Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. november 12. 17:28 Élet, Világ

Soha nem fizettek még annyit kortárs műtárgyért, mint a Medence két alakkal címűért fognak

David Hockney brit festő egyik ikonikus alkotását árverezi el csütörtökön a Christie’s, és ha az előzetes becslések nem csalnak, akkor 80 millió dollárt is fizethetnek a műért. Ha így lesz, akkor megdől az élő művészek alkotásaiért fizetett eddigi rekord, amelyet Jeff Koons tart 2013 óta, amikor polírozott acélba öntött Balloon dog című szobrát 58,4 millió dollárért adták el.

Hockney képének címe Portrait of an Artist (Pool with Two Figures), azaz Egy művész portréja (Medence két alakkal), és ahogy Alex Rotter, a Christie’s társelnöke írja a felvezetőjében, a modern korszak egyik mesterművének tekinthető.

Az 1972-ben készített festmény sztorija két kompozícióból alakult ki. Hockney-t először 1971-ben ihlette meg két fotó, amely műtermének padlóján véletlenül került egymás mellé. Az egyiken egy víz alatt úszó, és ezért csak torzítottan felismerhető emberi test volt, a másikon pedig egy földet bámuló fiú. A két egymástól eltérő alak egybehozása volt az az ötlet, amely Hockney fantáziáját beindította.

A kép azonban sehogy sem akart elkészülni, Hockney számtalanszor újrafestette, majd végül kidobta. 1972 áprilisában egy new yorki árverésre készülve mégis újra elővette az ötletet, a francia Riviérára utazott, és fotókat készített a számára ideális úszómedencéről, hogy megtalálja a megfelelő beállítást. A medence szélén álló alakot korábbi szeretőjéről, Peter Schlesingerről mintázta, akit Londonba visszatérve a stúdióval szemben lévő parkban is sokszor lefotózott, ugyanabban a rózsaszín zakóban, amelyet Franciaországban viselt.

Az így elkészült alapanyagból gyúrta össze Hockney a festményt, amelyen az árverés előtti utolsó hetekben éjjel-nappal dolgozott, hogy határidőre elkészüljön.

A medence motívum a festő hatvanas-hetvenes években készített sok festményének központi eleme. Ez egy korábbi amerikai utazás élményén alapszik: amikor a húszas éveiben járó Hockney a Los Angeles-ben leszállni készülő repülő ablakán kinézve meglátta a villákhoz tartozó medencéket, akkor tudatosult benne, hogy míg az Egyesült Királyságban ez luxusnak számít, Kaliforniában egyáltalán nem.

A homoszexualitását nyíltan vállaló Hockney egyébként a londoni stúdiója mellett 1964 óta részben Kaliforniában él, amelynek villaparkos, magán-úszómedencés közege művészi és magánéleti értelemben is ideálisnak mutatkozott számára, hogy a férfi figuráját megjelenítse.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ aukció David Hockney festmény képzőművészet rekord Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.