Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. május 17. 18:28 Adat

Egész korán költöznek el a magyar fiatalok a szomszédos országokban élőkhöz képest

Az európai átlagnál nagyjából egy évvel később hagyják el a szülői házat a magyar fiatalok – derül ki egy napokban közzétett uniós felmérésből. Itthon a nők átlagosan 25,8, a férfiak 28,3 évesen költöznek el, miközben az unióban 25 és 27 év ugyanez a két szám. Ezzel nagyjából a középmezőny végén vagyunk, az egyes országok között ugyanis elég komoly eltérések vannak.

A legkorábban a svédek hagyják el a családi fészket, ott 18,5 év az átlag, és nincs jelentős különbség a fiúk, illetve a lányok között. A másik véglet Horvátország, ahol még az előbb költöző nők is csak 30 évesen repülnek ki, a férfiaknál pedig majdnem 34 év az átlag.

 

A különbségek ráadásul viszonylag fixek, komoly változások ugyanis időben sem történnek, az elköltözés időzítése elég komoly beidegződés. Számottevő változás csak Luxemburgban volt, ahol 2010 és 2018 között 26-ról 20 év környékére csökkent a költözés átlagos ideje, de a törpeállam az ingázók nagyon jelentős száma miatt szinte minden gazdasági és társadalmi mutatóban képes extrém értékeket produkálni.

Luxemburgon kívül a 1,5-2 éves változás már kifejezetten soknak számított, és mindössze néhány országban lehetett ilyet tapasztalni. A legnagyobb mértékben a balti államokban (főleg Észt- és Lettországban), illetve a már említett svédeknél csökkent a szülői házból elköltözők átlagosa kora, míg a legnagyobb növekedést Cipruson, illetve Írországban mérték.

 

Nyolcéves időtávon Magyarországon is volt némi csökkenés, korábban azonban épp ellentétes irányú mozgást mutattak az adatok, így a 2000-es évek elejéhez képest csak minimális elmozdulás történt. Az unió átlagában pedig ennél is stabilabbak az adatok: 2002 óta minden évben 25,9 és 26,4 közötti adatot mértek, az elmúlt nyolc évben pedig egy hónapon belül mozgott az átlag.

Az nem teljesen egyértelmű, hogy mi befolyásolja az elköltözés időpontját, ám a fix adatok alapján eléggé úgy tűnik, hogy főleg kulturális okok állnak a háttérben. Az elég jól látszik, hogy

a fejlettebb gazdaságú északi és nyugati államokban jellemzően előbb hagyják el a szülői házat.

De itt sem mindig egyértelmű, hogy két ország közül hol repülnek ki előbb a fiatalok: Írországban például átlagosan bő 4 évvel később költöznek, mint a sokkal szegényebb Észtországban.

Mindenesetre a költözések időpontja közötti különbséget nagyjából 40 százalékban határozza meg a jövedelem*A vásárlóerő-paritáson, vagyis az árszínvonal közötti eltérések kiszűrésével számolt jövedelem. Ez egyébként statisztikai szempontból közepesen erős kapcsolatot jelent a két változó, azaz a jövedelem és a költözés időpontja között.. Számításaink szerint, ha az átlagos jövedelem évi 1000 euróval magasabb egy országban, akkor ott nagyjából 4,5 hónappal korábban költöznek el otthonról a fiatalok.

 

Bár kevésbé meghatározó, de szintén fontos, hogy milyenek az ingatlanpiaci viszonyok az egyes országokban. Azokban a tagállamokban, ahol inkább saját lakásban élnek az emberek, jellemzően később költöznek el a fiatalok a szüleiktől, míg ott, ahol nagyobb kultúrája van az albérleteknek, könnyebben hagyják el fiatalabban a szülői házat.

Nem mindegy azonban az sem, hogy mennyire mernek hitelt felvenni lakásvásárlásra az emberek. A nyugati országok többségében – ahol viszonylag korán elköltöznek a fiatalok – kifejezetten magas az olyan háztartások aránya, amelyek ugyan saját lakással rendelkeznek, de azt hitel terheli. Ez arra utal, hogy itt a fiatalok könnyebben adósodnak el egy saját ingatlanért. Ezzel szemben Dél- és főleg Kelet-Európában sokkal alacsonyabb a kölcsönből vett otthonok aránya, azaz itt inkább kivárnak a szülői fészekben a fiatalok, minthogy hitelből vegyenek maguknak lakást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat fiatalok jövedelem költözés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. március 28. 13:29 Adat

Olyasmiről árulkodhat a rekordalacsony születésszám, amiről a kormány hallani sem akar

Ha folytatódik a kedvezőtlen tendencia, az arra utalhat, hogy a családtámogatások csak előrehozták az amúgy is tervezett gyermekek megszületését.

Vámosi Ágoston
2025. március 28. 11:29 Adat, Közélet

Megint kényszerhitelezik a nyugdíjasok a magyar államot, de nem ez a legrosszabb hír

Elismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.

Stubnya Bence
2025. március 26. 13:11 Adat, Vállalat

Új Samsung-üzem épül Gödön, felpörgött az év elején az európai villanyautó-piac

A villanyautók forgalma csaknem 30 százalékkal nőtt az EU-ban, a hibridek népszerűsége továbbra is kitart, ami segíthet a szenvedő magyar gyáraknak.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. március 28. 06:09 Közélet, Vállalat

A NER legpazarlóbb lopása lehet a jegybanki alapítványok botránya

Voltak már hasonló nagyságú korrupciógyanús ügyek, de olyan valószínűleg még nem, ahol ennyire hatékonytalanul forgatták át magánkezekbe a közvagyont.

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.