Negyedszázada egy családi ház kisszobájában egy hatalmas hitellel terhelt nyomdagéppel indultak, ma egy olyan, csúcstechnológián alapuló berendezésre várnak, amelyből egész Európában csak néhány van, itthon és a régióban pedig egy sem. Az Imprenta Kft. fokozatosan nőtt prosperáló vállalattá, történetében pedig jól megmutatkozik, hogy szerencse is kell a sikeres vállalkozáshoz.

A társaságot három nyomdaiparban dolgozó fiatal, Apostol László, Bors László és Vajna István alapította 1994-ben. Bár alapos ismeretekkel nem rendelkeztek az üzletről, annyi tapasztalatuk azért volt már az iparágban, hogy lássák, melyik szegmensben lehet keresnivalójuk. Ezért döntöttek úgy, hogy öntapadó címkéket fognak gyártani. Bár ekkor ezekre még nem volt olyan széleskörű igény, mint manapság, azt már lehetett látni, hogy a szegmensben van fantázia, a verseny pedig közel sem olyan öldöklő, mint a hagyományos nyomdák piacán. Arról nem is beszélve, hogy a vevői elvárások sem voltak még túl magasak, így egy viszonylag kisebb teljesítményű géppel is el lehetett indulni.

3000 négyzetméter a Wartburgban

Más kérdés, hogy még egy ilyen egyszerűbb nyomdagép sem számított olcsó mulatságnak. Az a berendezés, amiről úgy gondolták, hogy piacképes címkéket tudnak vele gyártani, 8 millió forintba került. Ennyi pénzük pedig természetesen nem volt önerőből. Ötmillió forint hitelt kellett felvenniük, és azt is csak úgy kapták meg az akkor még létező Duna Banktól, ha egy éven belül visszafizetik a teljes összeget, illetve a vállalt 36 százalékos kamatot. Emellett pedig a fennmaradó 3 millió nagyobbik részét is meg kellett oldani valahogy.

Még így is szerencséjük volt, a kezdő vállalkozókkal ugyanis a kor viszonyaihoz és az ágazati szokásokhoz képest kifejezetten kesztyűs kézzel bánt mindenki.

„Nagyon komoly bizalom kellett a kezdetektől a partnerek – beszállítók és megrendelők – részéről egyaránt, és ez valamiért megvolt, ezért tudtunk elindulni” – emlékszik vissza Apostol László, az Imprenta egyik alapító ügyvezetője.

Apostol László

A bank olyan partneri szándéknyilatkozatokra adott hitelt, amiket a kivétel nélkül ismeretlenül felkeresett jövőbeli vevők adtak, a gép szállítója pedig belement abba, hogy csak akkor fizessenek, amikor leteszik a ház udvarán a gépet. Utóbbi egyáltalán nem evidens, 20-40 százalékos előleget jellemzően már akkor le kell tenni, amikor leadják a rendelést, és a gyártó általában csak ez után kezdi el egyáltalán a gép legyártását.

A nyomdagépet egyikük édesanyjának (egyébként a hitel fedezetéül is szolgáló) családi házában, egy mindössze 12 négyzetméteres szobában állították fel, itt indult meg alig néhány nappal később a termelés is. Az előzetes kapcsolatépítésnek hála ugyanis ekkor már voltak vevőik: a banknak adott szándéknyilatkozatokból tényleges megrendelések lettek.

A partnerek kezdetben főleg az élelmiszeriparból kerültek ki, az első vevőjük például a zirci Zweifel chipsgyár volt, de hamarosan szállítottak az ugyanebben a szektorban tevékenykedő Wolfnak és Chiónak, illetve a vegyiparban dolgozó, autóüzemeltetési segédanyagokat gyártó Krarusznak is.

A vállalkozásban ekkor még csak a három alapító dolgozott. Ők jártak ki vevőkkel tárgyalni, fogadták a megrendeléseket, egyeztettek a szövegszerkesztővel, intézték a gyártási folyamatokat, kezelték a nyomdagépet, szállították az alapanyagot. „Rendszeresen jártunk a fővárosba az alapanyagokért, eleinte egy Trabanttal, majd egy Wartburg kombival.

Volt, hogy 3000 négyzetméternyit pakoltunk a Wartburgba. A kocsi úgy jött le az M7-esen, mint egy motorcsónak, enyhén égnek állt az orra” – meséli az ügyvezető.

Életmentő telefon

A papírral egyébként csináltak egy elég jó üzletet ekkoriban. Egy nagyobb címkegyártótól ugyanis eselékként (azaz hulladékként), féláron vettek 10 cm széles tekercseket. Ez a nagyobb gyártó ugyanis az egyméteres alaptekercsek méretre vágása után keletkezett 10 centis tekercseket nem tudta, vagy nem akarta (keskenyége miatt) felhasználni. Ezeket a maradvány tekercseket vették meg a kezdő vállalkozók úgy, hogy ekkor még fogalmuk sem volt róla, milyen megrendeléseket kapnak, és tudják-e majd ezeket használni.

