Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. április 18. 06:51 Élet

Ha tanulunk is valamit a járványok történelméből, gyorsan elfelejtjük

A felvilágosodás előtt a társadalmakban legalább annyira széles körben elfogadott nézet volt, hogy a járványok pusztítása a szellemek és az istenek bosszúja az emberek bűneiért, mint manapság az, hogy a járványokat vírusok vagy baktériumok okozzák. A járványok elleni védekezés szempontjából nem elhanyagolható a különbség a kettő között.

A vírusok és baktériumok elleni harc leginkább megfelelő eszközeiről ugyanis lehetnek vitáink, de abban legalább egyetértünk, hogy vannak ilyenek, és érdemes használni őket, hogy megelőzzük a járvány terjedését. Az istenek és a szellemek bosszúja ellen viszont nincs igazán hatékony ellenszer, sőt, az ezen a hiten alapuló cselekvés gyakran csak tovább súlyosbította a helyzetet, például ha közös imával igyekeztek kiengesztelni a bedühödött túlvilági autoritásokat, és emiatt tömegek gyűltek össze, tovább terjesztve a járványt.

A VI. század közepén a Justinianus-pestisben egyes becslések szerint akár 50 millióan (más becslések szerint 100 millióan) halhattak meg. Ez azt jelenti, hogy akár Európa lakosságának felét is elvihette a járvány. Prokupiusz bizánci történész részletesen leírta, hogy a járvány a szárazföldi- és tengeri kereskedelemmel miként jutott el Kínából és Északkelet-Indiából először Egyiptomba, majd földközi-tengeri kikötőkön keresztül a bizánci birodalomba. Ennek ellenére mégis Justinianus császárt hibáztatta a járvány terjedéséért. Egészen pontosan az volt a magyarázata, hogy az uralkodót vagy megszállta az ördög, vagy az isten ezzel állt bosszút rajta a bűneiért.

A járványok elleni védekezés története sosem mentes az ellentmondásoktól: ha végigvesszük a történelem nagy járványait,

a járvány elleni fellépés eszközeinek egyre nagyobb hatékonysága mellett a tények és a hiedelmek, valamint a politika egymást átható keveredését látjuk.

Ezek összefüggésében érdemes nézni, hogy az emberiség tanult-e a járványokból a történelem folyamán. Innen nézve ugyanis a válasz nem fekete-fehér. Egyik oldalról hosszú utat tettünk meg azóta, hogy a vezetők a járvány ellen legfeljebb annyit tehettek, hogy közös imára hívták össze a népet. Fejlett gyógyszereink, laboratóriumaink, egészségügyi rendszereink vannak, és jóval többet tudunk a betegséget okozó vírusokról és baktériumokról, mint évszázadokkal ezelőtt.

Mégis egészen elképesztő áthallásokkal találkozhatunk, ha áttekintjük a történelem korábbi nagy járványainak történetét.

Elhallgatás, kamuzás, szakértők és gazdasági lobbik

Az 1892-es hamburgi kolerajárvány idején az észak-németországi nagyvárost a helyi kereskedők befolyása alatt álló szenátus irányította. Ebben az időben a hamburgi volt a világ egyik legjelentősebb tengeri kikötője. Napi rendszerességgel érkeztek ide és indultak innen utazók, vendégmunkások, amellett, hogy hatalmas volt az áruforgalom is a város és más ázsiai, indiai és kelet-európai kikötők között is. A hamburgi kereskedők egyáltalán nem akarták, hogy bárki karantént rendeljen el, hiszen emiatt le kellett volna állítani a gazdaságot, pedig a császár köreiben is ez volt a meghatározó álláspont.

A kereskedők akaratát követő szenátus hivatalos álláspontja az volt, hogy a kolerát nem a fertőző víz, hanem a földből feltörő miazma, tehát egyfajta mérges gőz okozza. Mivel ezzel nem lehet mit csinálni – állították -, ezért karantént sincs értelme elrendelni. Amikor aztán előkerültek az első kolerás betegek, az orvosok azt az utasítást kapták, hogy a halálozás okaként véletlenül se a kolerát jelöljék meg. A titkolózást egy hétig tudták fenntartani, ami pont elég volt ahhoz, hogy a járvány továbbterjedjen, ezt követően pedig nem volt más választásuk, mint karantén alá vonni a várost – aminek egyébként nem volt sok haszna, mivel valójában a város ivóvíz-csatornái fertőztek meg*Erről Richard J. Evans történész könyvet is írt, amiről nemrég a Talking Politics podcastban beszélt részletesebben.

