Hírlevél feliratkozás
László Pál
2021. december 8. 13:11 Podcast, Támogatói tartalom

A szegények adója nem csak a szegényeké, és van, aki még jól is jár vele

Az inflációval nem az a baj, hogy 3, 4 vagy most éppen 6,5 százalék éves szinten, hanem hogy kiszámíthatatlanabbá teszi a gazdaság szerkezetét. Emellett fontos társadalmi hatása is van, hiszen mindenki a piacról vásárol, azonban nem mindenki kapja a fizetését is onnan, tehát nem tudja drágábban adni a munkáját, nem tud árat emelni a kiadásai növekedése esetén. Az adósok azonban nyertesei lehetnek a magas inflációnak, legyenek magánszemélyek vagy éppen államok.

Incze Zsombor, a Diófa Alapkezelő üzletfejlesztési vezetője volt a G7 podcast vendége. A beszélgetést ide kattintva vagy bármely podast-lejátszóban lehet meghallgatni:

Ha például most tudnám, hogy sokáig 5 százalék lesz az infláció, az nem ideális, de tudnék vele tervezni – mondta a szakértő. Ha azonban egyik nap megkérek valakit, hogy takarítsa ki az otthonomat, és 1000 forintos négyzetméterenkénti takarítási árat mond be, akkor elgondolkodom, hogy ez tényleg ennyibe kerül?

Ha a piacról élek, én is tudok árat emelni, azaz drágábban dolgozni. De van, aki nem tud, a közszférában, tanárok esetében például nincs meg a lehetőség, hogy innentől háromszor annyiért kezdjenek el dolgozni. Az inflációt szokták ugyan a „szegények adójának” hívni, azonban ennél többről van szó, mert a gazdaság egészének működésére hatással van. A teljes rendszert, a modern gazdaság felépítését ingatja meg a vele együtt járó tervezhetetlenség, bizonytalanság miatt – magyarázta Incze Zsombor.

Számos tényező hat az infláció növekedésére, az energiaárak berobbanása, az ellátási láncok szakadozása és az a mérhetetlen mennyiségű új pénz, amit a világ jegybankjai a gazdaságra zúdítottak az előző válság – egyébként eredményes – kezelésére, és most is előszeretettel nyúltak ehhez az eszközhöz.

Egy idő és mennyiség után nehéz az adósságokkal mást kezdeni, mint elinflálni – ahogy az államok a második világháború után tették a kölcsönökkel. Ha például 50 millió forint hitelt veszek fel 2,5 százalékos kamattal a zöld otthon programban, akkor csak a kamat összege 1,25 millió forint lesz az első évben, a tőketörlesztést most nem számolva. Ha közben 7 százalékra nő az infláció, ami lényegesen nagyobb összeg, mint a kamattartozásom, akkor a kettő különbözetét valahol megnyerem. Ezt az államok is meg fogják nyerni, és minden eladósodott szereplő ezt meg fogja nyerni, azon az áron, hogy később nagyon sok minden drágább lesz.

A podcast megjelenését a Diófa Alapkezelő támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

László Pál
2024. december 16. 09:33 Podcast, Támogatói tartalom

Értékteremtés, amely pozitívan hat az üzletre – művészet az irodatérben

Az ingatlanszektor és a művészet kapcsolata hosszabb múltra tekint vissza, és egyre fontosabbá válik, hogy az értékteremtést láthatóvá is tegyük – mondta Major Krisztina, az iO Partners irodatranzakciós igazgatója.

László Pál
2024. december 14. 09:49 Podcast, Támogatói tartalom

Győzött a kártyás fizetés a kiskereskedelemben, a többi szektor még várat magára

A környező országokhoz képest behoztuk a lemaradást a digitális fizetések terén, de van még hova fejlődni - mondja Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

László Pál
2024. december 7. 21:44 Podcast, Támogatói tartalom

Csökkent a digitális fizetési tudásindex, de az infrastruktúra tovább fejlődött

Magasabbra is került a léc, amit meg kell ugrani, ezért csökkenhetett az idei pontszám.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. december 20. 10:33 Adat

Bukarestben a legkisebb a szegénység kockázata az egész EU-ban

Románia a lista másik vége felé is képviselteti magát, ami az ország fejlődésének belső egyenlőtlenségeit mutatja. A magyar régiók közül több is egész jól áll.

Hajdu Miklós
2024. december 19. 15:02 Vállalat

Maradhat valami a Dunai Vasműből, csökkentett termelési szinttel

Nem teljes kapacitáson, de kedvező esetben újraindulhat a termelés a Dunai Vasműben egy svájci-szlovák konzorciumnak köszönhetően.

Stubnya Bence
2024. december 19. 12:48 Adat, Közélet

A gazdasági növekedés ötödét hozhatják jövőre az új magyar gyárak

A kormány nagy reményeket fűz ahhoz, hogy jövőre termelni kezdenek az új akku-és autógyárak, de a jegybank előrejelzése kisebb hozzáadott értéket vár.