Mai szemmel különösen érdekes utánaolvasni, milyen intézkedéseket tett a pápai állam 1656 tavaszán Rómában. A város már hetek óta figyelemmel kísérte a nápolyi borzalmas eseményeket, a pestis ottani kegyetlen pusztítását. A járvány csúcs időszakában Nápolyban heteken keresztül naponta több ezren haltak meg, a kétségbeesett lakosság a templomokba csődült imádkozni, de ma már tudjuk, hogy ez mekkora hiba volt, hiszen ezzel csak újabb gócpontokat hoztak létre. Rövid időn belül nem lehetett végigmenni egyetlen nápolyi utcán sem a temetetlen holtak kerülgetése nélkül.

A pápa külön megbízotti posztot hozott létre arra a feladatra, hogy a Nápoly és Róma közötti településekről érkező jelentések feldolgozását irányítsák. Pontosan tudták, hogy a pestis közeledik, és nehéz lesz vele megküzdeni.

Júniusra kikötőket fokozott ellenőrzés alá vették, majd minden városba vezető utat lezártak, nyolc kapu kivétellel, ahol szintén megpróbálták kiszűrni a fertőzött emberek bejutását. Az állami és egyházi vezetőkből álló tanács ekkorra már megkapott minden olyan egyedi felhatalmazást, amelyet a várható válság kezeléséhez szükségesnek tartottak.

Házakat különítettek el a pestisben szenvedők számára (lazzaretti) és a fertőzésgyanús esetek elkülönítésére (karantén). Minden orvoslással foglalkozó személynek, köztük az érvágás-specialistáknak szigorúan megtiltották a város elhagyását.

A járványt nem tudták megállítani a város kapuinál, a pestist valószínűleg egy halász hordozta be a Trastevere negyedbe. A városvezetés az eset nyilvánosságra kerülésének éjszakáján azonnal elrendelte a negyed teljes lezárását, a területet fából ácsolt kordonnal vették körül, a bennragadt lakók nagy aggodalmára.

A pestis ennek ellenére is végigment a városon, az óvintézkedések azonban viszonylag jó eredményt hoztak. Míg Nápolyban becslések szerint 150 ezren haltak meg, a jóval nagyobb lélekszámú Rómában 15 ezer áldozatot szedett a járvány.

A túlélők között volt a német származású jezsuita polihisztor, Athanasius Kircher (régies magyarosított nevén Kircher Atanáz), aki a rendház viszonylag zárt, ezért védett falai között vészelte át a pusztítást. Kirchert a filozófia és a matematika mellett sok minden komolyan foglalkoztatta, elmerült többek között mai fogalmaink szerinti fizikában, csillagászatban és egyiptológiában is.

Ahogy Martha Baldwin, Kircher munkásságának egyik kutatója írja, a jezsuita tudóst a pestisjárvány mélyen megrendítette, valószínűleg depressziós lett attól, hogy a város hosszú időre elcsendesült, mindent áthatott a félelem, őt pedig a Collegio Romano védett falai mögé zárta be a vészhelyzet. Helyzete akkoriban egyébként sem volt problémamentes, a munkáit támogató pápa az év elején halt meg, az új egyházfővel pedig egyelőre nem sikerült jó mecénási kapcsolatot kiépítenie. Sőt, korábbi kozmológiai értekezése miatt eretnekség vádjával a meghurcolás veszélye is fenyegette.

Kircher ezért kihasználta, hogy a járvány minden vele kapcsolatos ügyet levett a napirendről, és gyorsan belevágott egy új munkába, amiben nem győzte kifejteni abbéli tudományos meggyőződését, hogy az új pápa milyen hatékonyan védi meg a várost a pusztulástól.

Az 1658-ban megjelent mű mai rövidített címe A pestis vizsgálata, és ahogy Martha Baldwin bemutatja, sok szempontból rizikós és diplomáciai munka. Mivel Kircher nem volt orvos, vigyáznia kellett, nehogy a sarlatánság vádjával tetézze a feje felett lebegő eretnekséget, ezért a könyv elején hosszasan részletezi, hogy műve nem orvosi munka, és becsatol három orvosi igazolást is, vagyis engedélyt arról, hogy a kutatásait elvégezheti.

A könyv végén még egy listát is közölt arról, hogy a pestis hogyan pusztította végig Európát, és kiemelte, hogy Rómát milyen jól sikerült megmenteni. A könyvet természetesen az új pápának ajánlotta, és a terve bevált: az egyházfőt sikerült megnyernie támogatójának.

A pestis vizsgálata azonban orvostudomány-történeti szempontból sokkal érdekesebb mű. A 17. század közepén a pestist leginkább bűzös kipárolgásnak tartották. Úgy gondolták, hogy a járványokat elsősorban égi tevékenység okozhatja, például a rosszindulatú Mars és a forró és párás Jupiter együttállása.

A bűzös dolgok miatt sérült levegő egyéb formái – a bomló holttestek, a rothadó ételek, az ürülék, a poshadt víz vagy a vulkánokból szálló gázok mind ugyanannak a dolognak a megjelenései, azaz összefüggnek egymással. Úgy vélték, hogy a pestis egyfajta méreg, amely a bőr pórusain keresztül jut be az emberbe.