Hasonló példák bőven vannak, elég például csak a spanyol náthára gondolni. Az 1918-ban és 1919-ben pusztító influenza a világtörténelem egyik leghalálosabb járványa volt, ami már 1918-ban több halálos áldozatot követelt, mint az I. világháború. Egyes becslések szerint 100 millióan haltak meg benne.

A járvány annak ellenére kapta a “spanyol” nevet, hogy bizonyíthatóan nem Spanyolországból származott. Akkor nevezték el így, amikor 1918 novemberében Franciaország után Spanyolországban is megjelent a járvány. Spanyolország semleges volt a világháborúban, és emiatt a spanyol lapokban jóval szabadabban írhattak a betegségről, mint a harcban álló országokban, ahol a háborús cenzorok azt az utasítást adták ki, hogy csak minimálisan tudósítsanak erről a témáról. Spanyolországban viszont a király is megbetegedett, így a nemzetközi médiában az a narratíva alakult ki, mintha csak Spanyolország küzdött volna a járvánnyal.

De ha időben közelebbi példát akarunk, akkor elég a 2003-as SARS-járványra gondolni. Kína hat hónapig tartotta vissza a járványról szóló információkat, és csak akkor ismerték el, hogy járvány van, amikor már Hong Kongban, Torontóban és más országokban is megjelentek a megbetegedések. Kína az idei koronavírus-járvány esetében ugyanezt játszotta el, amikor Hszi Csin-ping és a központi kormányzat egy hónapig bagatellizálja a helyzetet, mielőtt komolyabb intézkedéseket tett volna.

Ráadásul azóta az is felmerült, hogy a valóságosnál kevesebb megbetegedést jelentettek le a hivatalos statisztikákban, ami alapján más országok rosszul mérhették fel, hogy mekkora veszélyt jelent a vírus. A halasztgatás persze nem csak egypártrendszerben, hanem plurális demokráciákban is jellemző volt, a legjobb példa talán Donald Trump, aki eleinte még a hagyományos influenzához hasonlította a vírust, de az Egyesült Királyságban is eltartott egy ideig, amíg kihátráltak a nyájimmunitás mielőbbi elérését célzó válságkezelési stratégia mögül és a közösségi távolságtartást elősegítő intézkedéseket hoztak.

A gazdasági újranyitása és a járványkezeléshez konfliktusa mindenesetre még mindig aktuális kérdés, Trumpon sajtóhírek szerint nagy a nyomás az amerikai gazdasági lobbicsoportok részéről, hogy “nyissa újra a gazdaságot”, az amerikai elnök pedig véglegesett még nem mondott, és “élete legnagyobb jelentőségű döntésének” nevezte a döntést. (Igaz, az elnök igen gyakran váltogatja az álláspontját ebben a kérdésben.)

Az mindenesetre megint egy érdekes történelmi párhuzam, ami az egészségügyi szakértők, a gazdasági érdekcsoportok és a politikai döntéshozók háromszögében történik. Ebben sem fekete-fehér a helyzet: amíg például az új járványra elsőként figyelmeztető kínai orvost, Li Ven-liangot a kínai hatóságok álhír-terjesztésért megrovásban részesítették, Trump egy sajtótájékoztatón vitatkozott a saját járványügyi főtanácsadójával, Anthony Faucival arról, hogy érdemes-e a klorokin nevű maláriagyógyszert használni a koronavírus ellen, összességében inkább az látszik most, hogy a politikusok hallgatnak a szakértőkre. Amikor például Trump bejelentette, hogy a korlátozások feloldására vonatkozó terv létrehozásával bízott meg egy munkacsoportot, azt is megemlítette, hogy hallgatni fog a közegészségügyi szakértők tanácsaira, hogy ne siessék el a dolgot.

