Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2021. december 21. 14:22 Élet, Világ

Hatalmas rezsiemelést jelentettek be a lengyelek

Nagyon komoly rezsiemeléssel szembesülhetnek jövőre a lengyel háztartások. A 38 milliós országban a lakossági áram és gáz ára is drasztikusan nő januártól, miután az illetékes hivatal a napokban rábólintott a kereskedők terveire. 

Lengyelországban ugyanis a magyar gyakorlattal ellentétben nem rögzítettek a rezsiköltségek. Az ottani energiaárszabási rendszerben az áramkereskedők az állami energiahivatalnak tesznek ajánlatot a lakossági tarifákra. Ezekre az árakra pedig az államnak rá kell bólintania, mielőtt életbe lépnének. Ezt tette most meg a lengyel energiahivatal, írta meg a Notes From Poland.

Az intézkedés értelmében az ország négy legnagyobb, állami tulajdonban lévő, 13 millió háztartást ellátó áramszolgáltatója januártól 37 százalékkal emelheti a lakossági árait. Ennek eredményeként

a lakossági fogyasztóknál landoló számla a hivatal becslése szerint átlagosan 24 százalékkal lesz több.

A rezsiszámlán ugyanis nem csak magának az áramnak az ára jelenik meg, hanem annak a költsége is, hogy azt eljuttatják a háztartásokba. Ez utóbbi – amit magyarul rendszerhasználati díjnak neveznek – ugyanakkor nem emelkedik, ezért lesz kisebb mértékű a számlán szereplő összeg növekedése a villamosenergia tényleges drágulásánál.

A lakossági árak emelése még így sem fedezi a szolgáltató cégek megugró költségeit, vagyis az energiacégek a magasabb lakossági tarifák mellett is lenyelik a megemelkedett piaci árakból származó magasabb kiadások egy részét. Nem véletlen, hogy a legnagyobb lengyel energiacég, a PGE vezetője már korábban is kritizálta a nyomott lakossági energiaárakat, mondván, azok ellehetetlenítik az EU-s klímacélokból következő többletköltségek kitermelését. 

Az áramárak emelésével párhozamosan a lengyel energiahivatal elfogadta az állami gázcég, a PGNIG új tarifáit is.

A hivatal becslése szerint ez 54 százalékkal emeli majd meg a lakossági fogyasztói számlákat.

Az emelkedés még nagyobb is lehetne, ha azt nem teríthetné szét a szolgáltató 3 évre, jegyezte meg a hivatal a Business Insider Polska szerint. 

A két évtizedes csúcson lévő inflációval küzdő lengyel kormány a megugró árak miatt adócsökkentést és egyéb intézkedéseket jelentett be, hogy segítse a háztartásokra szakadó terheket.

Arról, hogy az elszálló energiaárak miatt a magyar kormány hogyan igyekszik menteni a rezsicsökkentést, itt írtunk bővebben: a magyar kereskedőket és lakosságot feltételezhetően a Paksi Erőmű látja el olcsó árammal, megkerülve a világpiaci folyamatokat.

Az alábbi grafikonon a lakossági fogyasztók villamos energia átlagárai láthatók euróban (eurócent/kWh), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2021. novemberi adatai alapján: Varsóban eddig is mintegy 70 százalékkal volt drágább az áram ára Budapesthez képest. Egyébként hasonló nagyságú a különbség a lakossági fogyasztók földgáz átlagárai között is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ energia gázár Lengyelország rezsi Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.