Egy ideje már csak csupa jó híreket lehet hallani a magyar munkaerőpiacról. Soha annyian nem dolgoztak Magyarországon, mint manapság, és munkanélküliből is annyira kevés van, hogy a gazdaság szinte minden szegletébe betört már a munkaerőhiány. Általánosságban tényleg javul a helyzet, azonban a leggyakrabban sorolt statisztikák nem mutatják meg, hogy mennyire ketté van szakadva az ország.

Három magyar régió van, ahol már tényleg megvalósult a teljes foglalkoztatottság, ez a fővárost is felölelő Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl. Ezek az ország gazdaságilag legfejlettebb területei, ahol már tényleg szinte mindenki dolgozik, és ahol már súlyos munkaerőhiány is van. Győr-Moson-Sopronban, Veszprémben és Komárom-Esztergomban már ott tartunk, hogy 1-2 százalék között jár a munkanélküliségi ráta a KSH becslése szerint, és közmunkásként is nagyon kevesen dolgoznak, arányuk ugyanígy 1-2 százalék.

Ezzel szemben ott az ország másik fele, ahol továbbra is rengeteg az állástalan. (Ha területileg nézzük, inkább az ország másik kétharmadáról beszélhetünk, ám a népességnek kicsit kevesebb mint a fele él csak a többi négy régióban.)

Kelet-Magyarországon több megyében is kilátástalan a helyzet. Borsodban, Szabolcsban, Hajdú-Biharban és Nógrádban a munkaügyi központoknál regisztrált álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 11-15 százalék között volt az év első felében. Ez egyrészt azért magasabb, mint a szokásos munkanélküliségi ráta, mert nem mintavételes becslésen, hanem pontos létszámadatok alapul. A másik ok, hogy akik valamilyen jövedelempótló állami segélyt vesznek igénybe (például foglalkoztatást helyettesítő támogatást vagy álláskeresési járadékot), azoknak kötelező álláskeresőként regisztrálniuk a munkaügyi hivatalnál, miközben lehet, hogy a KSH szigorú definíciója szerint nem számítanak munkanélkülinek.

Borsod, Szabolcs és Hajdú-Bihar a legnépesebb megyéink Pest után, így nem csak arányaiban, de számszerűen is nagyon sok munkanélküliről beszélünk. Az év első felében több mint százezren voltak munka nélkül csak ebben a három megyében. Ám nem csak az ország keleti részén probléma a magas a munkanélküliség, Dél-Dunántúlon is elég rossz a helyzet. Baranyában nagyon sokan dolgoznak közmunkásként, Somogyban pedig 12 százalék felett jár a nyilvántartott álláskeresők aránya.

Sok a közös azokban a régiókban, ahol a legrosszabb a munkaerőpiaci helyzet. Egyrészt Kelet-Magyarország említett részein kevés helyben a munkalehetőség és kifejezetten rossz az infrastruktúra. Ha három községgel odébb találni is állást, a magas utazási költségek miatt sokak számára nehezen megvalósítható a rendszeres ingázás. A gazdaságuk fejlettségét leírja, hogy Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl az Európai Unió 272 régiója közül a legszegényebb tízbe tartozik az egy főre jutó GDP-je alapján.

A másik közös pont ezekben a megyékben, hogy az álláskeresők nagy része hátrányos helyzetű társadalmi csoportokhoz tartozik. Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon él a legnagyobb cigány népesség, akiknek a társadalmi felzárkóztatása évtizedek óta várat magára. Ők jellemzően képzetlenek vagy alacsonyan képzettek, kevés vagy nulla munkatapasztalattal rendelkeznek, gyakran felmenőik sem dolgoztak, így munkaszocializációjuk sincs. Emellett az életkörülményeik is nagyon rosszak. Ilyen helyzetből kiindulva pedig külső segítség nélkül nehezen elképzelhető a munka világában való sikeres elhelyezkedés. Az Index nemrég megjelent cikkében a BAGázs Egyesület elnökétől megtudhattuk: 1633 cigánytelep van ma Magyarországon, ahol 300 ezer ember élhet nulla munkaerőpiaci részvétellel az imént említett okok miatt.

Nem véletlen, hogy a leghátrányosabb helyzetű régiókban van a legnagyobb igény a közfoglalkoztatásra, ami tulajdonképpen az elérhető legmagasabb összegű állami segélyt jelenti. Azért nem tekinthetünk rá munkavégzésként, mert a gazdasági hozzáadott értéke elhanyagolható, ráadásul bizonyítottan inkább távol tartja a résztvevőket a munkakereséstől, mintsem hogy segítené őket a nyílt munkapiacon való elhelyezkedésben.

