Korai, veszélyes és felelőtlen – ezek a legfinomabb nemzetközi reakciók Ho Csiankuj bejelentésére. A kínai tudós azt állítja, hogy megszületett egy olyan lány ikerpár, Lulu és Nana, akiken embrionális korukban génmódosítást hajtott végre. Cikkünk megjelenésekor nem lehet tudni, hogy a hír igaz-e, a sencseni egyetem, ahol a kutatóorvos dolgozik, tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz. A titokban végzett beavatkozással kapcsolatban vizsgálatot indítottak, mert lehet, hogy a beavatkozás megsértette a kínai szabályokat.
Az eredményekről és a génmódosítás pontos körülményeiről egyelőre publikáció sincs, ám amint arra többen is figyelmeztetnek, még ha lenne, akkor sem lehetne biztosra menni. Nem ez lenne ugyanis az első példa arra, hogy kínai kutatók bejelentenek egy tudományos bombahírt, megszerezve ezzel a világelsőséget, majd később visszavonnak mindent. Gyanússá teszi az esetet az is, hogy a bejelentés látszólag jól elő volt készítve, mintha a kínai kutató a PR-értéket is igyekezett volna minél jobban kidomborítani.
Az ügy azonban mindenképpen jó arra, hogy az emberi génmódosítás biológiai és etikai problémáira felhívja a világ figyelmét. Most tudatosulhat a közvéleményben, hogy a technológia jó ideje készen áll a hasonló beavatkozásokra, és egyáltalán nem olyan bonyolult egy ilyen műveletet végrehajtani. Főleg nem Kínában, ahol a molekuláris biológia kiváló alapokkal bír, viszont a hatóságok egészen másképp közelítik meg a szabályozási kérdéseket, mint Amerikában vagy Európában.
A kutatásokhoz világszerte a meddőségi kezelések során “lombikban” létrejött, de végül az anya méhébe vissza nem ültetett embriókat használják. A szülők általában mindenhol kérik, hogy ezeket egy későbbi potenciális lombikprogram céljára tartsák készenlétben, és az adatok azt mutatják, hogy a kínai szülők nagyon magas arányban, de átlagosan csak három évig igénylik ezt a szolgáltatást.
Ez azt jelenti, hogy szükség esetén Kínában jóval több embrió állhat a kutatók rendelkezésére, mint Amerikában vagy Európában. Az is kérdéses, hogy mennyire korlátozzák ezek kutatási célú felhasználását, mert például Franciaországban ugyan 220 ezer fel nem használt embrió van, de ebből a helyi szabályok szerint legfeljebb 20 ezret lehet kísérletekbe bevonni. Kína azonban a génmódosítási versenyt központilag is nagyon komolyan veszi, egyértelműen meg akarja nyerni, és a célokhoz hajlandó lehet rugalmas szabályokat rendelni.
A technológia, a CRISPR-Cas9 nevét sokan most ismerhetik meg, ez az a génszerkesztő készlet amely egy módszert (CRISPR) és egy enzimet (Cas9) jelöl. Az enzim képes arra, hogy célzottan kivágjon egy darabot a DNS-láncból, és akár arra is, hogy a kivágott darab helyére egy másikat illesszen.
A kínai ikerpárnál az állítások szerint egy olyan DNS-darabot vágtak ki embrionális korban, amely kulcsszerepet játszik a HIV-fertőzés terjedésében, erre pedig azért volt szükség, mert az ikerpár apja fertőzött. Valószínűnek látszik, hogy ha valakinél nincs meg ez a gén, akkor nem fog megbetegedni. Ugyanakkor az ehhez hasonló összefüggések sokaságát feltételezik már, és kísérleteznek is ilyen megoldásokkal, amelyek célja természetesen az, hogy potenciális súlyos betegségektől szabadítsák meg a születendő embereket. A nemzetközi szakmai konszenzusnak köszönhetően azonban addig még senki sem merészkedett, hogy egy génmódosított embriót hagyjon kihordani és megszületni. Ez az, amit még a kínai hatósági ajánlások sem engednek meg, és ezért indulhatott el az ügy kivizsgálása is.
Az emberi génmódosítással nem csak az a probléma, hogy egyáltalán nincs rendezve etikai szempontból, hanem az is, hogy még a biológiáját sem tartják érettnek az éles alkalmazásokhoz. Bármilyen páratlan tudományos eredmény is a CRISPR-Cas9 kifejlesztése, arra azért nem sokan vennének mérget, hogy a technika 100 százalékos pontossággal működik. Abban ugyanis majdnem biztosak a kutatók, hogy a megcélzott gént a Cas9 eléri és megfelelően “kezeli”, újabban azonban azt is tudjuk, hogy korántsem tudják garantálni, hogy más DNS részeket is egészen biztosan érintetlenül hagy.
A másik fő problémát az okozza, hogy a gének a jelenlegi ismereteink szerint egyáltalán nem izoláltan léteznek és működnek. A konkrét esetben például azt állítják, hogy a CCR5 jelzésű fehérje előállítását kódoló gént vágták ki a gyerekek genomjából, ám ahogy több kutató is azonnal megjegyezte, ez nem csak a HIV vírus terjedését segíti, hanem a nyugat-nílusi vírus terjedését gátolja is egyben. Így az is lehet, hogy az ikerpár a beavatkozás miatt védtelenné válik ez utóbbi fertőzés ellen. Emellett az is könnyen lehet, hogy a kivágott gén bizonyos esetekben más génekkel együttműködve fejti ki a hatását, és senki sem tudja, hogy valójában mi történik, ha a mozaikból kiveszik ezt az egyetlen darabot.
Messze vagyunk még attól, hogy pontosan előre jelezzük a génmódosítás következményeit arra az esetre, ha az ember meg is születik, vagyis nem marad embrionális állapotban egy kutatóintézetben. Egyelőre képtelenség felelősen megjósolni, hogy születés után a módosítás előnyei vagy hátrányai lesznek túlsúlyban, és ha Lulu és Nana tényleg megszületett, akkor ez náluk is csak élesben fog kiderülni.
Élet
Fontos