Szombat este Kamil Stoch felmegy egy 52 méter magas toronyba, felköti a síléceit, és nyílegyenesen lesiklik egy 27 fok meredekségű jeges lejtőn. Pár másodperc alatt 90-95 km/órás sebességre gyorsul, majd a levegőbe emelkedik. A lengyel síugró a legendás Négysáncverseny idei legnagyobb esélyese, ez az a sorozat, amelyben pár napon belül egymás után négy versenyt kell teljesíteni, és összetett győztest is hirdetnek. Stoch óriási formában van, a négyből három versenyt már megnyert, és olyan előnnyel vezet, hogy ha nem esik el, akkor szombaton könnyen behúzhatja a végső győzelmet is.
A nyertes a dicsőség mellett 20 ezer svájci franknak, azaz 5,3 millió forintnak is örülhet. Stoch legnagyobb riválisa a német Richard Freitag volt, ám ő a harmadik versenyen bukott, és visszacsúszott az összetett rangsorban. Freitag kiesése a szervezők és a szponzorok nagy bánata is, mert a síugrás nézettségét, és így a reklámpotenciálját alapvetően befolyásolja, hogy a legnagyobb szurkolói bázisnak számító Németországban a nézőknek van-e izgulnivalójuk. Idén már csak egy másik versenyzőjükben, Andreas Wellingerben bízhatnak, aki az összetett pontverseny második helyén áll, de lemaradása olyan nagy, hogy Stochot valószerűtlenül nagy különbséggel kellene megvernie szombaton.
Akár nyer Stoch, akár nem, személye mindenképpen érdekes, és nem csak sportszempontból. Rajta keresztül láthatjuk, hogy a közösségi média korában szívós, aprólékos munkával hogyan lehet felépíteni egy karriert egy globális nézettségtől nagyon messze álló sportágban. Ráadásul nehezített pályán: Kelet-Európából indulva, egy alapvetően német-osztrák dominanciájú piacon.
Stoch májusban lesz 31 éves, már 2005 óta stabil tagja a lengyel síugró csapatnak, és az olimpiákon is szerepelt, de igazán sikeres ugró csak az utóbbi pár évben lett. Miután felnőtt sportoló lett, még mindig egy évtizedig kellett kitartóan dolgoznia úgy, hogy a jövőt nem láthatta biztosan, mert a síugrás erősen rétegsport, és sosem lehet biztosra venni, hogy a tehetséget és az eredményeket magas jövedelemre lehet beváltani. Ezt a legjobbak között is csak egy szűk réteg éri el, ráadásul számos példa akad az elképesztő formahanyatlásokra is, és ilyenkor még a legnagyobb sztárok is hirtelen eltűnnek a porondról.
A síugró világkupa versenyeken korábban a győztesek vittek mindent, mert csak az első hat helyért járt pénz. Egy ideje azonban a nemzetközi szövetség változtatott, és a 30 legjobb induló között osztja szét ugyanazt az összeget. Így a győzelemért jóval kevesebb jár, de legalább a középmezőnyben is csurran-cseppen valami. A világkupa-sorozatba tartozó versenyeken a nyertes 10 ezer, a második helyezett 8 ezer, a harmadik 6 ezer svájci frankot kap, a pénz folyamatosan csökken, de még a 30. helyezettnek is adnak jelképesen 100 frankot. (A Négysáncverseny összetett győztese ezen felül kapja a 20 ezer frankot.) A nőknél egy világkupa-futam győztese 3 ezer frankot vihet haza, a 30. helyezett pedig 30, azaz harminc frankot kap.
Stoch csak 2013-ban, 26 évesen robbant be a világ elitjébe, akkor lett világbajnok egyéniben, majd a 2014-es szocsi téli olimpiáról mindkét egyéni számban elhozta az aranyat. Erre jött 2016-17 fordulóján a Négysáncverseny megnyerése. Az idei olimpiának is ő az egyik legnagyobb esélyese, de négy év alatt nagyot fordult vele a világ: a sporton kívül is felépítette magát.
Stoch profi vizuális anyagokkal, tudatosan dolgozza meg a rajongóit a közösségi médiában. A Facebookon több mint 930 ezer, az Instagramon már csaknem 80 ezer követője van. A síugrásban elsősorban a német és osztrák piacon kedvelt sportolók tudnak jó szponzorokat szerezni, de Stoch mára elérte, hogy a 38 milliós Lengyelország egyik legkedveltebb sportcsillaga lett, és sorban állnak az ajtaja előtt a cégek. Az európai versenyeire több ezer lengyel szokta követni, ő pedig tudatosan építgeti a saját legendáját. A celebsztori része a feleség, Ewa is, aki nem zárkózik el a média elől, általában ott van a férje versenyein, sőt, a pénzügyeit is ő intézi.
Ewának van mit számolgatnia, Stoch helyezései alapján könnyen ki lehet számolni például, hogy a tavalyi szezonban összesen 187 ezer svájci frankot ugrott össze. A német sajtó úgy becsüli, hogy a szponzori bevételekkel együtt Stoch tavaly közel 1 millió eurót keresett, amivel a legjobban fizetett síugrók nagyon szűk elitjébe tornászta fel magát. Rajta kívül csak pár német és osztrák ugró kereshet ebben a magasságban, de például a most feljövőben lévő legnagyobb ígéret, a német Andreas Wellinger is csak évi félmilliónál tart. A lengyel arra is gondolt, hogy ha egy nap hirtelen tériszonya lesz, vagy más okból szögre kell akasztania a léceit, akkor mihez kezd: Kamiland néven már nagyban építi a saját ruhamárkáját.
