Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. november 2. 13:04 Élet, Világ

Őrület van a Szilícium-völgyben, a szülők teljesen bepánikoltak a gyerekek mobilozása miatt

A világ legfejlettebb technológiai régiójában, a Szilícium-völgyben egyre több családban kezdik teljes mértékben eltiltani a gyerekeket a mobiltelefonok, a tabletek, a számítógépek és a konzolok napközbeni használatától, sőt a tévénézéstől is. A New York Times riportja szerint gyorsan terjed a szülők körében az a meggyőződés, hogy a digitális eszközök gyerekkori használata még kis mértékben is addiktív lehet.

Ha valakik, akkor ők igazán tudhatják ezt, hiszen pont ők hozzák létre a digitális tartalmaknak és eszközöknek a jelentős részét.

A trend azzal érhető tetten leginkább, hogy a gyerekekre napközben vigyázó dadákat elkezdték szerződésben kötelezni, hogy amíg a szülők dolgoznak, semmilyen digitális játékot vagy szórakozási formát ne kínálhassanak fel a gyerekeknek. Elvihetik őket a játszótérre, társasjátékokat játszhatnak velük, de a mobilokhoz és tabletekhez nem engedhetik őket.

Igazi pánik van, amelynek mértékét jelzi, hogy a közösségi média különböző szülői csoportjaiban ma már egyértelműen leleplező, felháborító posztnak számít egy olyan fotó közlése, ahol egy gyerekre vigyázó felnőtt mobilozik, akár csak a gyerek közelében. Egymás ilyen módon való feljelentgetése nagy divat lett, annyira, hogy az önkéntes rendőrnek álló helyi lakosok leleplező posztjait nemrég az egyik, szülőknek fenntartott csatornán már tiltani is kellett. Adott esetben a gyerekre vigyázók már azzal is lebukhatnak, ha megengedik, hogy egy üzlet kirakatában a gyerek bámulni kezdjen egy digitális kijelzőt, és nem lépnek időben közbe, mindezt pedig egy járókelő lefotózza, és posztolja a megfelelő csoportba.

Ilyenkor általában elindul a közösségi okoskodás arról, hogy a gyerek az egyik szülőjével volt az adott pillanatban vagy sem, mert a közfelfogás szerint a szülő megengedheti a képernyők bámulását (hiszen az ő gyereke), a gyerekfelügyelő azonban nem. Ehhez hasonlóan nem baj, ha egy szülő állandóan a telefonján beszél vagy gépel, mialatt a gyerek vele van, a felügyelő alkalmazottnak azonban ez tilos. A közvetítőcégek pedig már arra panaszkodnak, hogy az alkalmazottaikat lehetetlen helyzetbe hozzák a szülők, amikor napközben felhívják őket telefonon: ha felveszik a hívást, az a baj, de ha nem veszik fel, azért is reklamálnak.

A jelenség egyébként már két éve megfigyelhető, de a lap szerint az elmúlt 12 hónapban vált uralkodóvá. Mintha a szülők jelentős része csak most ébredt volna rá, hogy ha engedi a kisgyerekét kitenni a digitális tartalmaknak, akkor az mennyire káros lehet. A tapasztalatok szerint minél inkább technológia-intenzív a szülők munkája, annál inkább ragaszkodnak a korlátozásokhoz.

A gyerekfelügyelőket alkalmazó szolgáltatók ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy a szülők nem képesek visszafogni magukat. Míg napközben elvárják, hogy a gyerekre vigyázó alkalmazottak legfeljebb az ő telefonhívásaikra válaszoljanak a gyerek jelenlétében, a munka után hazatérve mereven bámulni kezdik a saját mobiljukat, és nem tudnak leszakadni róla.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA technológiai elit olyan iskolába járatja a gyerekeit, ahol nincs digitalizációŐk látják a legjobban, hogy a virtuális világba beragadók nem fognak boldogulni a jövőben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ gyerekek gyerekfelügyelő mobiltelefon szilícium-völgy tablet Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.