Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. december 27. 07:43 Tech, Vállalat

Csóró programozóból lett Románia leggazdagabb embere, vezetésével munkahelyek százmilliói fognak megszűnni

Daniel Dines egyszerű programozóként dolgozott Bukarestben a kilencvenes években, majd a Microsoft hívására Seattle-be költözött 2001-ben. „Az első évek borzalmasak voltak. A meetingek 50-60 százalékát értettem, angolul pedig meg sem tudtam szólalni” – idézte fel az USA-ban eltöltött éveket.

Dines közel öt év után tért vissza Romániába, és ekkor, 33 évesen alapította meg az első cégét. „Visszagondolva ez volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltam. Ez teljesen ellentéte volt az azonnali sikernek. Közel tíz éven át szenvedtünk (…) mindennapos küzdelem volt a fizetések kitermelése” – mondta erről az időszakról az amerikai Forbes magazinnak 15 évvel később, amelynek már a címlapján szerepelt.

Az immár UiPath néven futó egykori garázscég ugyanis a világ egyik legfelkapottabb technológiai startupja lett. Daniel Dines pedig 1,3 milliárd dolláros vagyonával mára a leggazdagabb román lett az egykori teniszező Ion Tiriacot megelőzve, egészen ellentétes utat bejárva a privatizáció körüli ügyeskedéssel vagy az állam felhasználásával meggazdagodó kelet-európai milliárdosok többségével szemben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA leggazdagabb román, akinek hatmillió eurót ajánlott Orbán ViktorJéghokisként olimpikon volt, majd teniszezőként és teniszedzőként vált világhírűvé Ion Tiriac, aki segíthet a magyar teniszálmok valóra váltásában.

Az automatizálással foglalkozó UiPath az első román unikornis*Így nevezik azokat a startupokat, amelyeknek az értéke eléri az egymilliárd dollárt. lett, öt év alatt nyolcszázszorosára nőtt a forgalma, és számos nemzetközi vállalatóriás tartozik a partnerei közé. A UiPath a Financial Times idei listája alapján a második leggyorsabban fejlődő cég az Egyesült Államokban. A UiPath alapjaiban változtatja meg vállalatbirodalmak tevékenységét, technológiája több tízmillió munkahelyet válthat ki.

Vett egy könyvet és éjjel gyakorolt

Dines a kelet-romániai Onestiben született, miután egy új vegyipari üzem miatt oda telepítették tanárként és mérnökként dolgozó szüleit. Gyerekként író szeretett volna lenni, de elég jól ment neki a matek, emiatt informatikát tanult az egyetemen, ahova a romániai rendszerváltás idején kezdett el járni. Mivel unta magát a személytelen előadásokon, néhány matek és informatika órát leszámítva jobbára bridzsezéssel töltötte az időt.

Eleinte a rendszerváltás utáni zavaros gazdasági viszonyok és a magas infláció által nyújtott kereskedési lehetőségeket próbálta kihasználni, majd munkaerő-közvetítőként dolgozott. Akkor kezdett el programozással foglalkozni, amikor meghallotta, hogy amerikai cégek csábító, havi 300 dolláros fizetésért keresnek programozókat Romániában. A súlyos gazdasági helyzetben lévő, magas inflációval sújtott Romániában akkoriban a 30-50 dolláros fizetés is jónak számított.

Kivett egy programozási nyelvről (C++) szóló könyvet, de saját számítógépe nem volt, ezért egy barátja gépén gyakorolt, amikor az éppen aludt. Végül felvették egy informatikai céghez, ahova este nyolcra járt dolgozni, mivel napközben nem volt elég szabad gép.

Daniel Dines egy céges rendezvényen. Fotó: UiPath/Facebook

Ezt követően költözött az USA-ba, majd Bukarestbe visszatérve megalapította a UiPath elődjét. Az eredeti ötlete az volt, hogy egy internetes szótárat csinál: egy szóra kattintva felugrik a jelentése. Hiába tartja ma is jónak az ötletet, mégsem igazán jött be, és a cég ezért alapvetően outsourcinggal foglalkozott, azaz nagyobb cégek által kiszervezett informatikai munkákat végzett.

2011-ben érkezett egy komolyabb törés, amikor a legnagyobb partnerük szerződést bontott velük. Dines szerint minden hibát elkövettek, amelyet egy vállalkozó el tud követni, de nem adta fel, és profilt váltott: olyan szoftverfejlesztő készleteket kezdtek el gyártani, amelyekkel programozók gyorsabban készíthettek alkalmazásokat.

500 millió dollár spórolás

Az áttörést az hozta meg számukra, amikor egy indiai projektmunka során rájöttek arra, hogy a technológiájukkal hogyan lehetne kiváltani alapvető munkafolyamatokat, szoftverfejlesztők beavatkozása nélkül. Ez alapozta meg útjukat az RPA technológiához, amely üzleti folyamatok szoftverrobotokkal való automatizálását jelenti.

„Korábban egy motort gyártottunk, amelyet eladtunk más autógyártóknak. Volt egy jó termékünk, sokat dolgoztunk rajta, de nem tudtuk, hogy mit csináljunk vele. Egészen addig, amíg nem jött oda hozzánk valaki, és mondta, hogy ‘használjátok egy repülőgép építésére’” – érzékeltette a változást a UiPath egyik fejlesztője.

