„Ha munka van, minden van” – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai mostanában többször is. A kijelentés arra utalhat, hogy a kormány szerint a munka megteremti a tisztességes élet feltételeit. A baj ezzel csak az, hogy

Magyarországon az elmúlt évtizedben a munka emberek százezreinek nem volt elég ahhoz, hogy kiemelkedjen a szegénységből.

Ehhez jelentősen hozzájárult a magyar kormány, amely több nagy intézkedésével is a szegényektől a gazdagok felé terelte át az erőforrásokat.

A 2010-es választás előtt a Fidesz egyik választási ígérete az volt, hogy jelentősen növelni fogják a foglalkoztatási rátát. Ebben nagy sikereket értek el. A járvány előtt, 2019 utolsó negyedévében 4,5 millió ember dolgozott az országban. Ez azt jelenti, hogy 2010 utolsó negyedévéhez képest nagyjából 750 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma (ebből 2019-ben 108 ezer ember közmunkában, 120 ezer pedig külföldön dolgozott, de ez még ezekkel együtt is legalább félmillió új munkahely).

A foglalkoztatottság növekedése ugyanakkor még egyáltalán nem jelenti azt, hogy „minden” lenne. Az, hogy valakinek van munkája, önmagában még nem jelenti azt, hogy jól is keres, megbecsülik a munkahelyén, vagy hogy hasznosnak érzi magát attól, amiért pénzt kap. És azt sem jelenti feltétlenül, hogy a pénz, amit megkeres, elég legyen arra, hogy statisztikai értelemben véve se számítson szegénynek.

Az alábbi ábrán látszik, hogy miközben több fontos szegénységi mutató alapján is csökkent a szegénység a teljes népesség körében Magyarországon 2010 és 2018 között, a relatív jövedelmi szegénység nőtt a foglalkoztatottak körében. 2018-ban ennek értéke 8,4 százalék volt, ami azt jelenti, hogy ennyi dolgozó ember élt olyan háztartásban, ahol a háztartás egy fogyasztási egységre eső^*Az ekvivalens jövedelem az egy főre jutó jövedelemhez hasonló, de annál pontosabban fejezi ki egy család vagy háztartás jövedelmi helyzetét, mert nem egyenlő súllyal veszi figyelembe a háztartás tagjait. Magyarországon az OECD2 skála alapján az első felnőtt egy egységet, minden további felnőtt fél egységet, a 14 év alattiak pedig 0,3 egységet fogyasztanak a statisztikákban. A módszertan logikája, hogy ha többen vannak egy háztartásban, akkor a fogyasztás nem a létszám növekedésével arányosan nő, például ha egy helyett két ember lakik egy háztartásban, akkor nem lesz dupla akkora a fűtésszámla vagy a lakbér. – szociális juttatásokkal együtt számított – jövedelme nem érte el a medián jövedelem 60 százalékát, ami 2018-ban havi 55 987 forint volt.

A dolgozói szegénység növekedése olyan jelentős trend volt Magyarországon 2010 és 2018 között, hogy az Európai Unióban, csak az Egyesült Királyságban nőtt ebben az időszakban jobban a relatív szegények aránya a foglalkoztatottakon belül. Szerencsére ugyanakkor még ilyen növekedéssel együtt is csak az unió középmezőnyében és az uniós átlag alatt vagyunk az EU-s országok között ebből a szempontból. 

Hogyan lehetséges az, hogy ha a szegénység fogyasztási mintákhoz kötött definícióját, a deprivációt nézzük  (például van-e valakinek pénze lakbért, rezsit fizetni, van-e pénze mosógépre, üdülésre, váratlan kiadásokra, pontos definíció itt), akkor Magyarországon a szegénység csökken, de ha a dolgozók relatív jövedelmét, akkor nő? Az egyik viszonylag egyszerű magyarázat, hogy a relatív szegénység azért relatív, mert attól függ, hogy a mekkora a medián jövedelem. A medián a középső érték, a nettó jövedelem szerint sorba rendezett sor középső elemének értéke, ezt az értéket tehát nem torzítják úgy a nagy fizetések, mint az átlagot. Ezzel együtt viszont nőtt annyit ez az érték ebben az időszakban, hogy sokan bekerültek alá, és ezzel relatív jövedelmi szegénnyé váltak.