Donald Trump amerikai elnök és Anthony Fauci járványügyi főtanácsadó 2020 április 10-én Washingtonban, Fotó: AFP / Europress

Más témákban viszont könnyebb az együttműködés Trump és Fauci között, utóbbi például az amerikai kongresszus előtt helyesnek nevezte Trump sokak által bírált utazási korlátozásait arra hivatkozva, hogy nem tudják országon belül megállítani a járványt, ha kívülről újabb vírushordozók jöhetnek be az országba. Itt egy magyar olvasó számára különösen érdekes történelmi párhuzam merül fel egyébként, ugyanis az idegenek mozgásának korlátozása is nagyjából egyidős a járványok történetével.

1711-ben I. József Habsburg uralkodó úgy döntött az akkoriban dúló fekete himlő járvány miatt, hogy a monarchia déli határán “egészségügyi kordont” hoz létre. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Habsburg Birodalmat és az Ottomán Birodalmat elválasztó határterületen kijelölt 18 határátkelőn csak 21 napos karantén letöltése után lehetett átlépni. A liberálisok és a magyarok eltérő okoknál fogva – a liberálisoknak nem tetszett, hogy a szabály lassítja a kereskedelmet, a magyaroknak pedig az, hogy a Habsburgok kezében van a déli határ ellenőrzése -, de egybehangzóan ellenezték a dolgok, és a monarchia szétesése után Magyarország eltörölte a kordont. Extra csavar a történetben, hogy I. József – sok mai politikushoz hasonlóan – nem vette túl komolyan a társadalmi távolságtartást, és 1711 áprilisában éppen a fekete himlőbe halt bele, miután miniszterelnöke egy személyes találkozójukon megfertőzte.

Szegényellenesség, munkaalapú társadalom és idegenellenesség

A 17. századi firenzei pestis történetében is számos érdekes áthallást találhatunk a mai helyzettel. Erin Maglaque London Review of Booksban nemrég megjelent cikke alapján*A cikkről szóló egyébként nagyon érdekes podcastot lehet meghallgatni
itt
 itt a város egészségügyi vezetése, a Sanitá külső gazdasági nyomástól függetlenül dönthetett a város lezárása mellett. A kijárási tilalom alatt egyáltalán nem lehetett elhagyni a házakat, ezért a Sanitá a háztartások élelmiszerellátását is ingyenesen biztosította. Minden városlakó napi két vekni kenyeret és nagyjából fél liter bort kapott, vasárnap, hétfőn és csütörtökön ezt hússal egészítették ki.

Francesco Rondinelli, a pestist kutató történész szerint a városi elit tagjai között akadtak, akik attól tartottak, hogy a karantén “lehetőséget ad a szegényeknek a lustálkodásra, és miután negyven napig kiszolgálják minden igényüket, nem akarnak majd dolgozni”. Rondinelli egyébként arról is beszámolt, hogy miközben a szegényekhez hasonlóan a gazdagok is megszegték a karantént, mégis a szegényeket hibáztatták azért, amiért nem maradtak otthon.

Mindez annak fényében kifejezetten érdekes, hogy a koronavírus világszerte lendületet adott az állam által állampolgároknak feltétel nélkül fizetett alapjövedelemnek, vagy legalábbis valamilyen formájának: többek között az Egyesült Államokban, Hong Kongban és Szingapúrban is közvetlenül a lakosságnak küldtek pénzt, és Spanyolországban is felmerült a bevezetése.

Az ötletet Magyarországon is felvetették, többek között az ellenzéki Párbeszéd is. A kormány reakciója kísértetiesen hasonlított a firenzei elit aggodalmaira: Orbán Viktor a parlamentben azt emlegette, hogy emlékszik az arról szóló vitákra, hogy “kell-e adni mindenféle teljesítmény nélkül a magyar embereknek” pénzt, Gulyás Gergely pedig azt mondta, a kormány csak munkáért szeretne pénzt adni. A 17. századi firenzei elit tehát bizonyos értelemben még rugalmasabb is volt a 2020-as magyarnál egy olyan helyzetben, amikor a válságkezelés egyik sarokköve, a közösségi távolságtartás elve szöges ellentétben áll a békeidők ideológiai sarokkövével, a munkaalapú társadalommal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy tűnik, az út szélén hagy pár százezer munkanélkülit a kormány egy időreHiába javasolják sokan a munkájukat elvesztők rendkívüli megsegítését, eddigi bejelentései alapján a kormány semmi ilyesmit nem tervez.

