(Lantos Tamás a Nyugdíj Másképpen pénzügyi szakértője.)
Sajnos nincsenek egyszerű helyzetben azok a fiatalok, akik 30-40 év múlva érik el a nyugdíjas kort, de még azok a felnőttek sem, akik 10-15 év múlva mennek nyugdíjba. A nyugdíjrendszer ugyanis roskadozik, és előbb vagy utóbb, de ránk szakad.
A jelenlegi, felosztó-kirovó rendszerben leginkább csak zsebpénzre számíthatunk az államtól. Cikkünkben most annak járunk utána, hogy milyen okok állnak emögött, mit tehet ez ellen az állam, és mi mit tehetünk magunkért.
A legtöbb ember tévesen úgy gondolja, hogy a nyugdíja egy egyéni számlán gyűlik. A valóság azonban az, hogy az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer alapján kezelik őket.
A jelenlegi magyar nyugdíjrendszert talán úgy a legkönnyebb elképzelni, mint egy hiperszenzitív mérleget. A mérleg egyik serpenyőjébe azok a befizetések kerülnek, amelyeket az aktív munkavállalók járulékaiból (a nyugdíjjárulékból) kerülnek befizetésre.
A másik serpenyőben pedig a kifizetések vannak, vagyis az az összeg, amelyből a jelenlegi nyugdíjakat finanszírozzuk.
A mérleg nyelve most még épp egyensúlyban van, azonban záros határidőn belül – a szakértők szerint 2030-35-re – ez az egyensúly jelentősen megbillen.
A rendszer sokáig fenntartható volt, azonban mára megváltozott a demográfiai helyzet.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen 2030-35-re datálják a nyugdíjrendszer összeomlását?
A Ratkó-korszak gyermekei most még az 50-es éveik közepén járó, aktív dolgozók, azonban 10 év múlva már nyugdíjaskorba lépnek, így jelentősen megnövekedik a nyugdíjasok száma.
Ha még emlékszünk, akkor a nyugdíjrendszert egy érzékeny mérleghez hasonlítottuk, ahol már egy kisebb változás is jelentősen felboríthatja az egyensúlyi állapotot. Azonban az, hogy a Ratkó-gyerekek nyugdíjasok lesznek, csak a torta egyik szelete.
A torta másik szelete, hogy egyre csökken a születések száma: az utolsó nagy, hazai bébi-bumm mintegy 50 évvel ezelőtt(!), a ’70-es években volt. Azóta pedig a szám egyre csökken.
A 2005-ös adatok alapján például 97,496 gyermek született itthon, 2019-ben 89,193, 2020-ban pedig 92,233 (utóbbi magasnak számít az elmúlt éveket figyelembe véve).
A torta harmadik szelete az, hogy a várható élettartam, szerencsére, egyre növekszik. Míg például 20 évvel ezelőtt a férfiak átlagéletkora 68,15, a nőké 76,46 év volt, ez a férfiaknál 72,86 évre, a nők esetében pedig 79,33 évre nőtt. Ahogyan az adatokból is látható, ez a férfiaknál plusz 4 évet, a nőknél pedig plusz 3 évet jelent.
Jól láthatjuk, hogy a fenti változások milyen hatással vannak a magyar demográfiai mutatókra: egyre kevesebb gyermek születik, és egyre több lesz a hazai nyugdíjas.
Ráadásul – és így a torta negyedik szeletéhez érkeztünk – kevés az aktív munkavállaló. Ez egyrészt betudható annak, hogy egyre kevesebb gyermek születik, viszont az is problémát jelent, hogy egyes iparágakban – jellemzően a vendéglátó-, és építőiparban – az alkalmazottak csak részmunkaidőben vagy egyáltalán nincsenek bejelentve. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy kevesebb járulék jut a közös kasszába.
Ezenkívül még egy kardinális problémát érdemes megemlíteni: az elvándorlást. Sajnos rendkívül sok fiatal hagyja el az országot, ez a szám pedig várhatóan nemhogy csökkeni fog, hanem inkább növekszik.
Ahogyan a G7 korábbi cikkében is taglalták, 2010-ben még csak 215 ezer magyar élt külföldön, 2017-ben pedig már 505 ezer. Ez 290 ezres növekedést jelent, mindössze 7 év alatt.
A statisztikában pedig csak olyanok szerepelnek, akik vélhetően már nem térnek haza, hiszen bejelentett lakcímmel élnek külföldön. Jelenleg, nagyságrendileg, a magyar munkaképes korú lakosság (6,3 millió fő) 5 százaléka dolgozik külföldön.
Ebben az esetben persze felmerül a kérdés, hogy mit tehet az állam ennek megelőzése érdekében.
