Bognár Andrást soha nem vonzotta különösebben a repülés, és közgazdasági diplomájának megszerzése után sem tűnt úgy, hogy valaha köze lesz az iparághoz. A Fővárosi Vízműveknél helyezkedett el friss diplomásként, de aztán elég nagyot fordult vele az élet. Az elmúlt 12 évet már Londonban töltötte, az ICF légi közlekedési tanácsadójaként.

Amióta megszületett az első gyermeke, sokkal többet van itthon, és elmesélte nekünk, hogy szerinte sok esetben miért jobb Magyarországon élni, mint Londonban.

A Bognár családban kissé összeráncolták a szemöldöküket, amikor megtudták, hogy a Corvinusról kikerülve András a Fővárosi Vízműveknél helyezkedett el. Ő maga sem tudja már pontosan, hogy milyen indíttatásból pályázta meg a pozíciót, azt mondja, érdekesnek tűnt, hogy a vezérigazgató mellett vigyen belső projekteket. Munka akadt bőven, a vízközmű társaságot nem sokkal korábban privatizálták, és a külföldi befektetők által kinevezett Sándor Lászlónak az volt a fő feladata, hogy alaposan átalakítsa a céget.

Sándor Lászlót azonban nem elsősorban a vízműveknél végzett munkája, hanem az tette ismertté, hogy 2003 májusában a Malév elnök-vezérigazgatójának nevezték ki. Ebben az időben a Malévnél már elég gyakran váltották egymást a vezérek, Sándor két évet sem töltött a nemzeti légitársaság élén, és az akkori munkatársak elég megosztó személyiségnek írták le. Akik nagyon nem szerették, elsősorban azért kritizálták, mert nem légi közlekedési szakember volt, vizes múltjára utalva pedig a háta mögött egyszerűen csak csövesként emlegették. Bognár András azonban jól kijött vele, és amikor a Malévhoz kapacitálta, át is ment vele a céghez.

Tanácsadóként itt is belső projekteken kezdett dolgozni, egyik fő munkája az volt, hogy a Malév és az akkor már külön vállalatként működő Budapest Airport (vagyis a reptér) üzleti kapcsolatát rendezze. “Addig úgy nézett ki, hogy a reptér havonta küldött egy számlát, a Malév pedig fizetett, ami egy nonszensz volt, de érthető, ha figyelembe vesszük, hogy nemrég még egyetlen cégnek számított mindkettő. Az én dolgom volt, hogy ezt a viszonyt rendes piaci alapokra helyezzem” – meséli Bognár András.

A repteret 2005-2006 fordulóján privatizálták, akkor vette meg a brit BAA International, amely már régóta vizsgálta a Budapest Airportot. Szakértőként az amerikai ICF európai részlege is részt vett az előkészítésben, és Bognár Andrást ekkor mutatták be a jövőbeni főnökének. Miután 2005 februárjában Sándornak mennie kellett, utódja Gönci János lett, aki nem tartott igényt Bognár Andrásra. Ekkor azonban már a tarsolyában volt az ICF állásajánlata.

Felhívtam őket, és mondtam, hogy most mondjanak A-t vagy B-t, mert ha felvesznek, akkor tudok menni. Aztán egy csütörtökön leszereltem a Malévnál, hétfőn pedig elkezdtem a munkát Londonban

– mondja.

Az angliai beilleszkedést nagyon simának írja le, kicsit még furcsállja is, amikor arról kérdezem, milyen nehézségek adódtak, és mennyire szakadt el a korábbi otthonától. “London közel van, Amerikában sokkal távolabbról is dolgoznak és ingáznak az emberek, ha pedig rendes munkaadód van kint, akkor a kezdés is egyszerű. Béreltem két hétre egy ideiglenes lakást, amíg megtaláltam a megfelelőt, ahol aztán sokáig laktam. Az egyetlen apró nehézség az volt, hogy Angliában nem tudtam rögtön bankszámlát nyitni, mert ahhoz közüzemi számlát kell bemutatni, a cégnél pedig kissé furán néztek, hogy az első fizetésemet készpénzben kértem, de a másodiktól már ez sem volt probléma” – mondja.