Más területeken viszont még történelmi távlatokban nézve is kifejezetten rugalmas a magyar politikai elit, ami szintén egy jó példa arra, hogy a tények, hiedelmek és érdekek keresztmetszetéből mennyire sokféle kimenetel valósulhat meg. A járványok történetének másik visszatérő eleme a politikai ellenségképzés, az ellenség járvány terjesztésében játszott vélt szerepének kiemelésére épülő propaganda.

Magyarországon a veszélyhelyzet bejelentése után nem sokkal a miniszterelnök arról beszélt, hogy a járvány és a migráció között kapcsolat van, hiszen “számos bevándorló Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, amely a fertőzés egyik gócpontja” (az első fertőzöttek egyébként Magyarországon tanuló, vízummal rendelkező iráni orvostanhallgatók voltak). A migránsozást aztán gyorsan lekeverték, ahogy egyébként az Egyesült Államokban Donald Trump is viszonylag gyorsan abbahagyta a mexikóizást.

Bár most is voltak példák rasszista támadásokra a koronavírus miatt, az olyasmitől azért szerencsére úgy tűnik elég messze vagyunk, ami a 14. századi pestisjárvány alatt történt. Akkoriban Strasbourg városában a helyi zsidó kisebbséget azzal gyanúsították, hogy vallási okokból megmérgezték azokat a kutakat, amikből a keresztények ittak.

Egyes források szerint 2 ezer zsidót vittek ki a temetőbe*Bár a Yale történésze, Frank Snowden nemrég egy interjúban 200 ezer emberről beszélt., ahol élve elégették azokat, akik nem voltak hajlandóak kitérni a hitükből. Nagyjából 100 ezer ember választotta a vallását, és ezzel a halált. Howard Markel, a Michigani Egyetem történésze szerint még a 19. és 20. század folyamán is bőven volt példa kisebbségek hibáztatására: az Egyesült Államokban a kolera, tífusz és sárgaláz járványok alatt a zsidókat, ír katolikusokat, olaszokat és mexikói idénymunkásokat is kikiáltották bűnbaknak.

A gazdaságban nehéz megmondani, mit hoz a jövő

A történelmi példák alapján látszik, hogy a járvány kezelésében sok a hasonlóság és a különbség is, de azért inkább az áthallások vannak túlsúlyban. Van viszont egy olyan terület, ahol úgy tűnik, hogy most nehezebb dolgunk van, ha a történelmi példákból akarunk arra következtetni, hogy mi várhat ránk. Ahogy arról nemrég részletesebben is írtunk, a járványok hatása a gazdaságban még a közelmúltban is “V-alakú” volt, tehát mély visszaesést gyors visszapattanás követett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMély visszaesés, aztán gyors helyreállás: ez lehet a koronavírus gazdasági hatásaA történelmi példák alapján gyorsan magára találhat a gazdaság, de a koronavírus következményei hosszú távon is velünk maradhatnak.

Csakhogy most úgy tűnik, hogy a szakértők is sötétben tapogatóznak, ugyanis a koronavírus terjedése gyorsabb és földrajzi szempontból is jelentősebb, mint amilyen például a SARS volt 2002-ben, és minél tovább tart a gazdasági leállás, annál nagyobb az esélye, hogy a kapacitások leépülése miatt a kilábalás hosszabb távú lesz.

Guido Alfani, a Bocconi Egyetem gazdaságtörténésze szerint a járványok története két fontos tanulsággal szolgál. Egyrészt a pandémiák nem ugyanúgy érintik a gazdaságokat. Alfani erre azt a példát hozza, hogy a 17. századi pestis felgyorsította az a folyamatot, amiben az észak-európai gazdaságok fokozatosan lehagyták a korábban fejlettebb déli gazdaságokat.

