Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. május 15. 12:18 Élet

Apasági szabadságra mentek, és rájöttek, hogy nem akarnak több gyereket

Spanyolországban 2007 márciusában vezették be az apasági szabadságot, két hét fizetett távollét járt a gyermek születése után. Az intézkedés nagyon népszerűnek bizonyult, az első évben a jogosultak 55 százaléka vette igénybe. Azóta ráadásul meghosszabbították az idejét, 2017-ben előbb négy, majd tavaly öt hétre, és 2021-ig további bővítés várható.

Közgazdászok a 2007-es bevezetés után történteket tanulmányozták, eredményeikről a Quartz számolt be. Ezek szerint a lehetőséggel nem élők és az azt kihasználók ugyanolyan valószínűséggel maradtak a munkaerőpiacon, ám az utóbbiak a két hét letelte után is nagyobb mértékben vettek részt a gyermek gondozásában, mint az előbbiek. Ennek köszönhetően pedig az apasági szabadsággal élők partnerei nagyobb valószínűséggel tértek vissza munkahelyükre.

Ebben az értelemben az intézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, más tekintetben azonban valószínűleg nem. 

Kétéves időtávon 7-15 százalékkal kisebb arányban vállaltak újabb gyermeket azok a párok, ahol a férfi kivette a kéthetes apasági szabadságot, mint azok, ahol nem.

A különbség ezt követően ugyan csökkent, de még hat év után is kimutatható volt.

Ezzel egy időben, vagyis az apasági szabadság intézményének bevezetése után a felmérésekben azt lehetett megfigyelni, hogy a 21 és 40 év közötti spanyol férfiak körében csökkent valamelyest a tervezett gyermekek száma, a nők körében viszont nőtt.*2006 és 2010 között a férfiaknál 2,1-ről 2,05-re csökkent, a nőknél 2,08-ról 2,11-re nőtt. A tanulmányt jegyző kutatók feltételezése szerint ennek az lehetett az oka, hogy a gyermekükkel több időt töltő férfiaknál reálisabb kép alakult ki a gyermekneveléssel járó erőfeszítésekről. A nőknél pedig talán annak köszönhető az ellentétes irányú elmozdulás, hogy mentesültek az otthoni terhek egy része alól.

A szerzők ugyanakkor maguk is óvnak a messzemenő következtetések levonásától, hiszen egyetlen ország egyetlen adatsoráról van szó, ráadásul két tény együttes előfordulása nem jelent feltétlenül oksági kapcsolatot. Könnyen lehet, hogy más dolgok jobban befolyásolták a spanyol férfiak családdal kapcsolatos terveit, ilyen lehet például a 2008-as válság, amely földbe döngölte a spanyol gazdaságot.

Más országokra pláne nem érdemes kivetíteni az eredményeket, mert viszonylag szokatlannak számít a kiinduló helyzet, amikor a spanyol férfiak több gyermeket terveztek, mint a nők. Az viszont gyakori, hogy mindkét érték bőven afelett van, mint amennyi ténylegesen megszületik. A 2017-es adatok szerint az EU-n belül Málta után Spanyolországban a legalacsonyabb az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek száma (1,31*2008-ban még 1,45 volt, 2013-ban viszont csak 1,27, azóta némileg nőni tudott.), miközben a tervezetteké 2 fölötti. Az EU-átlag egyébként 1,59, a magyar érték 1,49 a KSH, 1,54 az Eurostat adata szerint. A spanyol döntéshozókat mindenesetre elgondolkoztathatják az eredmények, hogy érdemes-e még jobban kiterjeszteni az apasági szabadság idejét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem volt elég csok-baba, ezért kell a 10 milliós ingyenhitelA csok bevezetésének évében nőtt a termékenységi ráta, azóta viszont stagnál. Lépnie kellett a kormánynak, ha komolyan gondolja a népességfogyás megállítását.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet apasági szabadság gyermekvállalás Spanyolország termékenységi ráta Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.