Az ICF elsősorban azért van Londonban, mert onnan könnyű a világ bármely pontjára utazni, az ügyfelek jelentős részéhez elég gyakran el kell mennie a tanácsadóknak. Bognár Andrásék főleg légitársaságoknak, repülőtereknek, repülőgépgyártóknak, lízingcégeknek és finanszírozó bankoknak dolgoznak, többnyire pár fős, alkalmi projektcsapatokban. Vagyis ehhez a munkához rengeteget kell utazni. “Nagyjából azt tartom hogy Dubajnál keletebbre és Amerikába nem szeretek menni az időeltolódás miatt, de mondjuk a nyáron például éppen Malajziába jártam sokat, egy ottani ügyfelünkhöz. Ez egy vándorcirkusz jellegű munka, ahol az ember az ölében tartja a laptopot és bárhonnan dolgozik, ezt nem lehet másképp csinálni, csak úgy, ha szereted” – mondja.

Fotó: Györffy Anna

Amikor a Malév 2012 februárjában leállt, már jó ideje Londonban volt, és az egyik munkatársa éppen a csőd előtt nem sokkal kérdezte tőle, hogy vehet-e jegyet. Azt mondta neki, talán egy hónapot még kibír, aztán kiderült, hogy már annyi sem volt benne. Bognár András szerint ma már nincs jelentősége, hogy egy országnak van-e nemzeti légitársasága.

A világháború utáni időszakban fontos volt az állami szerepvállalás, mert a légi közlekedés kockázatos és drága volt. Ma már biztonságos és olcsó, így egy állam piaci alapon is meg tudja venni a szolgáltatást, ha például egy bizonyos járatot feltétlenül fenn akar tartani. A többit pedig elvégzi a piac

– mondja.

Bár sokat utazik, és sok repülőt lát, egyszer azért még ő is örült, hogy épségben szállt le egy gépről. “Egy belföldi orosz járaton, a légitársaság a saját gépe helyett egy bérelt TU-134-est küldött, ami szerintem már a vastelepről jött vissza. Az hagyján, hogy nem volt kitakarítva, de a befolyó víz le volt fagyva az utastérben, a szedett-vedett székek felett a poggyásztartónak nem volt ajtaja, az ablaknak még fából volt a kerete, és függöny volt rajta, pedig ezek könnyen égnek. A fél biztonsági öv hiányzott, ezért átkértem magam egy másik helyre, de ott meg nem volt lábtér. Sötétben mentünk, és feltűnt, hogy a szárnyat mindig úgy világították meg, hogy a szegecsek sora világított. Aztán rájöttem, hogy nem erről van szó, hanem a lámpa rendesen a szárny alatt lefelé villog, csak a szegecseknél lévő lyukakon átszűrődik a fény” – meséli.

Bognár András egyébként úgy él Londonban már 12 éve, hogy nem szakadt el Magyarországtól. Magyar feleségét kint ismerte meg, amióta pedig nemrég megszületett első gyermekük, több időt töltenek Budapesten, hogy a nagyszülők is lássák a babát, és András is igyekszik minél többet itthonról dolgozni.

“Szerintem a gyerek itt fogja elvégezni az iskoláit, legfeljebb majd az egyetemre menjen ki valahova, angolul persze beszéljen, és jó lenne, ha kínaiul is tanulna. Rábízom, hogy hol akar majd élni, Magyarország mindig kicsit provinciális marad, de ennek is megvan az előnye. Itt közelebb vagyunk a természethez. Londonból egy óra autóval a város széle, ha erdőbe akarok menni, akkor sokat kell utazni, itt meg még az ételek is jobbak, van rendes nyár, van még egy kis tél is, de könnyen el lehet menni síelni is” – sorolja. Ha Londonból akar síelni menni, akkor repülőre kell ülnie.

Szerinte ha az ember magyarnak született, akkor nagyon sokat kell külföldön lehúzni a tényleges beilleszkedéshez, még annál is jóval többet, mint az ő 12 éve. Persze Bognár András is könnyen boldogul már kint, de kulturálisan mégsem tudott teljesen angollá válni.

Ugyanabban a témában még ma sem ugyanazok a dolgok jutnak eszembe, mint az angoloknak, valahogy máshogy közelítem meg ugyanazt, nincs például gyerekkori angliai emlékem, és hátterem. Ezért egészen más, ha itthon a magyar barátaimmal beszélgetek, azt nem lehet pótolni

– mondja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Bognár András külföldi munkavállalás légi közlekedés London Olvasson tovább a kategóriában