Az Imprenta első gépe, amit még most is használ a cég

De tudták, a megrendelések szépen érkeztek, ami kellett is, hiszen alig egy évük volt kitermelni a géphez felvett 5 milliós hitelt. Úgy számoltak, hogy ehhez az első esztendőben 30-40 ezer négyzetméternyi öntapadós matricát kell legyártaniuk. Mivel a pénzt a banknak nem egy összegben kellett visszaadniuk, eleinte minden bevétel a kamatokra és a törlesztésre ment el. Ekkor még fizetést sem tudtak kivenni a cégből. Az első fél évben korábbi tartalékaikat élték fel, ezután is csak rendszertelenül vettek fel pénzt, és a bérük összege sem volt fix.

Alig több, mint fél évvel az indulás után ráadásul majdnem minden elúszott. Jött a nyári uborkaszezon, a korábbi megrendelések elmaradtak, és úgy tűnt, hogy az első igazán nagy törlesztőrészletnek a harmada sem jön össze a fizetési határidőre.

„Épp azt számolgattuk, hogy miként fogunk tudni fizetni, amikor megcsörrent a telefon. A jégkrémgyárból hívtak, hogy tudnánk-e változó adatokat, jellemzően dátumokat nyomtatni csomagolófóliára. Mondtam, hogy kizárt, mivel analóg technológiával, ami nekünk van, ez nem lehetséges. A gyárnak azonban nagyon fontos volt, hogy valaki képes legyen elvállalni ezt a munkát, mivel akkor még nem tudták ezt a feladatot házon belül megoldani. Annyira létkérdés volt számukra ez a dátumozás, hogy ők maguk minden felmerülő technikai akadályra találtak megoldást, így például telepítettek egy tintasugaras nyomtatót a mi gépünk mellé, ezzel a nyomtatóval kiegészítve megoldhatóvá vált a változó adattartalom nyomtatása. Nagyon nem akartuk ezt a munkát, mert teljesen idegen volt a profilunktól, de amikor már látszott, hogy műszakilag menni fog a dolog, rákérdeztem, mégis milyen mennyiség nyomtatásáról lenne szó? Mondták, hogy első körben kétszáz darab kétezer méteres tekercsről, majd pedig még jóval többről… Valószínűleg ez volt a legszerencsésebb pillanat az Imprenta történetében” – meséli Apostol László.

Csak úgy tudták teljesíteni a megrendelést, hogy napi három műszakban dolgoztak.

Folyamatosan ment a gép, ami mellé még az az alapító tag is beállt, akinek egyébként nem volt nyomdász végzettsége, de betanulta munkát, és elvitt napi egy műszakot.

Bár a jégkrémes biznisz csak néhány hónapig tartott, így is nemcsak hogy megmentette a céget, de stabilizálta is az anyagi helyzetét. Végül nagyobb nehézség nélkül visszafizették a hitelt, és egy új kisteherautót is vettek, nyár végére pedig az egyéb megbízások is visszatértek. Sőt, jöttek újabbak is, egyre több cégnek gyártottak, mások mellett a húsiparnak, tésztagyártóknak, autóipari vállalatoknak és egyre több borászatnak. Ennek eredményeként három és fél év alatt ki is nőtték a veszprémi családi ház kisszobáját. Egy lényegesen nagyobb bérelt műhelybe költöztek, ahova egy új gépet vásároltak, immár önerőből, és időközben három munkatársat is felvettek.

Az orosz meló

A többletkapacitásra hamarosan szükség is lett, 1998 ugyanis újabb hatalmas bizniszt hozott a cégnek. Az egyik legfontosabb ügyfelük az ekkor üdítőgyártásban is kifejezetten erős BB volt, amely nagyon aktívan terjeszkedett az orosz piacon. Igen ám, de az oroszok 1998-ban kitalálták, hogy csak olyan terméket lehet bevinni az országba, amin cirill betűkkel is szerepelnek a legfontosabb információk.

A billentyű-kombinációkkal írt, milliókat hozó orosz címkék.

A dobozokra ezt rányomtatni nagyon költséges és időigényes lett volna, így a BB ezt a problémát kizárólag öntapadó címkék felhasználásával tudta megoldani. „Ekkor már 1-2 éve volt saját számítógépünk, amin én tervezgettem a címkéket. Cirill betűs klaviatúrával viszont természetesen nem rendelkeztünk, ezért különböző billentyűzetkombinációkkal tudtam csak előhívni a karaktereket. Néhány hét után már minden kombinációt emlékezetből tudtam, így gépeltem az összetevőket” – meséli Apostol László.

Bár az orosz válsággal ez a megrendelés eltűnt, összességében komoly lökést adott, és a cég így is növekedési pályán tudott maradni. 2003-ra a bérelt műhelyt is kinőtték, és felépítették első saját csarnokukat. Ehhez újabb hitelt kellett felvenni, ám ennek visszafizetése már nem okozott gondot.

