Ismerjük meg jobban a leggazdagabb egymillió magyart

(A szerző a Tárki vezérigazgatója)

Ha azt halljuk, felső tíz százalék, hajlamosak vagyunk egy kicsi, szupergazdag csoportot odaképzelni, aminek a tagjai talán még kapcsolatban is állnak egymással. Hát nem. Majdnem minden elemében hibás ez az az elképzelés.

Először is, ez a kategória nem kicsi. Magyarországon a felső tíz százalékba egymillió ember, körülbelül négyszázezer háztartás tartozik. Bár ebbe a csoportba tartoznak szupergazdagok is, a bekerülési küszöb nem annyira magas, mint gondolnánk. Sőt, e cikk tipikus olvasójának jövedelmi helyzete alapján nincs messze a bekerülési küszöbtől. Vagy maga is fölötte van, vagy van olyan közeli barátja, aki fölötte van. A számokra térjünk vissza később. Ráadásul a felső tíz százalék nem egységes csoport, sőt, a felső egymillión belüli különbségek sokkal nagyobbak, mint amekkora különbségeket mondjuk a középső nyolc tizeden belül mérhetünk. Másképpen fogalmazva, a felső tíz százalék alsó küszöbén elhelyezkedő ember közelebb van a legalsó népességtized tetejéhez (de igazából az aljához is), mint mondjuk a magyar felső tízezerhez. Meglepő ugye? Pedig nem nehéz mindezt belátni.

Kezdjük a csúcson. A TOP100- típusú kiadványok (mindenekelőtt a Napi.hu immár majdnem húszéves sorozata, vagy a Forbes magazin éves listái) alapján elég sokat tudunk a felső néhány száz család helyzetéről. Szakonyi Péter becslései szerint 2018-ban Magyarországon kétszáz családnak lehet nyolc milliárd forint fölötti, további 2000-2500 családnak pedig egymilliárd forint fölötti a vagyona. A szó szerint vett felső tízezer személy alsó határa vagyonban mérve kevéssel maradhat el az egymilliárd forinttól (ha nagyjából átlagos a családméretük)

A szó szociológiai értelmében azonban helyesebb, ha nem személyeket, hanem háztartásokat vizsgálunk. A felső tízezer háztartás vagyonának alsó határát körülbelül 300-350 millió forint körülire lehet becsülni, amihez mintegy 30-35 millió forint éves nettó háztartási jövedelem társul. A felső tízezer tetejének jövedelméről nincs és nem is lehet jó becslést készíteni (ebben a sávban ugyanis nagyon változó, hogy vagyon hozadéka miképpen oszlik meg megtakarítások, fogyasztás és beruházások között). Vagyoni eloszlást alapul véve azonban a felső tízezer csúcsán és alján elhelyezkedő családok jövedelme között akár ezerszeres különbség is lehet. A felső tízezer azonban a felső tíz százaléknak még mindig csak egy százaléka.

Nézzük most alulról. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön a felső tíz százalékba, az empirikus szociológiai vizsgálatok és az adóbevallások adatainak elemzése szerint 2014-ben elég volt mintegy 5-6 millió forint éves nettó háztartási jövedelem – még azzal a feltételezéssel is, hogy empirikus szociológiai vizsgálatok nem tudják befogni a teljes eloszlást, abból 5-7 százaléknyian kimaradnak. Meg kell jegyeznünk, hogy az empirikus adatfelvételek horizontja a tapasztalatok szerint valahol 50-70 millió forintos vagyon és nagyjából évi 10-15 millió forintos nettó háztartási jövedelemnél ér véget. Efölött esetleg véletlenül bekerülhetnek személyek vagy családok, de innentől kezdve nem megbízhatóak a szisztematikus vizsgálatok.

Vannak makro becslések arról, hogy milyen lehet a vagyonok eloszlása Magyarországon. Kolosi Tamás és Fábián Zoltán becslései szerint a magyar társadalomnak mindössze öt százaléka tekinthető vagyonosnak (ők 2015-ben mintegy hetven millió forint vagyonértéknél húzták meg a vagyonosság határát), miközben a társadalom mintegy fele gyakorlatilag vagyontalan (maximum hétmilliós értékű vagyonnal rendelkezik, beleértve a lakott ingatlant).

Arra csak becslések vannak, hogy mekkora lehet a volumene az empirikus vizsgálatokból kimaradt jövedelmeknek. B. Kis Annával írt tanulmányunkban például azt találtuk, hogy a háztartási jövedelem vizsgálatból kimaradó felső 5-7 százalék a makrogazdasági szinten mért összes háztartási jövedelemnek mintegy 23 százalékával rendelkezhetett. Az adatfelvételen belül befogott jövedelmek alapján (amiből tudjuk, hogy a mért jövedelem eloszláson belüli felső huszad az összjövedelem mintegy 12-13 százalékát tudhatja magáénak) egy egyszerű becsléssel eljuthatunk oda, hogy a felső tíz százalék az összes magyar háztartási jövedelem csaknem harminc százalékával rendelkezhet. Ez több, mint benyomás, de nem tudás, csak becslés. Szintén a megvalósult lakossági vizsgálatok szerint feltételezhetjük a népesség felső deciliséről, hogy több mint ötven százalékban Budapesten laknak, lakásértékük magasabb, mint a népesség átlagáé, de a lakásterületük nem feltétlenül kiemelkedő (elsősorban a budapesti, bérházakban, társasházakban, lakóparkokban és hasonlókban élők miatt), és az összes lakossági megtakarítás jelentős része náluk koncentrálódik (többek között azért is, mert a survey adatok szerint másutt ilyen megtakarítás alig van). Az Európai Központi Bank magyarországi vizsgálatának adatai szerint a jövedelmi top 10 százalék a reáleszközök 25 százalékát, a pénzügyi eszközöknek viszont a 60 százalékát birtokolja. De ez is csak egy sok alapfeltételezéssel készült becslés, nem tudás.

