(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A koronavírus első és második hulláma sok mindenben eltér, például a fertőzöttek és a halálozások számában, a korlátozó intézkedésekben, de amiről talán kevesebbet beszélünk, hogy az emberek hozzáállása a vírushoz is nagyban megváltozott. Márciusban és áprilisban még látványos képeket láthattunk a boltok wc-papír-készleteit pillanatok alatt felvásárló emberekről, és a Youtube-on is számos videó jelent meg, amelyben azt próbálták elmagyarázni, hogy milyen gyakran és milyen fertőtlenítő szerekkel töröljük át az összes kilincset a lakásban, és hogy tudjuk úgy levenni a maszkot az arcunkról, hogy még véletlenül se érintsünk meg esetlegesen fertőzött részeket.

Ez a fajta óvatosság mára már elmúlni látszik. Az üzletekben potom árakon juthatunk hozzá maszkokhoz, fertőtlenítőszerekhez nagy tételben, ami arra utal, hogy a kezdeti kiugró kereslet mára alábbhagyott. Bár természetesen továbbra is életben vannak bizonyos elővigyázatossági szabályok – amelyek idővel még szigorodhatnak is –, az emberek ébersége lanyhul.

A viselkedésgazdaságtan és a döntéshozatal kutatói hosszú ideje keresik a választ arra a kérdésre, hogy az emberek hogyan ítélik meg a körülöttük levő dolgok kockázatait. Jól látszik, hogy a kockázat észlelése nagyon sok mindentől függ, és számos tényező torzíthatja azt, hogy valaki mit tart kockázatosnak és mit nem. Az egyik ilyen szempont, hogy az adott kockázati tényező mennyire ismert az emberek előtt. Egy márciusi kutatás például azt mutatta ki, hogy azok az amerikaiak, akik minden nap böngészik a koronavírus-statisztikákat, sokkal nyugtalanabbak a járványhelyzetet illetően, és sokkal inkább hisznek abban, hogy ők is megfertőződnek, mint azok, akik nem érzik szükségességét, hogy ilyen statisztikákat olvassanak nap mint nap.

A tájékozottság mellett fontos az is, hogy mennyire tűnnek félelmetesnek a várható negatív következmények. Sokan mind a mai napig azért félnek a repüléstől, mert ha lezuhan a repülőgép, az utasok nem tudnak ez ellen tenni semmit, és szinte biztos, hogy egy szerencsétlenül járt gép utasai mind életüket vesztik a katasztrófában. Pedig racionálisan nézve ez a félelem nem indokolt: a fejlett világban alig-alig vannak repülőgép-szerencsétlenségek, annak valószínűsége, hogy egy ilyen áldozataivá váljunk, elenyészőnek mondható.

Az emberekre általában az jellemző, hogy a kis valószínűségeket felnagyítják, azaz nagyobbnak gondolják, mint amekkorák azok valójában. A valószínűségek felnagyítása viszont legtöbbször a kockázatok túlértékeléséhez is vezet, ezért is reagálunk sokszor hisztérikusan az ilyen eseményekre. A túlreagálás azonban inkább csak az első időszakban jellemző:

az embereknek csak egy kisebb hányada él hosszú ideig folyamatos félelemben, a nagyobbik részénél egy idő után a megnyugvás kerekedik felül.

Izraelben például 2002-ben, a második intifáda (a palesztin-izraeli konfliktus kifejezetten erőszakos időszaka) idején egycsapásra visszaesett a turizmus, bezártak a vendéglátóhelyek, és otthon maradtak az emberek. Pár hét után azonban egyre több helyi visszatért a régi szokásaihoz. Az élet nem lett kevésbé kockázatos, mint pár héttel korábban volt, de az emberek megnyugodtak, és a kávézók újra megteltek. Ismerős a szituáció? Pár hónapja még hangosan ráförmedtünk azokra, akik túl közel sodródtak hozzánk a kasszára váró bolti sorban, ma lagzikba járunk és éttermekben ünneplünk jeles alkalmakat. Míg tehát rövid távon a pánik és a kockázatkerülés az úr, hosszabb távon az emberek többnyire több kockázatot vállalnak, mint az indokolt lenne.

Persze más tényezők is befolyásolják az emberek kockázatészlelését. Számos kutatás igazolta már, hogy a férfiak kevésbé tartanak a kockázatoktól, mint a nők – ez egy relatíve friss felmérés szerint a koronavírusra is igaz. A fiatalok – mivel a rövid távú örömöket általában többre értékelik az idősebbeknél – általában kevésbé tartanak a kockázatos dolgokról, mint az idősebb korosztályok. Mivel a második hullám sokkal inkább sújtja a fiatalokat, a járvány terjedési sebességét ez tovább gyorsíthatja. A fiatalok ráadásul sokkal optimistábbak – valószínűleg joggal – a szervezetük ütésállóságával kapcsolatban, és vélhetően kevésbé érdekli őket az, hogy esetleg olyanokat is megfertőzhetnek, akik immunrendszere már kevéssé bírja az ekkora csapásokat.

A kockázatokat azonban nemcsak az egyéni különbségek, hanem társadalmi és kulturális hatások is befolyásolhatják. Azt látjuk, hogy a politikai kommunikáció sokszor célt ér; egy nemrég készült kutatás szerint például a koronavírus megjelenésekor a Trump-szavazók kisebb kockázatokat tulajdonítottak a COVID-19-nek, és a távolságtartás betartásában is kevésbé hittek, mint a más politikai preferenciával bírók. Vagyis az elővigyázatossági szabályokat – ha a politikai oldalak ezekről eltérően nyilatkoznak – az emberek eltérően ítélik meg.

Különböző országok lakói, eltérő kultúrák képviselői sokszor a kockázati tényezőket is eltérően érzékelik. Egy közel 7000 fős mintán alapuló, és 10 országban elvégzett összehasonlító kutatásból kiderült, hogy a britek és a spanyolok jobban tartanak a koronavírustól, mint a mexikóiak vagy a dél-koreaiak, igaz, a kockázatészlelés szintje minden vizsgált országban relatíve magas volt.

Az emberek kockázatészlelésének tanulmányozása leginkább azért fontos, hogy megértsük az emberek döntési motivációit kockázatos helyzetekben. Ennek ismerete nagyban segíti a közpolitikák megalkotóit abban, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek valóban hatékonyak járvány elleni védekezésben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVitatott elméletre alapozták a britek a hajmeresztő védekezési tervüketA jól megalapozott viselkedéstudományi eredmények sokat segíthetnek a járvány megfékezésében, csak sajnos a britek pont nem egy ilyenre építettek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet félelem járvány koronavírus viselkedés viselkedési közgazdaságtan Olvasson tovább a kategóriában