“Az oroszoknál profi festők is festenek, de nálunk nem nagyon kellett az embereknek az ilyesmi. Nemrég például csináltam egy boxer kutyát. Nem olyan, mint egy élő kutya, de ez nem is baj, mert az embereket nem érdekli, hogy csámpás a lába. Hosszú idő után jöttem rá, hogy nem naturális kutyákat kell csinálni: karácsonyfadíszt kell csinálni, mert az üveg önmagát adja. Amerikában ma már azt csinálják a műanyagosok, hogy torzítják az anyagukat, hogy olyan legyen, mint az üveg. Nem törekszenek rá, hogy a házikón mindenhol pontos legyen a derékszög. Ez karácsonyfadísz, erre nem Mona Lisát kell festeni”

– foglalta össze a hosszú évek tapasztalatát Szabó Lajos, a Szabó Üveg Kft. alapítója és tulajdonosa, akivel a tárnoki üzemükben beszélgettünk.

Szabó évtizedek óta foglalkozik karácsonyfadíszekkel. Ugyanakkor amikor a hatvanas években a Magyar Felvonógyár gépésztervező technikusaként a Budapesti Nemzetközi Vásáron munkatársaival a francia pavilonban rácsodálkozott, hogy vajon mitől lesz olyan bársonyos az ott kiállított konyakos üveg felülete, még egyáltalán nem volt tervben, hogy pont karácsonyi díszek tervezésével és készítésével fog évtizedeket eltölteni.

Szabót ugyanakkor nem hagyta nyugodni a kérdés, és ki is derítette, hogy a konyakos üveget elektrosztatikusan bársonyozták be le.

Ez akkoriban újdonság volt Magyarországon. Az elektrosztatikus festés lényege, hogy az anyagot nagyfeszültséggel töltik fel, így célzottan a tárgyra tudják irányítani. Ennek köszönhetően kevesebb festék megy kárba.

“Utánanéztem, hogy hogy lehetne ezt reprodukálni gépek nélkül. A televízióból használtam fel a nagyfeszültséget, ami elég frappáns dolog volt, és beadtam a Tanácshoz, hogy adjanak ipari engedélyt. Tetszett nekik, hogy gyári berendezés nélkül csinálom, és megadták” – mesélte a kezdetekről Szabó, aki ugyanakkor nem hagyhatta ott a gyári állását, mert már volt két gyereke, a harmadik pedig épp útban volt.

Végül az épülő házuk pincéjében kezdtek el dolgozni a feleségével. Szabóné Galántai Mariannával különféle üdvözlőlapokat készítettek. A ragasztót is maguk készítették, ugyanis ahhoz sem lehetett akkor csak úgy hozzájutni. “A keményítőt megfestettünk ruhafestékkel, ebből saját festéket csináltunk” – mesélte Szabó.

Az is komoly kihívás volt, hogy vevőt találjanak. “Nem tudtuk kinek értékesíteni a terméket, mert állami vállalatok nem vették meg. Ezért olyasvalamit kellett kitalálni, amiből meg tudunk élni. Eladni viszont csak pár maszek trafiknak, illetve utazó roma kereskedőknek lehetett, akik viszont az ország legtávolabbi pontjaira elvitték az árunkat. Később elkezdtünk játékokat, asztali díszeket és ajándéktárgyakat is gyártani” – mesélte Szabó, aki azt is elárulta, hogy a barátaik is sokat segítettek.

“A Honvéd zenekar brácsása jó barátom volt, ő az országban koncertezve rengeteg terméket eladott például.”

