A meleg és a pára hullámossá tette a papírokat egy New York-i nyomdában, ezért Willis Carriert 1902-ben megkérték, hogy találjon ki valamit. Némi egyszerűsítéssel ez vezetett a légkondicionáló feltalálásához, amely nélkül itthon is egyre kevesebben tudják elképzelni az életüket nyaranta, és nélkülük mai formájukban nem létezhetnének sem bevásárlóközpontok, sem számítógépes szervertervek, az irodaházak pedig egészen másképp néznének ki.
Az ingatlan.com múlt heti körképéből az is kiderült, hogy a kánikula közepette milyen árfelhajtó hatása van a légkondiknak. Az idén eladósorba került klímás panellakásoknál az egy hirdetésre jutó érdeklődők száma minimum 30-50 százalékkal magasabb, mint az azonos városrészben lévő, klíma nélküli lakások esetében, de van, ahol háromszoros, négyszeres a szorzó. A téglalakások esetében 60-100 százalékosak a különbségek.
Ami a négyzetméterárakat illeti, a légkondicionált és a klíma nélküli lakások között akár 15 százalékos is lehet az eltérés. A fővárosban növekszik az eladásra kínált klímás lakások aránya. Két éve alig több mint 18 százaléknál tüntették fel az eladók, hogy van légkondicionáló, tavaly 21 százalék felett volt a részesedésük, az idén pedig már 23 százaléknál járt ez az arány. Az országos átlag ennél jóval szerényebb, de szintén dinamikusan nő. (A tavalyi adatot még nem közölte a Központi Statisztikai Hivatal.)
Mindez azonban semmiség azokhoz a változásokhoz képest, amelyeket a melegebb égövi területeken okozott a légkondicionálás elterjedése. A városok ott is óriásira nőttek, ahol korábban az éghajlat visszafogta a fejlődésüket. 1950-ben az Egyesült Államok lakosságának csak a 28 százaléka élt a napfényövezetben (az ország déli harmadában), 2000-ben már a 40 százaléka – emeli ki a Guardian cikke.
A légkondicionálás teljesen megváltoztatta a városi tereket. Az olyan metropoliszokban, mint Houston, Doha, Szingapúr vagy Sanghaj, az emberek megtehetik, hogy akár hetekig ne tegyék ki lábukat hőmérsékleti szempontból a külvilágba. Otthonuk garázsában beszállnak az autóba, amelyből kiszállnak a munkahelyük vagy a bevásárlóközpont mélygarázsában, és ezek a terek mind-mind klimatizáltak. Az épületeket aluljárók és hidak hálózata kapcsolja össze, az üzemeltetők legnagyobb örömére, hiszen ha az emberek ilyen helyeken töltik a szabad idejüket, akkor a pénzüket is ott fogják elkölteni.
Ennek persze árnyoldalai is vannak. Az egyik a berendezések hatalmas áramfogyasztása, amely a mai energia-előállítási viszonyok mellett jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez.
A másik, hogy a belső terekből kivont – plusz a saját maguk által előállított – hőt a berendezések a városok levegőjébe juttatják, amit mindenki elszenved, aki nem akarja vagy tudja egész életét klimatizált terekben tölteni. A szegényeknél ez nem választás kérdése, vagyis
a légkondicionálás fokozza a társadalmi egyenlőtlenségeket: a szegényebbek kénytelenek elviselni a gazdagabbak tereiből kivont hőt is.
Ehhez jöhetnek még hozzá az olyan bosszantó apróságok, mint hogy az embernek nyáron gyakran cikk-cakkban kell közlekednie a járdán, ha nem akarja, hogy a klímák hűtővize több emelet magasból rácsöpögjön. Sokan ugyanis nem veszik a fáradságot arra, hogy a vezetéket bekössék az ereszcsatornába, vagy visszavezessék a lakás lefolyójába.
A klimatizálásnak ugyanakkor óriási gazdasági előnyei is vannak, például a nagyobb termelékenység és a meleg miatti halálozások számának csökkenése. Emellett az is igaz, hogy bár az Egyesült Államokban több áramot zabálnak fel a légkondik, mint Afrika teljes energiafelhasználása, de például a meleg víz előállítása még ennél is energiaigényesebb az USA-ban. Emellett a klimatizálás pedig még mindig energiahatékonyabb, mint az olyan nagy hidegnek kitett városok fűtése, mint Minneapolis.
Élet
Fontos