A jelenség másik magyarázata a közmunka. A 2016-os csúcsán 250 ezer, az utóbbi időszakban már csak százezer embernek munkát adó állami programban részt vevők ugyanis szinte minden esetben dolgozó szegénynek számítanak. A jobb oldali ábrán két dolog is erre utal, egyrészt látszik, hogy a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők arányának csökkenésével egy ideig szinte teljesen szinkronban nőtt a dolgozó szegények aránya. Másrészt pedig, hogy a közmunka pont abban az évben volt csúcson, amikor a dolgozó szegények aránya a legmagasabb volt.

De nem teljes egészében csak közmunkások a dolgozó szegények Magyarországon: az összes dolgozó szegény létszáma nagyjából 800 ezer volt 2018-ban, amikor a közmunkások száma nagyjából 100 ezer volt. Az alábbi ábrán az EU SILC adatbázisa alapján azt szedtük össze, hogy kik a magyar dolgozó szegények, és hogy milyen trendek voltak jellemzőek az összetételükben 2010 és 2018 között. Az egyik szembetűnő trend, hogy miközben a piacon legnehezebben elhelyezkedő képzetlenek körében jelentős növekedés után csökkenésnek indult a dolgozó szegények aránya, az érettségizettek és a diplomások körében is jelentős növekedés látszik. Még ezen belül is kiemelkedik a diplomás szegények helyzete, amíg ugyanis 2010-ben ebben a csoportban szinte alig voltak (1,2 százalék), 2018-ra 6,6 százalékra nőtt az arányuk.

Az is látszik, hogy olyan esetek is vannak, amikor egy háztartásban folyamatosan sokat dolgoznak, és ennek ellenére is relatív jövedelmi szegénynek számítanak, az ábrán látszik, hogy amíg 2010-meg még csak a nagyon magas munkaintenzitású háztartások^*A nagyon magas munkaintenzitású háztartásokban élők azok a 0–59 éves emberek, akik olyan háztartásban élnek, amelyben az elmúlt év során a felnőttek teljes munkapotenciáljuk több, mint 85%-át töltötték munkával. 1,9 százaléka volt szegény, 2018-ban ez az arány már 7,5 százalék volt. Az is szembetűnő, hogy a jövedelmi szegények között arányaiban több volt a férfi, de 2016-ra ez az arány megfordult, ami részben szintén a közmunka elnőiesedésével lehet összefüggésben. Családtípustól függően pedig az látszik, hogy a legnagyobb mértékben a gyereküket egyedül nevelőket érinti a dolgozói szegénység, miközben az is feltűnő, hogy a jelenlegi családtámogatási rendszer nem tud érdemben segíteni a gyereküket párjukkal nevelő dolgozó szegényekkel, akiknek aránya kicsit még nőtt is 2018 és 2010 között.

Az alábbi ábrán jól látszik ennek a hatása. A felső ábrán a munkajövedelmek változását szedtük össze reálértéken. Ez alapján még igazoltnak is tűnhet Orbán állítása, hiszen az alsóbb jövedelmi tizedek bérei egyáltalán nem alakultak rosszul az infláció hatásának figyelembe vétele mellett sem. 

Az alatta lévő ábrán ugyanakkor jól látszik, hogy amellett, hogy a 2010 és 2018 között az állami újraelosztás szerepe reál értelemben csökkent az egyes jövedelmi tizedek bevételein belül, az állam az erőforrásokat a társadalom közepén és legtetején lévők felé osztotta újra az alul lévők rovására.

Látszik tehát, hogy a „ha munka van, minden van” szlogenbe nem csak bérek reálértékének emelkedése, és az ehhez ténylegesen hozzájáruló intézkedések, például a minimálbér jelentős emelése fér bele, hanem a felső rétegek gyarapodásának ennél jelentősebb támogatása. Ennek több csatornája is van, az adórendszer átalakításától kezdve a lakossági államkötvények támogatásán át egy olyan családtámogatási rendszer fenntartásáig, ami ahelyett, hogy a dolgozó családokat emelné ki a szegénységből, a már egyébként is tehetősöket támogatja (csok, gyed, családi adókedvezmény).

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat közmunka munka relatív jövedelmi szegénység szegénység Olvasson tovább a kategóriában