A magyar vállalkozások feladata, hogy külföldön ruházzanak be, a profitot pedig hozzák haza Magyarországra, hangzott el Orbán Viktor vasárnapi évértékelő értekezletén. Ez több szempontból is meglepő kijelentés volt a miniszterelnöktől. Eleve, eddig legfeljebb arról volt szó, hogy néhány hazai stratégiai ágazatban kell többségében magyar cégek kezébe adni a piacokat, a feldolgozóiparban pedig a magyar vállalkozásoknak itthon kellene megerősödnie, és innen kellene még többet exportálnia. Az viszont új elem, hogy a kormány a magyar tőke exportját támogatná.

A miniszterelnök konkrétan a következőképpen fogalmazott: “Sikeres vállalkozóinkra még vár egy történelmi feladat. Nekik kell létrehozniuk Magyarország területén kívül azokat a befektetéseket, amelyek profitját hazahozva kiegyenlítjük a Magyarország területéről kivitt profit mennyiségét. Igazi nemzeti küldetés ez, óriási feladat, rá is fog menni legalább tíz évünk.”

Nem könnyű egyértelmű választ találni arra, hogy miért jó, ha a magyar gazdaságpolitika célja lesz, hogy a magyar vállalkozók ne itthon, hanem külföldön fektessék be a nyereségüket. A rendszerváltás óta az egyik legnagyobb problémája a magyar gazdaságnak a tőkeszegénység és a tartósan alacsony beruházási ráta, és persze az, hogy a gazdaság szerkezete duális, mivel a magyar és a külföldi cégek teljesen más dimenzióban mozognak.

Az utóbbi években jóval könnyebben lehet már tőkéhez jutni, mint korábban, amit elsősorban az uniós források beáramlásának és az alacsony kamatoknak köszönhetnek a magyar cégek. De attól azért távol vagyunk, hogy túl sok legyen a tőke. A méret- és menedzsmentproblémák mellett pont a gyenge tőkehelyzet a legfontosabb oka annak, hogy a magyar cégek hazai pályán is versenyhátrányban vannak az országban lévő külföldi vállalatokkal szemben.

A külföldi cégek sem jótékonyságból, hanem profitcéllal jönnek Magyarországra. Ezért senkit nem érhet meglepetésként, hogy jóval több profitot utalnak a magyarországi külföldi leányvállalatok külföldi tulajdonosaiknak, mint amennyit a magyar cégek külföldi részlegei hoznak haza. 

De a fenti ábrát sokan félreértik, az ország ugyanis most is jobban jár, mint ha a külföldi cégek nem lennének itt: ahelyett, hogy Németországban, Japánban vagy Hollandiában termelnék a hozzáadott értéket, Magyarországon teszik ezt. (A fenti mínusz egy részét egyébként kiegyenlítik a nemzeti jövedelemben a külföldről hazautalt munkajövedelmek és az EU-ból kapott támogatások.)

Ha azt szeretnénk, hogy szűküljön ez a különbség, ahhoz vagy az kellene, hogy kevésbé legyenek nyereségesebbek az itthoni külföldi cégek (ez nem lenne túl racionális gazdaságpolitikai cél), vagy az, hogy a magyar cégek a Magyarországon megtermelt nyereséget kivigyék az országból, és kint beruházzák – ahelyett, hogy itthon kezdenének vele valamit.

Termelést akkor érné meg a magyar cégeknek külföldre vinni, ha úsznának a tőkében, viszont túl magasnak ítélnék az itthoni fizetéseket, ezért megérné más országokba áthelyezni a működésük egy részét. Addig, amíg Magyarország legnagyobb komparatív előnye a nemzetközi munkamegosztásban az alacsony bér, nagyon távol vagyunk ettől. Sőt, ha a magyar cégek is elkezdik kitelepíteni a termelésüket oda, ahol alacsonyabb a bér, az éppen hogy a magyarországi munkavállalók (tehát a választók) bérét fogja visszahúzni.

Most mindenesetre nagyon nehéz elképzelni olyan magyar céget, amelynek olyan versenyelőnye alakult volna ki, hogy a siker reményével kezdhetne nemzetközi terjeszkedésbe.

Valójában mindössze néhány olyan magyar cég van, amely jelentősebb külföldi foglalkoztató lenne. Ezeket jól ismerni a budapesti tőzsdéről: az OTP-ről, a Molról és a Richterről van szó. Mintegy 40 ezer ember dolgozik más országokban magyar tulajdonú cégeknek, közülük 25-27 ezren az OTP-nek, 4-6 ezren a Richternek dolgoznak, a maradék pedig túlnyomórészt a Mol külföldi munkavállalóiból áll.

Alig van más magyar vállalkozás, amely jelentős külföldi tevékenységgel bír. (És a legtöbb esetben itt sem organikus terjeszkedésről, hanem más cégek – mint egy nagy bolgár bank vagy egy horvát nemzeti olajtársaság – felvásárlásáról volt szó.)

További lehetőség keresni egy Magyarországnál is kisebb és lehetőség szerint korruptabb országot, ahol a hazai módszerekhez hasonlóan meg lehet szállni az építőipar állami megrendelésekre épülő részét. Igaz, ez a kísérlet legutóbb Szlovéniában a jelek szerint kudarcot vallott.

Talán az is fontos lehet, hogy Orbán nem külföldi termelőberuházásokról beszélt, hanem “befektetésekről”. Külföldön befektetni pénzt sokkal egyszerűbb, mint mondjuk egy zöldmezős beruházást indítani. Elég részvényeket vagy kötvényeket venni külföldi cégekben. Ez viszont technikailag tőkekivitel, ami csökkenti a magyarországi tőkeállományt.

Az könnyen érthető, hogy egy-egy vállalkozónak ez miért lenne érdeke (külföldön biztonságban tudhatja vagyonát, diverzifikálja a kockázatokat és hasonlók), de hogy a magyar állam miért tartja ezt ösztönzésre méltó, hosszú távú stratégiai célnak, arra nehéz jó szándékú magyarázatot találni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet külföldi cégek külföldi működőtőke magyar tőke magyar tőkekiáramlás Orbán Viktor Olvasson tovább a kategóriában