Vannak eszközök, módszerek az állam kezében, azonban ezek sok esetben nem elegendőek, vagy fájdalmasak. A kérdést még inkább árnyalja, hogy a nyugdíj meghatározása nagyrészben függ az épp aktuális kormányzattól és annak nyugdíjpolitikájától. Így a jogszabályi környezet folyamatos változása méginkább kiszámíthatatlanná teszi a nyugdíjkérdést.
Az egyik, és elkerülhetetlen opció, a nyugdíjkorhatár emelése.
A nyugdíjkorhatár emelése egyébként jelenleg is folyik, méghozzá lépcsőzetesen. Így jövőre, 2022-re a férfiak és a nők esetében is egyaránt 65 év lesz. Ugyanakkor a hölgyek továbbra is számíthatnak a 40 éves korengedményre.
Viszont ez várhatóan még tovább emelkedik majd, hiszen az emberek egyre tovább élnek. Így a szakemberek szerint nem kizárt, hogy a közeljövőben 70, az elkövetkezendő évtizedekben pedig akár 75 év is lehet a nyugdíjkorhatár.
A másik állami opció, a nyugdíjrendszer összeomlása ellen a járulékok emelése – ez azonban igencsak népszerűtlen intézkedés lenne. Gondoljunk csak bele, hogy az így is egetverően magas járulékokon még tovább emelnének: ez maga lenne a politikai-, és gazdasági öngyilkosság.
A harmadik, szintén elkerülhetetlen, ám egyúttal népszerűtlen opció a nyugdíjak csökkentése. Hogy ez mikor, és hogyan következik be, nem lehet tudni, hiszen itt már a politika kérdése is megkerülhetetlen.
Melyik kormány meri bevállalni ezt a népszerűtlen intézkedést? Mikor és hogyan kerülhet erre sor? Milyen hosszú távú gazdasági, társadalmi hatásai lesznek?
Főleg ez utóbbira érdemes nekünk is figyelnünk, hiszen a nyugdíj már így is alacsony. Nem egyszerű belegondolni abba, hogy 30 év múlva pedig ennek az alacsony összegnek csupán a töredékét kapjuk majd.
Létezik egy úgynevezett függőségi ráta, aminek lényege, hogy megmutatja, hány nyugdíjas függ egy munkavállalótól. Ennek értékéből kiindulva nagyságrendileg meg tudjuk határozni, hogy mekkora lesz a nyugdíj mértéke.
Ezek alapján a függőségi ráta, ami 1990-ben 0,2 százalék, 2010-ben 0,24 százalék volt, 2030-35 környékén 0,4 lesz, ami azt jelenti, hogy a jelenleg esedékes nyugdíjunk 60%-át kapjuk majd meg. Ha egy 127.000 forintos, 2020-as átlag nyugdíjat veszünk alapul, akkor ez 76,000 forintot jelent – ennyi pénzből kell tehát gazdálkodni.
Megjegyzés: hozzátennénk, hogy ez nem feltétlenül pontos előrejelzés, így kisebb-nagyobb eltérés lehetséges, pozitív vagy negatív irányba. Azonban az elmúlt évtizedek adataiból kiindulva ez valószínűsíthető.
Azt azonban kijelenthetjük, hogy 10-15 év múlva semmiképp sem számíthatunk majd olyan nyugdíjra, ami fedezné a biztos megélhetésünket.
Visszakapcsolódva a kettővel ezelőtti alcímben szereplő témához: létezik egy 4. opció is a nyugdíjrendszer összeomlása ellen. Azonban ez sokkal inkább az egyéni felelősség-, semmint az állami szerepvállalás kérdésköre. Ez pedig az úgynevezett öngondoskodás.
Jelenleg is elérhető a piacon három olyan konstrukció, amire 20 százalékos állami támogatást kapunk a befizetéseink után.
Ez a három konstrukció:
Azonban az adójóváírás mértéke maximalizálva van:
Mivel mindhárom nyugdíj megtakarítási forma esetén érvényesül a kamatos kamat elve, így logikusan minél tovább gyűjtögetünk, annál több pénzből gazdálkodhatunk majd később.
Az összeget egyébként kérhetjük egyben, illetve 15 éves járadék formájában is, ami megkönnyíti azt, hogy be tudjuk osztani a pénzünket.
Így, az öngondoskodással kiegészítve, már élhető, majdhogynem nyugat-európai szintű nyugdíjunk lehet – ehhez azonban az kell, hogy még időben, már 30-as éveink elején elkezdjük befektetni a megtakarításainkat.
A cikk megjelenését a Nyugdíj Másképpen támogatta.
Fizetett hirdetés
Fontos