Az mondhatjuk tehát, hogy a felső tíz százalék nagyjából négy csoportra osztható.

A szociológiai-jövedelmi felvételek felső öt százalékát leválogatva ráláthatunk a tényleges felső tíz százalék aljára. Ide elsősorban a „normális” polgári középosztályi foglalkozásokba tartozók tartoznak (jobban fizetett értelmiségiek, mérnökök, orvosok, egyetemi és főiskolai tanárok, kisebb, de azért prosperáló vállalkozások, vendéglátó-ipari egységek vezetői, tulajdonosai, közepesen és jobban menő ügyvédek, közjegyzők, alsó és középszinten vezető állású állami alkalmazottak, és hasonló kategóriák tartoznak ide. Éves nettó háztartási jövedelmük 5—15 millió forint között lehet, vagyonuk nem nagyon haladja meg az 50-70 millió forintot.

A tényleges felső tized következő csoportja már nem látható az empirikus adatfelvételekben, de még nem tartozik a felső tízezerhez sem. Menő ügyvédek, kórházi, vezető orvosok, közepes vállalkozók, menedzserek, nagyobb önkormányzatok vezető munkatársai, a választott politikai vezetők egy része, sikeres újságírók, művészek, médiaszemélyiségek tartozhatnak ide. A csoport jövedelmei mintegy 10-15 millió forint éves nettónál kezdődnek és valahol 30-35 millió forintig érnek. A csoport vagyoni terjedelme 50-70 milliótól esetleg nagyjából 300 millió forintos vagyonértékig nőhet.

A következő csoport az úgynevezett „felső tízezer”, amelybe nagyvállalkozók, magas jövedelmű topmenedzserek, értelmiségiek (művészek, sportolók, feltalálók), vagyonukból élők (műgyűjtők, örökösök) tartoznak. Jövedelmeiknek szélesebb a skálája, mint az előbbi két csoporté, évi 30-35 milliótól akár 250-300 millió forintig tarthat, vagyonuk pedig valahol a 300 millió forintnyi vagyonnál kezdődhet.

Utánuk jön a társadalom legfelsőbb, szupergazdagnak tekinthető csoportja. De róluk fentebb már volt szó. Összetételük meg elég jól kirajzolható a TOP100 típusú kiadványokból. E listákat áttanulmányozva jól látszik, hogy a szupergazdagok átlagban hatvan év fölöttiek, bár életkori szórásuk elég nagy, 45 és 75 közötti. Egy részük, akik 1990 táján 40-50 évesek, voltak, szektorálisan jó helyzetben lévő vállalatok második számú vezetőiként kezdték, mások a privatizációban utaztak, vagy valami új lehetőségre csaptak le, akár a kilencvenes évek masszív működőtőke beáramlásához kötődve. Feltűnő azonban, hogy elsősorban az ipar, az építőipar, a pénzügyi és az agrár ágazatokban tevékenykednek, eltérően például az innovációban élenjáró országok tapasztalataitól, ahol nagyobb számban vannak a technológiai iparágak képviselői a csúcson. Azok a vizsgálatok, amelyek a felső tíz százalék emprikus adatfelvételek által is látható részéhez tartoznak, mutatják, hogy a rendszerváltás táján 30-40 évesek közül elsősorban azok érvényesültek, akik a akkor már meglévő magas iskolázottságukra képesek és hajlandóak voltak rátanulni.

Magyarországon tehát a csúcson levők jelentős része (legalábbis jövedelmi és vagyoni tehetősség szempontjából) első generációs. Kevesen vannak, akik kifejezetten örökléssel kerültek a felső kategóriákba. Ez nem meglepő, hiszen életkori okokból azok, akik a rendszerváltás közben és után a csúcsra kerültek, mostanában adják át a stafétabotot másoknak. Összességében tehát a felső tíz százalék a rendszerváltás egyfajta lenyomata is, jelezve a különböző periódusok érvényesülési lehetőségeit.

Fontos lenne, hogy mind a négy kategóriáról többet tudjunk. Hogy miért? Mert ez része a társadalmi önismeretnek. Bármilyen társadalompolitikának tudnia kell, hogy a tehetős és adott esetben jelentős döntéseket hozó alanyai milyen motivációval, célrendszerrel, preferenciákkal rendelkeznek, hogy mennyire vesznek részt a társadalom működésének azokban a szektoraiban, amelyek nem kifejezetten tartoznak a saját üzleti működési területükbe. De azért is kellene többet tudnunk a felső tíz százalék közepéről, mert mindenki, akit elérnek az empirikus felvételek, nagyjából erre a szintre vágyik, és mindenki, aki kinőtt ebből a csoportból és most a szupergazdagok körébe tartozik, valahol lejjebb előszobázott, mielőtt a csúcsra jutott.