Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2017. december 22. 19:55 Pénz

Semmi pánik, kriptobefektetők: sokkal nagyobb zuhanást is túlélt már a Bitcoin

Néhány nap alatt értékének 45 százalékát vesztette el a Bitcoin, a legismertebb kriptopénz, amiből sokkal-sokkal többen vettek az utóbbi hónapokban, mint ahányan értenék, hogy egyáltalán mi is ez valójában.

 

(A 10,7 ezres ár csak a napon belüli mélypont volt, a cikk élesítésének időpontjában már újra 13 ezer dollárnál jár.)

Hasonló mértékben esett a többi kriptopénz, így az Ether vagy Bitcoin Cash is. Akik az utóbbi hetekben a hisztéria hatására vásároltak be jelzáloghitelre vagy ruháztak be Bitcoin-bányász szerverparkba, most valószínűleg nem olyan boldogok. De semmi pánik, ez ugyanis messze nem az első eset, hogy összeomlott volna a Bitcoin árfolyama, mégis túlélte mindet, és erősebben jött ki belőlük, mint korábban.

Például 2010-ben, amikor még tényleg csak a legélesebb szemű megfigyelők tudtak a Bitcoin létezéséről, november 6-án az árfolyam 50 dollárcenten is megfordult, aztán zuhanni kezdett, november 10-én 14 centen ütött átmenetileg mélypontot, azaz 72 százalékot zuhant. (Igen, ekkor kellett volna bevásárolni vagy bányászni, de ezt akkor még csak a szervezett bűnözők tudták, vagy talán ők sem.)

 

Aztán 2011 június 8-án 32 dollár közelében volt az akkori buborék csúcsa, négy nappal később viszont már 10,2 dolláron, 2011 november 17-én pedig 1,99 dolláron járt az árfolyam. Zuhanás mértéke: 80,2 százalék.

 

Nyugisabb év volt 2012? Hát, csak egy picit: augusztus 17-e és 19-e között 15,4 dollárról esett a kriptopénz 7,54-re. Ez 51 százalékos zuhanás volt.

 

De ez semmi 2013-hoz képest, amikor már a nagy angolszász gazdasági sajtó is sokat írt arról, hogy mekkora buborék a Bitcoin (érdekes módon az érvek nagyjából ugyanazok voltak mindkét oldalon, mint most: a: “de hát ez pénzként használhatatlan, csak a bűnözőknek és a spekulánsoknak jó”, b: “de a blockchain technológia milyen szuper, éljen a jegybank nélküli fizetőeszköz”). Ebben az évben kétszer is összeomlott: egyszer áprilisban (266 dollár -> 54 dollár), egyszer pedig az év végén (1166 dollár -> 422 dollár). Tehát tavasszal 80 százalékot, ősszel 63 százalékot esett.

 

Ezt nem is heverte ki egy darabig a Bitcoin, ami 2014-et és 2015-et nagyrészt zuhanással töltötte. A 2013 végi, 2014 eleji ezer dollárról egészen 170 dollárra zuhant 2015 január 15-ig. Ez egyben azt is jelenti, hogy közel 85 százalékot esett a megelőző csúcsponthoz képest.

 

És ha valaki azt hitte volna, hogy ez volt a mélypont, ahonnan kezdve egyenesen indult volna a rakétázás a nemrég elért húszezer dolláros csúcs felé, hát az téved: még idén is volt egy kisebb összeomlás, amikor  januárban 1141 dollárról 746 dollárra bucskázott a szuperpénz, ami egy szintén nem elhanyagolható 35 százalék közeli esés.

 

A Bitcoin története a leginkább azt mutatja, hogy mi történik egy olyan eszközzel, aminek kínálata rugalmatlan, fundamentális elemzői eszközökkel reménytelen meghatározni a valódi értékét, viszont nagy körülötte a spekulációs érdeklődés. Természetesen nagyon-nagyon sokat fog ingadozni az árfolyama, szakszóval nagy lesz a volatilitás. Spekulánsok néha felhajtják az árat, majd amikor már mindenki erről beszél és a szomszéd néni is be akar szállni, realizálják a profitot, mindenki menekül, aztán kezdődik az egész elölről.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz bitcoin kriptopénz spekuláció Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.