„Az a technológia, amivel a 90-es évek közepén piacra léptünk, és akkor még viszonylag piacképes terméket tudtunk előállítani, 10 évvel később már kevés volt ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk. Éppen ezért folyamatosan újítottuk a gépparkot, és hoztunk be olyan technológiákat, amelyekkel magasabb hozzáadott értékű termékeket lehetett létrehozni. Azóta is ez a filozófiánk. Nem arra törekszünk, hogy mi legyünk a legolcsóbbak a piacon, és mindenképpen megnyerjük az árversenyt, mert az a tapasztalatunk, hogy az ügyfelek sokkal többre értékelik a magasabb minőséget és a rugalmasságot. Az nagyon fontos számukra, hogy ha véletlenül túl későn észlelik, hogy kifogynak a címkéből, akkor se kelljen leállítani a gyártósort, mert nagyon rövid időn belül legyártjuk és leszállítjuk nekik” – magyarázza az ügyvezető.

A magas hozzáadott érték azt is jelenti, hogy nem árbevételben akarnak hatalmasra hízni, inkább nyereségben gondolkodnak, a profit a sikermérő.

A Lehman-csőd napján kezdtek építkezni

A 2000-es években az új gépek annyira felfuttatták az üzletet, hogy az Imprentának még a tervezettnél is sokkal korábban kellett ismét továbbállnia egy nagyobb telephelyre. Az új bázis alaprajzát, az úgynevezett tükröt 2008. szeptember 15-én vágták ki a földből a munkagépek, éppen aznap, amikor az Egyesült Államokban bejelentették, hogy összeomlott a Lehman Brothers, és kitört a gazdasági válságot megindító tőzsdepánik.

A kedvezőtlen gazdasági fordulat az Imprentánál is okozott némi ijedelmet, hiszen nem éppen ideális ilyen időzítéssel fejleszteni, de a cégvezetésnek volt vészterve. Úgy számoltak, hogy ha túl nagy lenne a visszaesés, és emiatt elapadnának az építkezésre szánt forrásaik, akkor egyszerűen felfüggesztik a beruházást és kivárják a megfelelő pillanatot a folytatásra. Persze ebben is volt kockázat, hiszen a több százmilliós fejlesztéshez ilyen nagyságrendű hitelt is vettek fel, de szerencséjükre – mivel a bevételeik forintban keletkeztek – nem devizakölcsön mellett döntöttek.

A rettegett komolyabb visszaesés elmaradt. Bár 2009-ben kismértékben csökkent a forgalmuk, így is normál mederben maradt az üzletmenet, a fejlesztést be tudták fejezni, és 2009-ben át is költöztek az új üzembe, ahová azóta számos új gépet telepítettek. Az egyik ilyen vétellel komoly tanulópénzt is fizettek, a beruházás ugyanis pont arra az időszakra esett 2011-ben, amikor a forint hirtelen hatalmasat gyengült. Emiatt az euróban számlázott berendezés 11 millió forinttal került többe, mint amennyivel eredetileg kalkuláltak. Az esetből tanulva a cég több partnerénél is átállt eurós számlázásra, így ma már árbevételének jelentős része nem forintban képződik.

Digitalizálódás felé

Az új berendezések beszerzésére azért volt szükség, hogy folyamatosan magas hozzáadott értékű termékeket tudjanak előállítani. Kezdettől fogva figyelemmel kísérték a különböző digitális technológiák fejlődését is, de csak 2017-re érezték úgy, hogy megtalálták a számukra legmegfelelőbb technológiát és nyomdagépet, amely már olyan fejlettségi fokon állt és volt annyira kiforrott, hogy nem jelentett túl nagy kockázatot az üzembe állítása.

Ez a technológia a korábbihoz képest eltérő  üzleti modellt is jelent. „A nyomdaiparban az analóg technológiákat nem váltják le azonnal a digitális technológiák, ahogy mondjuk a fényképezőgépeknél vagy a televíziók esetében ez megtörtént, a két technológia egymást kiegészítve, egyfajta szimbiózisban él együtt. Egy adott termékből nagy szériát nyomtatni még most is a tradicionális eljárások valamelyikével gazdaságosabb, sok kisebb sorozat esetében azonban már mindenképpen a digitális technológia a költséghatékonyabb. Ráadásul vannak olyan termékek, amelyeknek az előállításában mindkét technológia részt vesz” – magyarázza az ügyvezető.

Az új eljárások értelemszerűen gyorsabban fejlődnek, és a vevői igények is olyan irányba mozdulnak el, amelyeket a digitális gépek tudnak inkább kielégíteni. Részben ezért rendelte meg az Imprenta a cikk elején már említett nyomdagépet.

A digitális technológia felé való elmozdulás a kisebb volumenű megrendelések miatt automatikusan az árbevétel kisebb visszaesését hozta magával, de biztonságosabbá tette a cég működését azzal, hogy diverzifikálta a vevőkört, és biztosította a társaság magas profitrátáját. A jövőben az a cél, hogy emellett a nyereségráta mellett ismét növeljék a forgalmukat, részben külföldi megrendelésekkel. Ehhez valószínűleg a létszám bővítésére is szükség lesz, így a jelenleg 31 alkalmazott mellé újabbakat is felvehetnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cégportré Imprenta nyomdagép nyomdaipar Olvasson tovább a kategóriában