Később aztán szélesedett a termékpaletta. Az egyik legsikeresebb termékük a színes válfa volt, amit szintén elektrosztatikusan szőröztek. “Akkoriban a Kisiparosok Exportra Termeltető Irodájához beadtunk néha ötleteket. Ha ott úgy ítélték meg, hogy a termék nyugaton eladható, akkor egy Impexen keresztül mehetett az export” – mondta Szabó. Egy holland üzletembertől érkezett az első nagy megrendelés. Egy ősszel jött be az irodába, és amikor az esőkabátját fel akarta akasztani, adtak neki szőrözött válfát. Teljesen meglepte, hogy Magyarországon gyártanak ilyesmit, és egyből rendelt belőle, ráadásul nagy mennyiségben.

Ezután úgy beindult az üzlet, hogy annak ellenére, hogy ez akkor még nem volt teljesen legális, hét alkalmazottjuk lett. A holland üzletember viszont nem sokkal később meghalt egy autóbalesetben, így az exportlehetőség is megszűnt.

“Akkor már úgy is gondoltuk, hogy megoldódik az életünk, de aztán hirtelen minden megváltozott”

– mesélte Szabó, aki ezután új termékekkel kezdett próbálkozni.

A hatvanas évek végén bársonyozott játékkutyát kezdtek gyártani, amit Szabó egy német autóban látott bólogató farkaskutyáról mintázott. A pöttyös tacskó nagyon bejött, és a keleti blokkban igény is volt rá, szóval több országba is exportálták. Ebben az időszakban már volt, hogy száznál is többen dolgoztak a cégben.

“A kutyákat akkor még papírmaséból sütöttük, ezért rengeteg volt vele a munka. Egy barátom anyja mondta, hogy az asszonyok a falujában télen nem jutnak munkához, de szívesen dolgoznának. Én mondtam, hogy adnék munkát, de a rendőrök a falu szélén ellenőrzik az autókat, hogyan szállítjuk Pestre a félkész kutyákat? Most már elmondhatom, hogy a sofőr adott 10 forintot a rendőrnek, hogy ne nézzen a tej mögé a csomagtartóban. Aztán kiderült, hogy a rendőr felesége is a kutyákon dolgozott” – mesélte Szabó.

Ekkor már a szabályok is lazultak, fémmel, fával, textillel és műanyaggal is dolgoztak. Exportáltak például fém matchboxot is, de állandóan az újdonságon kellett gondolkodni. “Már volt lehetőség kimenni a nürnbergi világkiállításra. A feleségem szervezett össze 15-20 iparost, és csak azt néztük kint, hogy milyen ötleteket lehetne itthon is hasznosítani”.

Sikerült több új gépet is beszerezni. “Hozzájutottam egy fémgőzölő berendezéshez, amivel tükörfényes felületet lehet létrehozni párologtatással. Ha műanyag játékokat fényessé akartam tenni, akkor ezt használtam. De nem tudtam kihasználni a teljes kapacitást, ezért gondolkodtam rajta, hogy mi lenne az, amire még szükség lenne. 1986 körül így adódott az ötlet, hogy karácsonyfadíszt is lehetne csinálni” – mesélte Szabó.

A cég ekkor jól ment, ezért Szabónak az volt a terve, hogy átadja a játékokat a két fiának, ő pedig üveggel kezd el foglalkozni. A többi anyaghoz hasonlóan ezt is autodidakta módon kezdte el tanulni.

“Frankfurtban láttuk, hogy az üveggolyó nagy divat lett a játékiparban. Na, mondom, akkor csinálok én is golyókat.”

“Azt gondoltam, hogy ehhez a termékhez leginkább az égők hasonlítanak. A Tungsramtól vásároltam lerobbant roncsgépeket, amiket átalakítottam gömbdíszkészítő géppé. Eleinte a Tungsram munkatársai dolgoztak be, de aztán a rendszerváltás idejére már nem tudtam fizetni őket. Egyedül maradtam a csarnokban és tanultam az üveget. Össze-vissza égettem magam, de aztán végül beletanultam”- mondta Szabó. Az üveges mesterek ekkoriban nem tudtak olyan mennyiségben díszt gyártani, amennyire az áruházaknak szüksége volt, Szabó pedig nagy versenyelőnyt szerzett azzal, hogy géppel és sorozatban gyártott gömböket.