Ekkor, 2014 környékén a UiPath egy 10 fős cég volt, amelynek egy három hálószobás bukaresti tömbházi lakásban volt az irodája. Bevétele ekkor félmillió dollár volt, azaz mai árfolyamon 150 millió forint körül. Innentől kezdve azonban a világ legnagyobb cégei szerződtek velük, hogy technológiájukat felhasználva automatizálják működésüket.

Az elsők között volt például az EY tanácsadócég, a General Electric vagy a második legnagyobb japán vállalatcsoport, a SoftBank, és mára ügyfelei közé tartozik a CIA, a McDonald’s, a Toyota vagy a BMW. Az üzlet beindulásában kulcsszerepe volt az EY bukaresti irodájának, amely 2015-ben figyelt fel a UiPath-re. Az EY segítségével találtak partnereket Romániában, majd a tanácsadócég globális beágyazottságának köszönhetően kerültek kapcsolatba külföldi vállalatokkal.


A Forbes videója Daniel Dinesről

A UiPath jelentőségét az alábbi példával lehetne illusztrálni. A bankoknál, multinacionális vállalatbirodalmaknál számtalan monoton, repetitív, kevés tudással elvégezhető munkafolyamat van. Ezeket részben szolgáltatóközpontokba, azaz SSC-kbe szervezik ki, Magyarországon – leginkább a Váci úti irodaházakban – mintegy 50 ezer ember dolgozik ebben a szektorban (amelyet két cikkben mutattuk be).

Az olykor lealacsonyítóan kopipészt centerként emlegetett SSC-knek ugyan egyre nagyobb a presztízse a tavalyi cikkünk szerint, az itteni munka esetenként valóban annyiból áll, hogy egy pdf-es számlából adatokat kell bemásolni egy számlázóprogramba.

A UiPath segítségével éppen az ilyen típusú irodai munkákat számolhatják fel a vállalatok. A UiPath robotjai pihenés és hiba nélkül másolják az adatokat az Excelbe kevesebb mint évi 5 millió forintért. Van olyan cég, amely több ezer robotot használ egyszerre. A japán Sumitomo Mitsuai bank 2017 óta alkalmazza a UiPath robotjait, ami bő két év alatt mintegy 500 millió dollárt (150 milliárd forintot) spórolt meg a bankcsoportnak.

400 millió állás szűnhet meg 2030-ig 

A UiPath bevétele öt év alatt félmillió dollárról 400 millió dollárra nőtt, mintegy háromezer alkalmazottja van, székhelye pedig átkerült New Yorkba. Tokiótól Dubajon át Sao Paulóig a világ mintegy negyven nagyvárosában működik irodája, több százmillió dolláros befektetéseket kap, a cég értéke pedig már meghaladja a 10 milliárd dollárt.

Forgalma nagyjából harmada származik Észak-Amerikából, harmada Európából, harmada pedig a világ többi részéből. A cég vezérigazgatója továbbra is Dines, akinek tulajdonrésze 20-25 százalék körüli volt tavalyi adatok szerint. A vállalat decemberben jelentette be, hogy tőzsdére megy, várhatóan februárban. Ez az RPA iparág legjelentősebb eseménye lehet jövőre, a UiPath pedig New York egyik legnagyobb technológiai cége lehet.

Az RPA technológia vezető cégeként a UiPath még így is csak a legelején jár egy olyan útnak, amely jelentősen meg fogja változtatni a világot. Az egyik legnagyobb tanácsadócég, a McKinsey középutas előrejelzése szerint az RPA hatására 2030-ra 400 millió munkahely szűnik meg a világban, de ez a szám akár a 800 milliót is elérheti.

Daniel Dines egy céges rendezvényen. Fotó: UiPath/Facebook

Daniel Dines a robotok elterjedésében nem a munkahelyek megszűnését látja, hanem lehetőséget arra, hogy az emberek ne repetitív munkákat végezzenek. A UiPath honlapján a céljukat így foglalja össze Dines: „Bill Gates a Microsoftnál arról szokott beszélni, hogy minden otthonban legyen egy számítógép. Én egy robotot szeretnék minden embernek”.

Daniel Dines nemcsak azért tér el a kelet-európai milliárdosok archetípusától, mert világszinten is kimondottan sikeres, hanem azért is, mert kifejezetten nyitottan és önkritikusan beszél magáról és cégéről. A Ceausescu-rezsimben felnövő Dines például hibaként beszélt arról, hogy az elején a pénz miatt kezdett el vállalkozni.

„Jómódban szerettem volna élni, és ezt Romániában sosem volt könnyű elérni, különösen egy vállalkozónak nem. A kilencvenes évek kemény időszak volt Romániában, amely az egész életemre hatással lesz. Emiatt mindig fontos volt nekem, hogy jól éljek, legyen valamekkora vagyonom” – mondta Dines, aki szerint azonban ez egy hibás megközelítés volt. Szerinte vállalkozás nélkül is kereshetett volna elég pénzt, önmagában a pénzért pedig nem éri meg vállalkozni. „A helyes motiváció egy vállalkozó számára, ha mélyen belülről jön egy vágy, hogy tenni akarsz valamit” – mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA szlovákok munkáját fenyegetik leginkább a robotok, de ez nekünk sem jó hírEgy OECD-tanulmány szerint Szlovákiában kiemelkedően magas az automatizáció által fenyegetett munkahelyek aránya, az ország nyugati részén 10-ből 4 ilyen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Vállalat Daniel Dines informatika robotizálás Románia UiPath Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.