Kircher korábban a vulkáni gázokat is tanulmányozta, és már akkor, a pestistől függetlenül meg volt győződve, hogy a természetben nem lehet olyan méreg, amelynek ne lenne természetes ellenszere. Ám tudományos hozzáállását dicséri, hogy ennek ellenére is kijelentette, hogy a pestis ellen nem ismeri az ember az ellenanyagot. Hiába öntik fel az emberek a házaikat például ecettel, és hiába kenik a bőrüket különféle olajokkal, az nem hogy nem használ, de sokszor még árt is.

Kircher kiválóan látta, hogy a tapasztalatok alapján nincs más megoldás, mint az elkülönítés. Ez persze leginkább csak a közép- és felsőbb osztályok kiváltsága volt akkoriban, hiszen eleve csak nekik lehetett akkora házuk, hogy a fertőzött családtagot izolálják.

A védekezés fő eleme a karantén és a betegek elkülönítése mellett azonban már 1656-ban is hasonló volt a maihoz: Rómában június végén minden iskolát, piacot és üzletet bezártak.

Míg mindenki az ellenszert kereste, Kircher hátrébb lépett egyet, és inkább azt próbálta megfejteni, hogy mi okozza a fertőzést. Eközben pedig talán ő volt az első a világon, aki orvosi célokra használt mikroszkópot. A kezdetleges szerkezet, amelynek nagyítását ma már a játékszerek is meghaladják, egy egészen új világot nyitott meg előtte, és akkor már jó ideje kísérletezett vele. Több ezer oldalt írt arról, hogy mi okozhatja a tárgyak színét, vagy hogyan viselkedik a fény, és hogyan látjuk a tárgyakat.

Eközben felfedezte például az atkákat és rájött, hogy ebben a méretben is vannak élőlények, csak annyira kicsik, hogy mikroszkóp nélkül nem láthatóak. Azon elmélkedett, hogy milyen kicsi lehet ezeknek a teremtményeknek a szíve, a mája vagy az érrendszere, ha összességében is csak ekkorák.

Innen már csak egy lépés volt rájönni arra, hogy minden, aminek bűzös kipárolgása van, tele van kis élőlényekkel, nyüvekkel. Sőt, minden rothadásnak indult egykori élőlény tele van megszámlálhatatlanul sok ilyen kis élőlénnyel, amiből Kircher azt a következtetést vonta le, hogy ezek a rothadó anyagból keletkeznek.

Kircher a járványban elkezdte vizsgálni a fertőzöttek vérét, abból az alapelvből kiindulva, hogy a pestis miatt ők is bűzlenek. És amikor mikroszkóp alá tette a mintákat, azt gondolta, egészen nagy felfedezést tett.

A lázas betegek bűzös vére teljesen meggyőzött. Megtaláltam, az egy órán keresztül szabadon hagyott vér annyira tele volt nyüvekkel, hogy szinte elállt a szavam

– írta könyvében, majd kijelentette, hogy

A pestis egy élő dolog.

Ahogy John Glassie írja nemrég megjelent összefoglalójában, Kircher azt gondolta, hogy létezik a világban egy általános, mindent megtermékenyíteni képes anyag, amely csak bizonyos táptalajokban tud élőlényekké fejlődni, de minden bűzös, rothadó anyag lehet ilyen táptalaj.

Elmélete szerint ezek a pestis terjesztői, de olyan kicsik, olyan könnyűek és olyan finomak, hogy csak a legerősebb mikroszkóp alatt láthatók. És mivel ilyen kicsik, könnyen kijutnak a beteg pórusain, és a levegőben úgy szállnak, mint a por részecskék, amelyeket csak a napsütésben látunk.

A “spontán nemzés” elméletét Kircher egyik nagy korabeli bírálója, Francesco Redi viszonylag hamar, már 1668-ban kísérleti úton cáfolta. Bemutatta, hogy a nyüvek csak akkor fejlődnek ki az anyagokon, akár húsdarabokon, ha a minta nyitott, vagyis például zárt kapszulákban sosem. Ebből pedig következik, hogy a kisméretű élőlények nem az anyagból keletkeztek, legfeljebb az oda korábban bekerült petékből.

Ez azonban semmit sem von le Kircher érdemeiből. Ma nem lehet tudni, hogy Kircher mit látott a mikroszkóppal vizsgált vérmintákban. Az biztos, hogy a pestist terjesztő baktériumot nem, mert annak mérete a milliméter hatszázad része. Valószínű, hogy Kircher mikroszkópja alatt szinte bármilyen élő szerves minta sok apró lény tömegének tűnhetett, csakhogy akkoriban szinte senkinek nem volt mikroszkópja.

Ennek ellenére Kircher volt az első, aki feltételezte, hogy egy fertőző betegséget mikroorganizmusok terjesztenek, és ebben igaza volt, ötlete pedig további vizsgálatokra késztette az utókor kutatóit. Amiből később az is kiderült, hogy valójában egy, leginkább a bolhák és patkányok által terjesztett, de cseppfertőzéssel is terjedő bakteriális fertőzésről van szó.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa tanulunk is valamit a járványok történelméből, gyorsan elfelejtjükA firenzei elit a 17. században bizonyos szempontból jóval humánusabb volt a 2020-as magyarnál. Kísértetiesen sok az áthallás a múlt nagy járványaival.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ járvány Kircher koronavírus középkor mikroorganizmus pestis Róma tudomány Olvasson tovább a kategóriában