Aztán jött a rendszerváltás, és teljesen tönkrementek.

A játékok már nem kellettek a cseheknek, lengyeleknek, bolgároknak. “A nagy maszekkereskedő cégek elkezdtek kijárni Kínába, onnan hozták a terméket, és onnantól kezdve velünk szóba sem álltak. Nem tudtunk az áraikkal versenyezni. A házat, kocsit el kellett adni, ott maradtunk piac nélkül” – mondta Szabó.

A karácsonyfadísz-gyártás addig csak mellékes tevékenység volt, innentől kezdve viszont erre fókuszáltak, mert ehhez nem kellett sok alkalmazott. “Négyen-öten csináltuk a családban. A gyerekeim közben más pályára léptek, mi a feleségemmel maradtunk. Megpróbáltunk kézzel festeni minőségi karácsonyfadíszt. Eljutottunk Frankfurtba a karácsonyfadísz-vásárba. Ott annyira tetszett a nyugatiaknak, amit csináltunk, hogy 1995-től kezdve minden évben kiállították a termékeinket”.

Frankfurtban sok kereskedőcéggel fel tudták venni a kapcsolatot, így eljutottak az amerikai, új-zélandi, ausztrál, hongkongi piacokra, Franciaországba és Norvégiába is.

“Megint rengeteget exportáltunk, és nagyon jól ment minden, és akkor megint egyik pillanatról a másikra tönkrementünk sok más európai gyárral együtt. A kínaiak ezen a piacon is utolértek minket. Negyven-ötven emberrel is gyártattunk, de már megint csak a család és még néhány alkalmazott maradt”

– mesélte Szabó.

“Van valamennyi exportunk most is, de inkább magyarországi nagy áruházakkal szerződünk. Tavasszal kötjük a szerződést, októberre kell leszállítani”. Manapság viszont már nem géppel készítik a gömböket, hanem az újranyitott Tungsramtól veszik. “Kínából vehetnénk még, mint a nyugati cégek, de amit mi csinálunk, azt nem tudjuk kínai gömbökből megcsinálni, ugyanis mi a festést árnyalatban változtatjuk, ők pedig adott színskála alapján dolgoznak. Ráadásul ők fémgőzölnek, ami szürke, mi pedig színtiszta ezüsttel dolgozunk, aminek lényegesen szebb a fénye.”

Az üzemben a bonyolultabb formájú üvegeket öntik, viszont minden díszt itt ezüstöznek, ami azt jelenti, hogy a dísz belsejét kiöntik ezüsttel. Erre jön rá kívülről a mártás. Ha fényes felület a cél, akkor erre már csak a minta jön rá, viszont egyre népszerűbb a matt felület, amihez külön festés szükséges. Ezután már csak a dísz csúcsát vágják le, amire rájön a sapka, amivel a díszt rá lehet tenni a fára. Ezen a folyamaton átlagosan nagyjából 5-6 ember dolgozik.

Az elmúlt években a gyártás befejezése után kiállítást és vásárt is tartottak. “Ez bevált, és évről évre jobban ismernek minket, és többen is vásárolnak. Emellett pedig óvodákat és iskolákat fogadunk csoportos látogatásra egy óra időtartamban. Végigvezetjük őket, megmutatjuk a gyártás, illetve kapnak egy gömböt, amit saját maguknak megfesthetnek. Az is szokássá vált, hogy mielőtt bejönnek a kiállítótérbe, el kell énekelniük egy karácsonyi éneket. A gyerekek ezt általában nagyon élvezik. Egyszer bejött egy hároméves kislány, fogta az óvó néni kezét, és mondta neki, hogy

“Óvó néni, ez a mennyország”.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat dísz karácsony karácsonyfadísz Szabó Üveg Kft. Olvasson tovább a kategóriában