Magyarország a térségünk legnagyobb arányú és legköltségesebb államadósságával kerül bele az egyébként is sok turbulenciával járó gazdaságszerkezeti és geopolitikai átmenetbe.
A kamatplafon-ügy nem javít, de talán nem is ront sokat a gazdasági tevékenység élénkítésében.
A diplomáciai vendégek budai látogatása inkább csak pótlék, enyhíti a diplomáciai kisodródást, alternatívát nem nyit.
Mi értelme korán elfogadni a költségvetést, ha minden megváltozik, mire elkezdődik az év? Hatalmi szempontból ennek is megvan a logikája.
Az uniós pénzekhez való hozzáférés bizonytalansága és a kínai bankok növekvő itteni aktivitása kényelmetlen kérdéseket vetett fel.
Az amerikai gondok és a Credit Suisse ügyének egybeesése véletlen, de az egymás sarkára lépő rossz hírek miatti aggodalom megsokszorozódhat.
Már négy szomszédunkban is euróval fizetnek, Magyarország távolodik a belépéstől. Nem az eurózóna lesz gyengébb attól, hogy a kormányzat ezt nem is ambicionálja.
A gazdaságpolitika, amely súlyosan megkésett a makrogazdasági kiigazítással, majd az árrögzítés, különadóztatás, szociális tétlenség mixelésével tudott csak reagálni a helyzetre, vajon milyen válságkezelési megoldásokat alkalmaz majd?
A magyar családok fogyasztási kosarának legalább nyolcadát olyan termékek és szolgáltatások teszik ki, amelyekre hatósági árak, tarifák vonatkoznak.
A hasonló árfolyamrendszerű országok valutakurzusainak igencsak eltérő alakulását láthatjuk, a forint pedig különösen rosszul teljesít. Miért?