Sokan hallottunk már a megosztásra alapuló gazdaságról (sharing economy), és legtöbbünkben sokáig egy pozitív kép élt róla. Sokan várták tőle a gazdaság fenntarthatóbbá tételét és a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkenését, de a mostani irányt folytatva erre nincs sok esély. Bizonyos intézményi körülmények között azonban még megfordítható ez a folyamat.
Schor 2014-es tanulmányában (pdf) arra mutat rá, hogy sok közösséginek indult projekt a növekedés során egyre inkább abba az irányba haladt, hogy egy
nagy céggé növi ki magát és ugyanolyan pozícióba kerül, mint bármelyik multi,
és ez a dolgozók kizsákmányolásához vezethet. Az sem példa nélküli, hogy egy jó kezdeményezést bekebelezzen egy nagy multi, ahogy az Avis tette a Zipcarral. Mégis ezeket a cégeket is a megosztásos gazdaság részeként kezeljük. Emiatt felmerül a kérdés, hogy mi is egyáltalán a megosztásos gazdaság?
Erről a szakértők is vitáznak, mivel ez a jelenség leginkább egy esernyő fogalom, ami alá rengeteg minden befér.*A kiindulás egyértelműen az volt, hogy egyének közötti tranzakcióknak kell létrejönnie, de ez ma már nem egyértelmű. Léteznek kormányzat és egyének, cégek és egyének közötti cserék is, amik benne vannak ebben a kategóriában. Úgy lehet jól megragadni a dolgot, hogy viszonylag kevéssé központosított, azaz decentralizált piac sorolható ide.*Amik közül a legdecentralizáltabb a közvetlen egyén-egyén tranzakciók. Ha gyakorlatibb példát szeretnénk: megosztáson alapuló piacnak tekinthetjük a ruhacsere eseményeket, a Vaterát vagy a közösségi bicikliket. Ide tartoznak még a crowdfounding oldalak, ahol a pénz és az innováció cserél gazdát, vagy akár a fórumok is, ahol a tudás áramlik az emberek között. Viszont az Amazon vagy az AirBnB is nyilvánvaló példák, amiknél már nem annyira egyértelmű, hogy hol végződik az egyén és hol kezdődik a cég.
De akkor hogyan segít ez az egyenlő és fenntartható világ elérésében? Koen Frenken tanulmányában (pdf) háromféle lehetséges jövőt képzel el. Ezek közül az egyik, ami már sok platformmal megtörtént, a fent vázolt elkapitalizálódás. Ebben az esetben a megosztásos gazdaság sem fog különbözni a hagyományostól, a tőkéseké lesz a profit, a munkavállalókat ugyanúgy kizsákmányolják, csak még a szokásos jogszabályok sem vonatkoznak rájuk, ezért még nagyobb bizonytalanságba kerülhetnek. Ugyanígy a gazdaság zöldülése sem fog bekövetkezni, hiszen ugyanúgy nem lesz érdeke a cégeknek, ahogy eddig.
A másik két verzió szerencsére jóval pozitívabb ennél. Az egyik lehetséges megoldás, hogy az állam magára vállalja az újraosztás szerepét, a tőkére helyezett nagyobb adókkal és a munkát terhelő járulékok csökkentésével. Ez sokszor helyi szintű tervezést igényel, hisz máshogy alakul a lakáspiac egy népszerű turista célpontban az AirBnB miatt, mint egy eldugott vidéki városban, ahol az emberek egyetlen vagyona a házuk.
A megfelelő adórendszer párosulhat egy erős munkavállalói képviselettel, ahol a hagyományoshoz hasonló szakszervezetek segítik a vállalkozók biztonságát és juttatásait. Ha a kormány megadóztatja a tulajdont, akkor elterjedtebb lesz a megosztás, mint a tulajdonlás, ami a gazdaság fenntarthatóságát is elősegíti. A cél a teljes körfogásos gazdaság elérése, ahogy arról korábban is írtunk.
Végül a harmadik lehetséges jövő az, ami valójában lenni akart a megosztásos gazdaság. Minden a résztvevők kezében van és ők részesülnek a profitból, illetve ők határozzák meg a béreket. Ennek két formája lehetséges: vagy minden a résztvevők tulajdona (platform, autó, adatbázis) vagy pedig a megosztott javak egyénileg tulajdonoltak (pl. lakás), de a platform és az abból származó profit a közösségé.
Ennek egy szélsőséges példái az úgynevezett időbankok (amiről tanulmány is készült az MTA kutatója közreműködésével), ahol a valuta az idő és a közösség tagjai szolgáltatásokat ajánlanak fel, majd az erre használt idővel megegyező mennyiségű szolgáltatást igényelhetnek a többiekért. Vagyis, ha Marci kimossa Béla ruháit egy óra alatt, akkor Juli levághatja Marci a haját fél óra alatt és Tóni pedig lenyírhatja a füvét fél óra alatt, akik szintén mástól vagy akár Marcitól kapnak cserébe egy szolgáltatást, ami fél órát vesz igénybe. Ezek az időbankok, de egyébként is a legtöbb megosztáson alapuló piac, valamilyen mértékben igényli a földrajzi közelséget. Ezért is fontos a helyi, decentralizált szabályozás megléte.
Ez az utóbbi jövőkép nagyban kedvez az egyenlőtlenségek csökkentésének. Viszont a környezeti hatások nehezen megállapíthatók, mivel az olcsóbb hozzáférés túlfogyasztást okozhat, ami terhelő a környezet számára. Viszont a közös koordináció hatékonyabb tulajdon kihasználáshoz vezet, továbbá az egyéneknek általában inkább érdeke az új és környezettudatos technológiák alkalmazása, ami ebben az esetben könnyen meg is valósulhat.
Mind a három jövőképre vannak már példák.
A kapitalista megoldást képviselik a nagy cégek (Uber, Airbnb, Amazon), ezek a szabadpiacpárti angolszász országokban a legjellemzőbbek. A skandináv országokban, ahol a szociáldemokrácia erősebb, a kormányzat igyekszik megoldani az egyenlőtlenségeket. Náluk létezik szakszervezet, ami a szabadúszókat képviseli, illetve sok energiát fektetnek a megosztáson alapuló gazdaság elemzésére, hogy jobb jogszabályokat alkossanak. Ezen túl támogatják a javítást adókedvezményekkel, hogy motiválják az embereket a tulajdon megőrzésére és a megosztásból fakadó hibák kijavítására. Végül Németországban elterjedtek a teljesen kooperatív, decentralizált autómegosztó platformok, bár az is igaz, hogy ezek csak helyi és kis volumenű üzletként tudnak működni.
Élet
Fontos