Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. február 1. 10:07 Élet, Világ

Ezen a képen a legújabb BMW-t rejtették el

Csaknem másfél évet késik, de végre bejelentették, hogy február 4-től elkezdik Németországban árulni a BMW régóta várt elektromos rollerét, az X2City-t. Nem akármilyen szerkezetről van szó, ami az árában is megmutatkozik: a rollert átszámolva 760 ezer forintért adják, és Magyarországon ennél is drágább lehet majd.

A BMW motoros ága elég komoly rollert fejlesztett, az eszköz viszonylag nagy méretű és nagy kerekű, a piacra dobást pedig elsősorban az késleltette, hogy megvárták vele a német szabályozás véglegesítését. Az X2City ezek szerint úgy van beállítva, hogy nem tud 20 km/h-nál gyorsabban menni, ám így hajtani lehet a bicikliutakon is.

A BMW új, elektromos rollere Lisszabonban. Fotó: BMW

Az eszközt pedállal lehet gyorsítani, de a kormányról bizonyos sebességekre állítható tempomat is van rajta. A hátsó kerékbe épített elektromotort a padlóba kombinált akkumulátor hajtja, a cég közlése szerint az elemet 2,5 óra alatt lehet feltölteni, és egy töltéssel 20-30 kilométeres lehet a roller hatótávja.

A komolyabb rollerek egyébként a magyar szabályok szerint segédmotoros kerékpárok, azaz megfelelő jogosítvány kell a vezetésükhöz és a bukósisak viselése is kötelező rajtuk.

Az elektromos rollerek a fejlett világban egyre népszerűbbek, és ahogy nemrég beszámoltunk róla, az egyik vezető amerikai rollermegosztó hamarosan Budapesten is megjelenhet a szolgáltatásával.

Az újfajta közlekedési eszköz megjelenése az amerikai tapasztalatok szerint alaposan megnöveli a sürgősségi osztályok forgalmát, egyelőre rendkívül sok rollerbalesetet regisztrálnak a tengerentúlon. A Los Angeles-i kórházi adatok szerint ott egy év alatt 249 rolleres bukás volt olyan súlyos, hogy sürgősen orvoshoz kellett vele menni, míg ugyanezen idő alatt a hasonlóan nagy biciklis balesetek száma 195, a gyalogosoké pedig 181 volt.

A statisztikák szerint nem azzal van a probléma, hogy a rollereseket elütik, vagy ők mennek neki másoknak, esetleg a falnak, hanem az emberek egyszerűen elesnek az eszközzel. A csonttörések aránya magas, 31 százalékos, ráadásul a fejsérülések aránya 40 százalék.

A legnagyobb amerikai rollermegosztó, a Bird ennek ellenére azért lobbizott, hogy a rollerek essenek egy elbánás alá a kerékpárokkal, és a használóknak ne legyen kötelező a fejvédő viselete. Ennek hatására Kaliforniában januártól már nem is kell bukósisakban rollerezni. A Bird mindezt úgy kommunikálja, hogy annak érdekében lobbizott, hogy az emberek könnyebben hozzájussanak a fenntartható közösségi mobilitáshoz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBudapestre jöhet az egyik amerikai elektromosroller-megosztóA Lime applikációjában megjelent pár roller Budapesten, 300 + percenként 25 forint körül lehetne a használat díja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ baleset bicikliút BMW elektromos roller roller sérülés Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. október 24. 15:02 Élet, Világ

Olyan kevés gyerek születik, hogy felfüggesztették a híres finn babaváró csomag tenderét

Eredetileg 30 ezer készletre írtak ki pályázatot, de nem lesz ekkora az igény; Finnországban népességarányosan kevesebb gyerek születik, mint idehaza.

Stubnya Bence Bucsky Péter
2024. október 21. 10:52 Adat, Élet

Visszaszorulóban van Magyarországon az éjszakai munka

A 2019-es 11,2 százalékról az idei év közepéig 8,8 százalékra csökkent az éjjel vagy este rendszeresen dolgozók aránya itthon.

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2024. október 21. 05:40 Élet, Vállalat

Miért nem kerülnek utcára azok a magyar dolgozók, akiknek a munkáját átveszik a robotok?

Csökken a munkaerőhiány, de még mindig megvédi a dolgozókat az elbocsátástól. Sok cég akkor sem épít le, ha automatizál vagy romlanak a kilátásai.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. október 25. 05:30 Adat, Közélet

60 százalékkal kerül többe a korábban árstopos tej, és nincs még vége a drágulásnak

A mesterségesen alacsony árú tejről gyorsan visszaálltak a vásárlók a tényleg olcsóbbra, de hamarosan újabb drágulási hullám jöhet.

Jandó Zoltán
2024. október 24. 09:36 Adat, Pénz

Egymilliárdos árengedménnyel kínálja tihanyi ingatlanját az állam

Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát az MNV annak a tihanyi ingatlannak, amelyet két hete sikertelenül próbált meg eladni.

Mészáros R. Tamás
2024. október 24. 06:01 Világ

Akkor hozott Nobelt a nagy világmagyarázat, amikor már egyre többen kételkednek benne

Az idei díjazottak munkássága a magyar fejlődési modellel kapcsolatos viták szempontjából is érdekes, de bírálója is egyre több van.