ez például gyakran használt módszer gyógyászati módszerek értékelésére, hiszen ott általában nem halál és élet között kell dönteni, hanem a betegek életének valamilyen mértékű meghosszabbításáról. Ilyenkor a jövőbeni megmentett évek számát diszkontálják^*Ilyenkor az elérhető kamat segítségével kiszámítjuk, hogy mennyi jelenbeli összeget ér a jövőbeli kifizetés. a jelenbe. Ennél a módszernél azonban nagy különbség az előbbiekhez képest, hogy csak akkor alkalmazhatók, ha a döntéshozók előre eldöntik, hogy mennyit ér egy életév.^*Például a kórház csak olyan gyógyászati eszközöket szerez be, amely maximum 500 000 forint kiadást jelent életévenként.

Ennek egy továbbfejlesztett verziója, hogy az életéveket minőséggel is felruházzuk, tehát egy egészségesen eltöltött év többet ér, mint egy kómában töltött év. Ha mondjuk egy folyamatos tüsszentéstől szenvedő ember várható élettartamát 5 évvel hosszabbítja meg egy beavatkozás, és úgy gondoljuk, hogy a tüsszögés miatti kellemetlenség következtében ő csak 90 százalékban él teljes életet, akkor 0,9×5, vagyis 4,5 élet megmentésével számolnak. Ha csak olyan projektet hajlandó bevállalni az adott kórház vagy az állam, ami maximum 150 ezer forintot költ egy életévre, akkor, ha 675 ezer forintnál kevesebbe kerül a beavatkozás, akkor megcsinálják, ha többe, akkor nem.

Ez utóbbi két módszer egyértelműen megkülönbözteti az időseket és a fiatalokat.

Egy idős embernek alapból kevesebb a várható megmenthető életéve, mint egy fiatalnak. Azonban ez nem is titkolt célja a módszer megalkotóinak, mivel abból indulnak ki, hogy a legtöbb ember, ha választhat, inkább egy gyereket mentene meg, mint egy nagyon idős embert.

Ha viszont a fogyasztói szokásokat nézzük, akkor ennek épp az ellenkezőjére jutunk. Az évek előrehaladtával különböző okok miatt az emberek általában egyre többet költenek a biztonságra. Viscusi tanulmányában látható, hogy ezzel a módszerrel az jön ki, hogy egy 60 éves többre értékeli az életét, mint egy 20 éves. Így tehát nem egyértelmű, hogy melyik módszert érdemes használni, és a választás merőben eltérő döntésekhez vezet az állam részéről.

Akkor sincs könnyű dolga a döntéshozóknak, ha a nők és férfiak különálló elemzésével próbálkozna. Ha a bérek alapján próbáljuk megállapítani az emberi élet értékét, akkor sajnos abba a problémába ütközünk, hogy a nők életére alacsonyabb érték jön ki. Ők ugyanis alapból kevesebbet keresnek, ezért a kockázati prémiumuk is alacsonyabb lesz. Viszont az is igaz, hogy a nők általában kevésbé kockázatos munkákat vállalnak, tehát a másik módszer szerint végtelen az életük értéke, mivel sokszor semmilyen fizetés mellett sem vállalják a kockázatos állásokat. Így az ő esetükben nehezebb egy átlagos és értelmes értékre jutni. Náluk a fogyasztási szokás lehet a megoldás, hiszen ott ők is ugyanúgy hoznak döntéseket, mint a férfiak.

A fentiekből látható, hogy egyáltalán nincs egyértelmű válasz arra, hogy a szakpolitikusok milyen értékkel számoljanak az emberéleteket érintő intézkedéseik költség-haszon elemzésénél. Amerikában már a hetvenes évek óta próbálkoznak valamilyen egységes érték bevezetésével. Eleinte egymillió dollár körül határozták meg, ami sokak szerint nevetségesen alacsony érték. Viscusi részt vett ennek a felülbírálatában, egy metaelemzés segítségével adott becslést a kormánynak. Ebben ő 5 millió dolláros (mostani áron másfél milliárd forint) nagyságrendet javasolt, de persze az autó- és más kockázatos ipar lobbija ezt sokallta, így 2,5 millió dollárban határozták meg az emberi élet árát 1993-ban.

Végül 2008-ban az amerikai közlekedési minisztérium 5,8 millióra növelte az értéket, a repülési hivatal pedig 3,2-8,4 millió dollár közötti értékkel számol.

Magyarországon nem sok kutatás született a témában. Egy 2004-es PhD diplomamunka keretében Adorján Richárd végzett számításokat a bérekből, aminek alapján 78-346 millió forint közé esett a statisztikai emberélet értéke. Itthon nem annyira elterjedt az élet forintosítása, a minőségi életévek értékét is inkább gyógymódok összehasonlításában használják, mint önmagában egy program értékelésénél.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkValakinek el kell döntenie, hogy egy élet megér-e 1,4 milliárd forintotElkezdődött a génterápiák korszaka, amelyben varázsütésre kezelhetővé válhatnak a legsúlyosabb betegségek is, de ki tudjuk-e fizetni az árát?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet élet emberélet értékelmélet Olvasson tovább a kategóriában