Borsodban és Szabolcsban az aktív népesség 11-12 százalékát az állam foglalkoztatja mesterségesen, amihez ha a hasonló munkapiaci státuszuk miatt hozzávesszük a munkanélkülieket, 20 százalék körüli munkanélküliségi arányt kapunk. Ugyanez Győr-Moson-Sopronban 2 százalék.

Óriási szakadék tátong tehát az ország egyes részei között, ami bár nem új dolog, az utóbbi években csak nőtt. Az elmúlt három-négy év gazdasági és munkaerő-piaci fellendülése a Nyugat-Európához közelebb lévő és iparilag fejlettebb régiókat erősen érintette, miközben Kelet-Magyarország csak kisebb mértékben érzékeli a gazdaság virágzását. Emellett az elmúlt években végrehajtott komoly munkerőpiaci reformokkal sok, korábban állami segélyekből élő embert terelt ki a kormány a munka világa felé, amely a legszegényebb területeken növelte a munkanélküliségi mutatószámokat. (A munkaerőpiac és a szociális háló átalakításáról részletesen itt írtunk.)

Az ország gazdaságilag legelhanyagoltabb területeit ráadásul az elvándorlás is erősen sújtja. A fiatalok, illetve a mobilis munkaerő nagy számban vándorol a központi régió felé a jobb tanulási, illetve kereseti lehetőségek miatt, ami miatt a helyben maradt munkaerő mennyisége és minősége is romlik, ami viszont tovább gátolja a gazdaság felfutását. Vagyis ördögi körről van szó.

És hogy mit lehetne tenni, hogy ez ne így legyen?

A nulladik pont az oktatás, alapfoktól egészen felsőfokig. Bár az oktatásba fektetett pénz csak hosszabb távon térül meg, akkor annál inkább kimutatható. Minél tanultabb valaki, annál valószínűbb, hogy sikeres lesz a munka világában – és ez az összefüggés az OECD kimutatása szerint Magyarországon különösen igaz. Hazánkban azonban 2017-ben sem fér hozzá minden gyerek a minőségi oktatáshoz, a lakhelyétől és a szülők szocio-ökonómiai hátterétől függnek a tanulási lehetőségei. A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatásának és a “megmaradt” munkanélküliség felszámolásának a kulcsa is éppen az oktatás.

A Fidesz úgynevezett oktatáspolitikájával szembemenve a tankötelezettség korhatárát ismét 18 évre kellene emelni, ami éppen azokat érintené a legjobban, akiknek a legnagyobb szükségük van az állami ösztönzőkre. Emellett a középfokú duális képzés forszírozása helyett a felsőoktatáshoz való hozzáférést kellene javítani, hogy a fiatalok minél később hagyják el az iskolapadot. Ugyanis minél tovább tanul valaki, annál biztosabb alapjai lesznek az alap- és egyéb készségek terén, így annál rugalmasabb munkaerő lesz, vagyis annál könnyebben képzi át magát és vált szakmát, ha a gazdaság munkaerő-igénye megváltozik.

Az óvodától a felsőoktatásig nézve 2016-ban 270 milliárd forinttal kevesebbet költött az állam az oktatásra, mint 2010-ben, és akkor az inflációval még nem is számoltunk. Hét éve még a GDP 4,9 százaléka ment erre a célra, ám tavaly már csak a 2,9 százaléka. Ha 2016-ban is annyit költött volna GDP-arányosan az oktatásra a kormány, mint 2010-ben, az több mint 700 milliárd forint plusz forrást jelentett volna az ágazatnak. Vagyis sokkal többet kellene erre az alapfunkcióra költeni, mint most.

Az oktatáson túl nagy lehetőséget jelent, hogy elég sok pénzt kap a magyar állam az EU-tól arra, hogy a lemaradt régióit felzárkóztassa. Azonban ezeknek a pénzeknek a jelentős hányada sajnos kimutatottan elfolyik és nem kerül hatékony (értsd: értelmes) felhasználásra. Ha ezeket a forrásokat mind az eredeti céljuknak megfelelően költené el, illetve osztaná szét a kormány, az minden bizonnyal látványos fejlődéssel járna a szóban forgó területeken.

A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatásához és a munkanélküliség felszámolásához fontos lenne az is, hogy többet költsünk értelmes, úgynevezett aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre. Ezek olyan állami programokat takarnának, amik a közmunkával ellentétben tényleges segítenék a kilátástalanok elhelyezkedését a munka világában. Sokaknak nemcsak képzésre, hanem tartós személyes mentorálásra is szükségük lenne a sikerhez. Jó hír, hogy ma már több, uniós pénzből finanszírozott, hátrányos helyzetűeket célzó munkaerő-piaci program van Magyarországon, ám ezek egyelőre nem értek el tömegekhez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet álláskeresők közfoglalkoztatás munkaerőpiac munkanélküliség regionális különbségek Olvasson tovább a kategóriában