(A szerző a Wattler Kft. ügyvezetője)
Zsoldos István jeles, energetikában jártas közgazdász egy hete megjelent írásában két világot tárt elénk: egy utópiát, amiben az energia költség- és környezetterhelés-mentesen áll elő korlátlan mennyiségben, és egy disztópiát, ahol a túlzásba vitt energiatudatosság miatt lovaskocsikon közlekedve a tudomány összes vívmányától megfosztjuk magunkat. Mivel az előbbi világ nagyon hamar itt teremhet, felesleges az utóbbi felé bármilyen lépést tenni. Főleg, mivel az igyekezet legfeljebb egy középútra terel minket, ami hasznot nem sokat hoz, viszont költséges.
Sajnos – és szerencsére – a valóság az energetika világában sem fekete-fehér. Az energiahatékonyság és -tudatosság előretörése fontos és támogatandó, mert az energia előállítása és felhasználása gazdasági és társadalmi költségekkel jár. Most és a jövőben is.
Gondoljuk végig a következő két állítást:
Abszurd? Pedig van párhuzamosság a szerző fent ismertetett gondolatával. Az itteni példákban – csakúgy, mint az energiatermelésben – a radikális változtatásokat villámgyorsan elhozó, szingularitásnak is nevezett fejlődés még nem következett be, és senki nem is sejti, hogy mikor fog ez bekövetkezni.
De maradjunk az energia világában. Miért erősen túlzó állítás, hogy 5-10 év múlva eljöhet a kánaán az ingyenergia révén? Vessünk egy pillantást az energiaszektor mai helyzetére:
A villamosenergiatermelésben mostanra már a megújulók (szél és napenergia) adják a legtöbb új termelőkapacitást (például 2017-ben az EU-ban az új kapacitások 85 százalékát), de jelenleg, és még öt év múlva is a széntüzelésű erőművek állítják elő a legtöbb energiát a Földön.
Sok mindenben osztom Zsoldos István optimizmusát, pozitív folyamatok és már-már robbanászserű fejlődés szemtanúi vagyunk. Például semmi esetre sem tenném a pénzemet egy, a jövőben építendő, hosszú távon megtérülő, konvencionális erőmű építésébe.
Még ha a mai valóság és a kívánt világ között tátongó szakadék valamikor be is zárul, ingyenenergia akkor sem lesz. Az energiatermelő egység legyártása mindig költséggel jár (se a tőke, se a munkaerő nem lesz ingyen), és a megtermelt villamos energia felhasználókhoz való eljuttatásához szükséges hálózat is kiadásokat jelent. Gondoljunk bele, a már felszerelt napelemek ingyen termelik a villanyt. Ennek ellenére a termelés összköltsége (beruházási, karbantartási és finanszírozási költségekkel számolva) mégis jelentős, és épp ezért jelenleg csak néhány országban versenyképes a hagyományos termelési módokkal.
Talán egyszer mégis bekövetkezik az energetikai utópia. Viszont addig mi, itt és most sokat tehetünk a jobb világért már annyival is, hogy magunkévá teszünk egy enregiatudatosabb és energiahatékonyabb magatartásformát. Otthonunkban, és a munkánk során szintúgy.
Mert ez az, ami tényleges és gyors eredményt hoz. Például azt, hogy 2014-16-os időszakban a globális széndioxid-kibocsátás – növekvő lakosság és gazdaság mellett – stagnál. Az energiahatékonyság javulása, az energiaintenzitás csökkenése nélkül egy potenciálisan forróbb és szennyezettebb világban élnénk.
Jó hír, hogy az energiatudatosság egyáltalán nem stresszes. Ha jól csináljuk.
Az egészség- és energiatudatosságot érdemes párhuzamba állítani, mivel a lényeg ugyanaz: tudatosítsa az ember magában a hasznos viselkedésformát, ami rövidesen a rutin részévé válik. Egy gyakran mozgó ember rosszul érzi magát, ha egy hétig nem sportol. Az energiafogyasztás kapcsán is ezt a szemléletmódot kéne elterjeszteni: ha energiahatékonyabban élsz és dolgozol, attól jobban érzed magad. Egyéni és vállalati szinten is. Ahhoz, hogy ezt elérjük, sok a teendő. Tapasztalatom szerint például sok cégvezető a szavak szintjén energiatudatos, de a mindennapokban az üzlet vitele mellett kevésbé marad idő és erőforrás egy-egy energetikai intézkedés, beruházás hasznát és eredményeit átgondolni, azokat megvalósítani.
Az állam aktív szerepe épp ezért üdvözölendő mind negatív és pozitív ösztönzői oldalon („carrot and sticks”). Negatív, korlátozó, szabályozó előírásokra jó példa a Magyarországon kötelezően betartandó, egyre szigorodó – Zsoldos István által igencsak ostorozott szigetelést is előíró – épületenergetikai jogszabályok. Ide tartozna az is, ha már tényleg nem lehetne régi izzószálas villanykörtéket kapni, amikor 8-10-szer hatékonyabb ledes lámpák is csak valamivel drágábbak. A pozitív motivációt az egyes támogatások– mint nálunk pl az Otthon Melege program, vagy vállalatoknak az energiahatékonysági beruházások tao-kedvezménye – testesítik meg.
Osztom István véleményét: a globális széndioxid-adó lenne leghatékonyabb megoldás. Ezzel csak az a baj, hogy demokráciákban élünk, és választott vezetőink sokkal inkább országuk gazdaságának növekedését, mintsem a globális jóllét maximalizálását tartják szem előtt. Egy általános, világszerte alkalmazandó adó bevezetésében nem reménykedhetünk. Tehát a társadalmi költségek teljes internalizálása nem megy. Marad a második legjobb lehetőség, a társadalmi egyenletet a támogatások hozzáadásával hozzuk ki nullára.
Ha elhisszük, hogy a lámpa lekapcsolása nem taszít minket vissza a sötét középkorba, akkor alacsonyabb stressz-szinten várhatjuk a fényes jövő beköszöntét (és még a fényszennyezés is csökken). Tegyünk így.
Élet
Fontos