Ez azért fontos, mert a versenysport utáni életet a legjobb síugróknál is nehéz jól menedzselni. Az egyik kivételesen jó példát a német Martin Schmitt mutatja, akinek sikerült a sport mellett maradnia, és még jól meg is él belőle.
Schmitt csapatban olimpiai bajnok, egyéniben pedig kétszeres világbajnok volt, és bár a Négysáncverseny összetettjét soha nem sikerült elcsípnie, fénykorában óriási sztár volt német nyelvterületen. Amikor versenyzett, nem véletlenül nevezték Milka-boynak: lilára festett fejvédőjét a csokimárka logója uralta, nem kevés pénzért. Schmitt a pályafutása lezárása után 2014-től több társával együtt sportmarketing-ügynökséget alapított, a Eurosport szakkomentátora lett, és több fiatal német síugró karrierjét menedzseli.
Ahogy a napokban egy interjúban elmondta, versenyző korában a jó években többet keresett, mint most, de csak azért, mert a pénz extrém módon kötve volt a sikerhez, amíg csak az első hat helyezettet díjazták. Neki még állandóan dupla vagy semmit kellett játszania, de sokszor nyert. Az ő idejében a Milkához hasonló rendszeres szponzori támogatások adtak stabil pénzügyi alapot, ma azonban a legtöbb támogató már csak úgy állapodik meg, hogy kizárólag siker esetén hajlandó fizetni a versenyzőnek. Egy síugró hiába tűzi magára egész évben egy cég logóját, ha nem hozza az elvárt eredményt, akkor pénzt alig lát belőle. Egy sportsérülés anyagi csőddel lehet egyenlő, például maga Schmitt is sokkal kevesebbet fizet idén a legjobb ugrójának, Severin Freundnak, aki tavaly január óta sérült, és nem versenyez.
A Négysáncverseny marketing értékét az adja, hogy a karácsony és újév körüli téli szünetben hagyományosan jó szórakozásnak számít kilátogatni a versenyekre, vagy otthonról tévén nézni, ahogy a stadionokban 20-30 ezer ember tombol, miközben vékony, magas, de legfeljebb 60-65 kilogrammos emberek repülnek a levegőben (Stoch 173 centis magasságához 55 kilós testsúly párosul). Tavaly az összesített nézőszám a négy helyszínen 110 ezer volt, és idén is telt ház előtt mennek a programok. A jegyek az állóhelyekre 15-30 euró között mozognak, de a VIP páholyokban 180 eurót is elkérnek azért, hogy a forralt bor mellől tökéletesen látni lehessen mindent.
Az idei verseny legnagyobb szponzora az Audi, de jelentős összeggel szállt be a Bauhaus, a Veltins, az Intersport és a Milka is. Az Audi összesen 12 millió euróval támogatja a sísportot évente, de ennek persze csak egy része megy a Négysáncversenyre. A német és az osztrák síszövetség mindenesetre 2 millió eurót kap a rendezésért, a négy legendás sáncnál működő utánpótlásklubok pedig egész évben annak a pár napnak a bevételéből élnek, amikor a híres futamoknak adnak otthont.
Az ARD német közszolgálati tévé idén 15 ezer euróért értékesít egy 20 másodperces reklámhelyet a verseny legnézettebb idejében. Ez egyébként rendre újév napján van, amikor a mezőny hagyományosan a németországi Garmisch-Partenkirchenben ugrik. Ezt a versenyt idén Németországban 6,69 millióan nézték élőben, de már az első, Oberstdorfban rendezett verseny nézettsége is 5,67 milliós volt.
Mindez azonban semmi ahhoz képest, ami 2002-ben történt. Akkor Martin Schmitt mellett a szintén német Sven Hannawald volt a legnagyobb sztár, akinek annyira kijött a lépés, hogy a Négysáncverseny mind a négy sáncán (Oberstdorf, Garmisch, Innsbruck és Bischofshofen) nyerni tudott. Ez a Grand Slam sem azelőtt, sem azóta soha senkinek nem sikerült, ezért is lenne óriási teljesítmény, ha Stoch idén ezt is megcsinálná.
Amikor Hannawald 2002 január 6-án letette a léceit a bischofshofeni sáncra, és elindult a mindent eldöntő ugrásra, Németországban egy percre kicsit megállt az élet: 14,89 millió néző bámulta mereven a tévéképernyőket. A közvetítési jogot akkor birtokló RTL-nél szilveszter után megint pezsgőt bontottak, Hannawald pedig nem csak a sporttörténelembe írta be magát, de anyagilag is feltette a koronát a pályafutására. Abban a pár napban a versenydíjakkal, a bónuszokkal és a sportszövetségi jutalmakkal együtt összesen 330 ezer eurót szakított.
Stochnak az átalakított díjazási rendszerben már nincs esélye erre, de ha a sportág második Grand Slam győztese lesz, és esetleg még az olimpián is jól szerepel, akkor a sportág meghatározó alakjává válik, és ezt üzletileg is ki tudja majd használni.
Összehasonlításképp: annak idején, amikor Hannawald történelmet írt, Michael Schumacher volt a legjobban kereső német sportoló évi 67 millió dollárral. Hannawaldnak a sportágán belül kimagasló teljesítményével csak azt sikerült elérnie, hogy hazavigyen annyit, amennyit a Forma-1-es pilóta abban az évben átlagban két nap alatt kapott.
Élet
Fontos