Egy nő egy római boltban vásárol 2020 április 11-én. Fotó: AFP / Europress

Másrészt pedig Alfani szerint úgy tűnik, hogy nem csak az egészségügyi ellátórendszerek minősége és az intézkedések hatékonysága számít, hanem a vakszerencse is: a jelenlegi helyzetben például a történész szerint utólag kiderülhet majd, hogy Olaszország azért is szenvedte meg a járvány átlagon felül, mert a járvány itt ütötte fel a fejét először.

A járvány társadalmi hatásait pedig még talán ennél is nehezebb előrejelezni. A 14. század közepén 75-200 millió áldozatot szedő pestisjárvány, a Fekete Halál elülését követően olyan munkaerőhiány alakult ki, ami a parasztság megerősödéséhez, majd többek között az 1381-es angliai parasztlázadáshoz vezetett, ahol többek között a jobbágyság intézményének eltörlését követelték a lázadók. Remélhetőleg a koronavírus-járvány nem vezet majd olyan tömeges halálozásokhoz, ami a munkaerő alkupozíciójának ilyen jelentős növekedéséhez járulna hozzá, azonban a status quo felkavarodására utaló jeleket már most is tapasztalunk.

Az Egyesült Államokban például látványosan megugrott a lakbérsztrájkok száma, miután milliók vesztették el a munkájukat, Kínában pedig a napokban vuhani kisvállalkozók tüntettek az utcán az ingatlanbérleti díjak elengedéséért. De ezzel ellentétes trendeket is látni, elég például csak a magyar munka törvénykönyve módosítására gondolni, ami alapján a cégek egyoldalúan rendelhetnek el kétéves munkaidőkeretet, vagy azokra a beszámolókra, amik alapján a kínai IT-dolgozók 12 órás napi munkaidejét még tovább növelték a home office ideje alatt.

Élet járvány koronavírus politika történelem Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2020. május 30. 16:31 Élet

Drágulhatnak az italok, mert kevesebb üzemanyag fogy a járvány miatt

Az italgyártók által használt széndioxid jórészt az üzemanyaggyártás melléktermékeként keletkezik, ezért ha nem fogy elég benzin, és nem keletkezik kellő mennyiségű gáz, akkor drágulás lehet a vége.

Torontáli Zoltán
2020. május 25. 14:49 Élet, Világ

Egy dologra jó volt a koronavírus: jóval kevesebben haltak meg influenzában

Bár a koronavírus világjárványban még a statisztikák sem vethetők igazán jól össze egymással, a számok arra utalnak, hogy az influenzajárvány görbéje nagyon ellaposodott idén.

Avatar
2020. május 24. 18:17 Élet

Fej vagy írás? Meglepően sokan bízták a véletlenre életük sorsdöntő kérdéseit

Több mint 20 ezer ember kérte ki egy érme véleményét a döntéséről, és az volt igazán boldog hosszú távon, aki változtatni tudott a megszokott életén.

Fontos

Jandó Zoltán
2020. május 29. 15:31 Vállalat

Öt év alatt 91 milliárdnyi profitot termelt Simicska Lajos útépítő utódja

Több mint 157 milliárdnyi árbevételt és 24,4 milliárdos profitot hozott 2019-ben a Duna Aszfalt. Ez nemcsak a cég, hanem a teljes magyar építőipar történetében rekord.

Fabók Bálint
2020. május 29. 06:29 Közélet

Megalapította első cégét, azonnal megpályázott nyolcmilliárd forint állami támogatást, és nyert

Sok ezren vesztették el a munkájukat a turizmusban, de ahelyett, hogy rajtuk segítettek volna, inkább a leggazdagabb magyarok között osztottak szét 83 milliárdot egy kirívóan visszás pályázaton.

Jandó Zoltán
2020. május 28. 15:04 Vállalat

“Az idei nyár Budapesten katasztrófa lesz”

Egyelőre csak vidéken indul újra a turizmus, a fővárosban kilátástalan a helyzet. Interjú a Danubius vezérigazgatójával.